2019.03.03. 13:14 – Rácz Mihály

Az underground közelről – elolvastuk Marton László Távolodó Alulnézet című könyvét

Marton László Távolodó elsősorban rock- és világzenében érdekelt szerző, sokáig a Magyar Narancs zenei rovatszerkesztőjeként és a Sziget világzenéért felelős szervezőjeként tevékenykedett (ami idén már nem lesz), de mi most természetesen legújabb szépírói munkáját vizsgáljuk, ami történetesen egy rock könyv. Ha végigtekintjük főbb művei sorát, ugyan majdnem kiegyensúlyozódik a mérleg a rock újságírói és a szépírói oldala közt, azért az előbbi hangsúlyosabbnak tűnik.

Az Alulnézet (Rézbong Kiadó, 2019) elsősorban is a lényegről szól: az ember és a rockzene szétszálazhatatlan kapcsolatáról – ez a legkülső rétege, és valójában ez a legbelső is. Merthogy Távolodó képes arra, amire csak a legjobbak: test- és érzékenység-közelbe hozza rajongása tárgyát, jobban mondva még közelebb, az azonosság mikro-univerzumában érdekelt, amikor már minden hang és szövegsor a személyes élettel rímel. Talán ellentmondani látszik mindennek a „Távolodó” névtoldalék, merthogy az eltávolodásban, az állandósult múltban élésnek és az abban zajló folyamatoknak a jelenbe emelésével van elfoglalva hősünk, így viszont meg is válaszolhatjuk a kérdést: pont, hogy ez az eltartásos szemlélés, a megélt idők felidézésének és a korok lényegi átrostálásnak összecsengetése teszi mindennél közelebbivé ezt a távolodást. Pont ebbe tud kapaszkodni az egyszeri olvasó is, akitől csak egyetlen dolog van elvárva, hogy mindez valamilyen szinten megtörténhessék benne is: engedje meg önmagának is ezt az egyetlen lehetséges időutazást. Bővebben két korábbi könyve kapcsán elemeztük már ezt a szerzői stílust, itt és itt.

Távolodó elsősorban az undergroundban érdekelt, abban viszont mondhatni teljes az ív, Patti Smith-től az ádáz hardcore-ig. Igaz, ezen ív végpontja akkor érdekes a számára, ha tényleg tetten érhető benne a gyötrő láz, az őrület, a meghasonlás a társadalmi konvenciók miatt is lakhatatlan világgal. Ez ebben a kötetben aztán végképp így van, mert itt, bár megidéződnek a klasszikus hősök, Patti, Iggy Pop, Lou Reed, Cseh Tamás, de úgy, ahogy az az új évezredben visszacsatolódott, merthogy azért ne felejtsük: folyamatos múlt idő van. Ez a távolság áthidalás és jelenbe érkezés viszont az Alulnézetben elsősorban fókuszbeállítás, mert a könyv négy fejezet közül a két központit a kelet-európai rock és underground részletezése adja: cseh, ruszki, román, lengyel, kelet-német, jugó és bolgár a csapásirány, megidéződnek zenekarok, koncertek, életképek, hatások, összefonódások és társadalmi-politikai helyzetek. Az a legabszurdabb az egészben, hogy a földrajzi közelség ellenére mindez mintha a messzi-távolban zajlott volna (így tehát ebből a megközelítésből is Távolodó terepén járunk), miközben pont az ellenkezője jön le a szövegekből, azaz minden ismerős, nagyjából úgy történtek a dolgok, ahogy azt mi is megtapasztalhattuk azokban az évtizedekben itthon. Ezután a következő nagy adag, mondhatni logikusan, a magyar undergroundé (Orfeo zenészcsoport, Kiss Feri, Méhes Marietta, a korai hardcore színtér friss bakelit megjelenései), csak hogy tényleg kiderüljön a személyes sztorikon túl: itt is pontosan az ment, mint a szomszédban. A végére pedig került egy Bakelitszomj Bónusz fejezet is tíz alap kedvenccel, visszautalva Távolodó 2013-as könyvének tematikájára.

Képtelen vagyok rájönni a szerző fő titkára, már ami a kecskejóllakást és a káposzta-megmaradást illeti, ugyanis gyakorlatilag minden lényegest megtudunk mindenkiről, azaz elképesztő adatmennyiség van itt megmozgatva, miközben ez egyáltalán nem megy az olvasmányosság és az irodalmi élvezet rovására. Ráadásul az egészet a beavatottság finomszálú reflektív és ön-reflektív iróniája lengi át, és ez a feloldó humor igazából jól is jön, mert valljuk be, ennek a kelet-európai abszurdban pancsoló korszaknak nem csak az elviseléséhez, de az utólagos feldolgozásához is ez elengedhetetlen. Távolodó könyve tehát minden rétegében működőképes, és a legfontosabbat ragadja meg: az információk, hivatkozások és tények mögött húzódó valódi történéseket, az emberi rezdüléseket, a gyarlóságokat, a gyorsan jött sikereket és aláhullásokat, a vicces sztorikat és tragédiákat, és mindezek felett a popzene rendkívüli hatását az egyszeri rajongóra.  Alapmű.


könyvkritika marton lászló távolodó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.