2019.02.28. 16:00 – Gnosis

Őskő - Itt az Ahriman új nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ahriman_band2019.jpg

A több mint negyedszázada létező szegedi Ahriman nem kapkodja el az atmoszférikus/pogány blackmetalkodást. Többször is meg-megálltak zenei kalandozásaikban, de nem hagyták soha kialudni a fekete lángot. Március elsején jelenik meg hivatalosan a harmadik nagylemezük Őskő címmel és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy előtte egy nappal itt nálunk a teljes albumot végig lehet hallgatni.

Az Őskő premierje egy nagyon fontos pillanat számunkra. A zenekar 1992-es megalakulása óta eltelt idő kiteljesedése, tükre mindannak a belső létnek, ami a mai napokban is egyre elhivatottabbá és erősebbé teszi a banda élét és erejét. 2016-ban új kapukat nyitottunk meg mind zeneileg, mind tartalmilag, és a végleges kiteljesedés koronájaként szövegeink is anyanyelvünkön íródtak. Ez az Őskő anyagon sem változott; sőt, próbáltunk elmélyedni egy olyan világ hangulatában, amit a mai ember még felszínesen sem ismerhet. A most bemutatásra kerülő dalok világa az utazás élményét adja az arra kíváncsiaknak. Olyan időkbe, ahol a szagok, észlelés, erő, harmónia, a természet megbonthatatlan körforgásai tartó pillérei voltak az életnek. Az Őskő március 1-én, digitálisan letölthető formában jelenik meg a zenekar Bandcamp oldalán. Ezt követően az album fizikai formátumban CD-n lesz kapható, illetve rövidesen elkészülnek a januárban beharangozott és előre lefoglalt box kiadványok is. Köszönettel tartozunk Jacsó Balázsnak a borítót díszítő festményért, illetve Vári Gábornak, aki a Miracle Sound stúdióban vezette a lemez munkálatait! - Ahriman


blackmetal Ahriman lángoló premier



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.