2019.02.13. 13:56 – dankógábor

Meshuggah-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meshuggah2016a.jpg

Tavaly nyáron a londoni Golden Gods díjátadón láttam legutóbb a Meshuggah-t, ahol ugyan csak három számot adtak elő, de arra mindenképpen jó volt, hogy akarjak belőle még többet is. Augusztus 6-án ez megtörténhet, ugyanis a svéd metálzenekar a Barba Negra Trackben lép fel, és mivel lemez nincs, talán majd jövőre, így egyfajta karrierösszegzőre lehet majd számítani. Azt nem tudom, hogy az alapító-gitáros Fredrik Thordendal itt lesz-e, újabban nem koncertezik a csapattal, helyette Per Nilsson, a Scar Symmetry  gitárosa tolja élőben. 2017 óta legalábbis ez a felállás, Londonban is így láttam, de ugyan olyan jó volt, mint korábban.


meshuggah



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.