2019.05.08. 14:01 – dankógábor

Dokumentumflm készül a Led Zeppelinről

led-zeppelin1.jpg

És nem ám olyan, amin különböző "zenekarhoz közel álló" emberek beszélnek a csapatról, hanem maguk a még élő tagok mondják el saját történetüket. Mindezt a Led Zeppelin fennállásnak ötvenedik évfordulója alkalmából, a filmet pedig Bernard MacMahon rendező viszi vászonra. Jimmy Page: 

Amikor láttam, hogy Bernard mit alkotott az American Epic-ben mind hangzásban, mind pedig vizuálisan, egyből tudtam, hogy ő az, aki képes lesz elmondani a történetünket.

A film a Led Zeppelin tagjainak 1960-as éveit mutatja be, valamint a ’68-as nyári találkozót, amely megváltoztatta a világ rocktörténetét. A film kitér a ’70-es évekre is, amikor az együttes második albuma letaszította a slágerlisták trónjáról a The Beatlest és a világ elsőszámú zenekarává vált. Robert Plant:

Látva, hogyan kel életre Will Shade és sok más ikonikus amerikai zenész az American Epic filmkockáin, tudtam, hogy ebben nekem is közre kell működnöm.

A rajongók egy igazán különleges, késői interjút is láthatnak az 1980-ban elhunyt John Bonham dobossal is. A filmben eddig soha nem látott archív felvételek, videók és képek is helyet kaptak, melyek mind azt mutatják be, hogyan alkotott a zenekar és mik formálták a Led Zeppelin zenéjét. John Paul Jones:

Most volt itt az ideje, hogy saját szavainkkal mi mondhassuk el a történetünket. Azt érzem, hogy ez a sztori most valóban életre kel.

Egyelőre ennyi, amint tudunk többet, szólunk.


led zeppelin



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.