2019.02.13. 11:26 – Lángoló

Meghúzták a vonalat - Itt a Persona Non Grata utolsó, vagyis a PNG első klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

png1.jpg

A hazai alternatív színtér hamisítatlan főnixmadara újabb átalakuláson ment át és el is készült a néhai Persona Non Grata utolsó, vagy ha úgy tetszik, az új PNG első videoklipje, amit most itt a Lángolón mutatnak be. A PNG 1990-ben a hazai underground hőskorának a végét kapta el, de csak épphogy. Fénykorukban közel 50 koncertet játszottak egy évben, de ebből csak egy tucatot itthon, a többit többnyire Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban vagy éppen a szomszédos Horvátországban és Szlovéniában. A csapat ma is aktív, a most már négyfős zenekarból Berkecz Balázs basszusgitáros mondta el, hogy Lukács Dorottya énekes-gitáros magánéleti okokból kiszállt a zenekarból, de a barátság megmaradt.  Az utóbbi időben leginkább indie és post-rock vonalon mozgó szigetvári formáció 29 éve működik Persona Non Grataként, és annak ellenére, hogy a tagság fele az alapítás óta, a másik fele pedig szintén hosszú évek óta zenél a zenekarban, most látták elérkezettnek, hogy nevet váltsanak, így a PNG néven folytatják tovább. Az új dalt már ennek az átalakulásnak a jegyében rögzítették, amelyhez klip is készült, amit Szalai Péter rendezett és fényképezett, Rajnai Attila pécsi színész a főszereplője, míg a dal zenei producere Varga Ádám, a 30y basszusgitárosa. 

Nemrég készült egy másik klipjük is az Anima Sound System 25 éves jubileumi válogatáslemezére, az Anima & Animus című dupla albumra felkerült Tekerd című feldolgozásukhoz.


premier png Persona Non Grata



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása