2019.03.19. 18:00 – Kovács.Attila

A személyesség árnyalatai - Meghallgattuk az MMAMT lemezét

mmamt.jpg

Szeretek egyedül utazni, autóval, vonattal, vagy épp gyalogszerrel. Ha az ember szervezett túrára megy, óhatatlanul is alkalmazkodnia kell a többiek tempójához, nem lehet ott és akkor megállni, amikor kedvünk tartja. Ha meg épp mennél, mindig lesz valaki, aki lemarad, vagy aki épp akkor akar megállni pisilni, cigizni. Nem kell túl nagy asszociációs készség ahhoz, hogy ezt bárki át tudja vetíteni a zenekari létre. Épp ezért szólólemezt készíteni - pláne jórészt egyedül - bizonyos szempontból a világ legegyszerűbb, leginkább magától értetődő dolga. Mindössze annyi kell hozzá, hogy az ember elboldoguljon egy-két hangszeren, és persze az sem árt, ha van egy víziója azt illetően, mit szeretne hallani. Ráadásul minden zenekarnév márkanév is egyben, és még a legbátrabb előadókat is kötik a saját hagyományaik. Ha meg a folyamatos változás az ars poetica, akkor minimum zenekari társaink ízlésvilága lesz az, ami megszűri a kidolgozásra váró ötleteket. Egyedül viszont semmi ilyesmire nem kell figyelni, ki lehet próbálni gyakorlatilag bármit, ami eszünkbe jut. Ha a kísérletek jól sülnek el, általában a végeredményen is érződik ez a féle jó értelemben vett gyökértelen szabadság és spontanietás. Egyedi Péter a hálószobaprojektként indult Mindenkinek megvan a maga története képében pont ilyen albumot készített.

A bő háromnegyed óra összesen 13 dalt rejt, amelyek hangszerelés és zenei megoldások terén egyaránt széles skálán mozognak: akadnak jobbára egy szál akusztikus gitárra és énekhangra építő dalok, de ugyanígy olyanok is, melyekben jóval összetettebb a hangszerelés, akár erőteljes billentyűs és fúvós (jellegű) szólamokkal, akár agyig betorzított basszus hangszínekkel, de olyan is előfordul, hogy egy dal intróját, vagy akár az egész számot több szólamban felvett, effektezett ének adja. Ez így leírva eklektikusnak tűnhet, a lemez mégis meglepően egységes, még akkor is, ha a szövegek sokféleképpen árnyalják az alaphangulatot.

Talán a legjobban pont a nyitódal, a Meztelen fogalmazza meg azt az érzést, ami az album hallgatásakor hatalmába kerített: ez a lemez attól jó, hogy messziről elkerüli a valamilyennek látszás szándékát. Ezek itt Péter gondolatai, elmélkedései, kétségei, feszültségei, lecsupaszítva, mindenféle cicomázás és különösebb dramatizálás nélkül, a hallgató pedig - ahogy ezt Lovasi András lemezével kapcsolatban is leírtam néhány napja - a lemez hallgatása közben kihámozhatja ezekből a saját érzéseit.

Nem tudnám megmondani, hogy pontosan miről szól a megdöbbentően életuntan araszoló, párhangos gitárszólót felvonultató, a végén gyönyörű hangszerelésbe nyíló Nincs asztal, nincs szék. Nem tudom, milyen élményt öntött benne szavakba és hangokba szerző, csak azt, hogy az én fejemből milyen képeket hozott elő. És a maga módján a többi tizenkét dalról is elmondható ugyanez, legyen az például a pár sornyi szövegben is bólogatásra késztető tanulságokat rejtő, szinte csak néhány hangból álló Jóemberek, vagy a huszonegyedik századi kuplénak is beillő Csak a miénk. Vagy legyen a leginkább basszusgitár által vezetett, énekszólamaival és főleg refrénjével számomra nagyon halványan a magyar rockzene hetvenes éveit, főleg az LGT hangulatát idéző Nem éneklek semmiről, esetleg az Ez egy ilyen világ, amiről nem tudom megmondani, hogy elvágyódó-e, vagy inkább cinikus, esetleg mindkettő.

Talán ellentmondás, de az album egyik legmaradandóbb fejezete egyben a legnyomasztóbb is: a Kemény István versét megzenésítő Sanzon furcsán effektezett, disszonancia határán egyensúlyozó gitárjaival, folyamatosan növekvő feszültségével azon ritka dalok egyike, amelytől percek alatt beborul az ég, és még a zongorás levezetés sem ad igazi feloldozást, csak a tanácstalanság marad utána, hogy ez most mégis mi volt.

De néha nem is kell tudni pontosan, hogy mi micsoda. Az ilyen személyes hangvételű, kitárulkozó, őszinte zenék pont annyival tudnak többet a puszta szórakoztatásnál, hogy nem könnyen emészthető, azonnal rögzülő jelszavakat kapsz tőlük, hanem kérdések elé állítanak és gondolatokat vetnek fel, pusztán azzal, hogy nincs hozzájuk egyértelmű megoldóképlet. Ezért aztán kénytelen vagy kitalálni, mit mondanak a hangok és a sorok, hogy milyen történetet mesélnek neked. Mert ugye mindenkinek megvan a maga története. Most pedig gondolkodhatunk azon, hogy ez egy hatásvadász, magas labdát szándékosan lecsapó, olcsó lezárása-e ennek az ismertetőnek, vagy csak megengedtem magamnak a stílszerűség luxusát? 4,5 / 5


kritika pop rock lemez alternatív lemezismertető egyedi péter ezt hallgasd mmamt mindenkinek megvan a maga története



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.