2019.02.23. 11:25 – Nihil_AK

Feladta magát a rendőrségen a tíz rendbeli szexuális zaklatással vádolt R. Kelly

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

r-kelly-1-920x584.jpg

A Chicago Tribune riportere, Megan Crepeau múlt éjjel közzétett képei megörökítették azokat a perceket, amikor az ismert R&B-énekest, R.Kelly-t megbilincselve, két rendőr őrizetében bekísérérték a Chicago-i kapitányságra. A riporternő szerint az énekes ügyvédje hangsúlyozta Kelly ártatlanságát, és azt nyilatkozta a helyszínen megjelent újságíróknak, hogy Mr. Kelly erős, sok támogatást kap, és minden egyes ellene felhozott váddal szemben meg fogja védeni magát.

R. Kellyről már régóta - de legalábbis azóta, hogy 1994-ben feleségül vette az akkor 15 éves, 2001 augusztusában repülőbalesetben elhunyt énekesnőt, Aaliyah-t, akinek beszédes Age Ain't Nothing but a Number című bemutatkozó albumán az összes dalt ő szerezte - hallhatók voltak olyan vádak, amelyek az utóbbi hetekben címlapokra kerültek. R. Kelly az említett ügyben, amely végül a házasság érvénytelenítésével végződött, azzal védekezett, hogy nem tudta, hány éves Aaliyah, de egy nemrég nyilvánosságra került videó tanúsága szerint ez nem volt igaz. Akkor végül megúszta, viszont a mostani, további tíz súlyos szexuális zaklatásról szóló ügyet valószínűleg már nem fogja. Ha elítélik, 30 és 70 év közötti börtönbüntetést is kaphat a most 52 éves énekes. 

Az ellene felhozott vádakat mindeddig tagadta, és ugyan már évtizedek óta lehet hallani felőle hasonló híreket,
a pár évvel ezelőtti #meetoo kampány óta ismét felerősödtek a felelősségre vonást követelő hangok. A pontot az i-re az amerikai Lifetime tévécsatorna hatrészes, az áldozatokat is megszólaltató Surviving R.Kelly (Túlélni R. Kelly-t) című dokumentumfilmsorozata tette fel. A sorozat januári adásba kerülése után R. Kelly-t kirúgta a lemezkiadója, idén februárban pedig hivatalosan is vádat emeltek ellene.

Néhány nappal ezelőtt két újabb nő, bizonyos Latresa Scaff és Rochelle Washington állították, hogy 15 és 16 éves korukban R. Kelly leitatta és bedrogozta őket, miután Kelly biztonsági emberei kiemelték őket a tömegből az énekes egy Baltimore-i koncertjén, "1995-ben, vagy 1996-ban". Ez persze csak egy a vádak közül, a teljes listához elég egy mezei Google keresés az énekes nevével.

Steve Greenberg, Kelly ügyvédje a következőket nyilatkozta ezzel kapcsolatban:

Az állítások nem igazak, ugyanis egyetlen ismert alkalommal sem történt szexuális aktus kiskorúval, sosem kényszerített senkit semmire, soha nem tartott senkit fogva, soha nem bántalmazott senkit.

Pálcát törni senki felett sem etikus, mindenesetre még a Ministry köztudottan nem szerzeteséletet élő főnöke, Al Jourgensen is úgy nyilatkozott R. Kellyről nemrég általunk is bemutatott könyvében, miszerint "az igazságszolgáltatás megcsúfolása, hogy ez a csávó szabadlábon van", ami azért szintre vall. Ha előrelépés történik az ügyben, megírjuk.


hiphop hír r&b szexuális zaklatás egyesült államok rendőrségi ügy r.kelly



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása