2019.02.11. 11:47 – dankógábor

Kacey Musgravesé lett az év lemeze a Grammyn

Nem kell túlságosan elkeseredni, ha fogalmad sincs ki ő, mivel leginkább Amerikában ismert a művésznő, lévén a country a műfaja, még úgy is, ha már belenyúl a popba is erősen. Amúgy már nem is az év lemez kategória legfontosabb a Grammyn, hanem az év felvétele. Ezt idén Childish Gambino, azaz Donald Glover vitte el. Azaz vitte volna, ha egyáltalán elment volna a díjátadóra. Ugyanúgy nem ment el a legjobb popalbum nyertese, Ariana Grande sem, sőt, neki konkrétan balhéja is volt a Grammy rendezőivel, mivel szerinte túlságosan bele akartak szólni, mivel léphet fel a show-n. Grande mérgében lemondta a fellépést, ami azért is kellemetlen volt a szervezőknek, mert az ő arcával reklámozták az egészet. A távolmaradás már csak a hab volt a tortán.

Egyébként valóban nem ez lesz a valaha volt legjobb Grammy. Drake például átvétel közben kezdte el ekézni a díjátadót, hogy semmi értelme az egésznek, nem is fontos, ami annyira megijesztette a rendezőket, hogy beszéd közben kevertek reklámot az adásra.

Lady Gaga viszont két díjat is nyert, egyet egyedül, egyet pedig természetesen a Bradley Cooperrel közös Shallow-ért, Cardy B pedig elvitte a legjobb rapalbumért járó díjat, ami azért nagy szó, mert nő ezt a kategóriát még soha nem nyerte meg.

A legjobb rocklemez a Greta Van Fleet Led Zeppelin-koppintása lett (bár őket felháborítja, ha valaki a legendákhoz hasonlítja a zenéjüket), a legjobb rockelőadásért járó díjat pedig Chris Cornel kapta posztumusz, amit a gyerekei vettek át. A legjobb rockdalt St Vincent írta, a legcukibb metálzenekar díját pedig a High On Fire vette át. Vagyis ők lettek a legjobb metálelőadás kategória nyertesei, és úgy kiöltöztek, ahogy valószínűleg még soha.

Dua Lipa örült még rettenetesen, aki a legjobb új előadó lett, amit érdekes módon egy másik albán származású énekesnő, Bebe Rexha elől hozta el. Persze mások is voltak rajtuk kívül, így itt az a különleges, hogy mindketten albán szülőktől származnak.

Itt az összes nyertes, ha valaki kíváncsi rá.


slayer anthrax



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.