2019.05.16. 13:47 – dankógábor

Szia Nyuszi! - Rendhagyó visszatekintés a Nagyszínpad fellépőire Muraközy Péterrel

murak.jpg

Ma este Nagyszínpad-döntő lesz az Akváriumban, ahol fellép a Bluebay Foxes, a Useme és a Follow The Flow. A számok törvénye alapján az utóbbi kerül ki nyertesként, lévén magasan nekik van a legnagyobb rajongói bázisuk (majdnem háromszor annyi, mint a második Useme-nak, és több mint tízszerese a Bluebay Foxesnak, és akkor a youtube-os nézettséget még nem is számoltam), és mivel itt csak a közönség szavazata számít, így maximum egy tavalyihoz hasonló rockerösszefogásban bízhat a Useme, hogy boruljon a papírforma. (Amúgy itt van hogyan kell voksolni, ha valaki szeretne.) Mi viszont most fogjuk magunkat, és rendhagyó módon visszatekintünk mind a nyolc produkcióra, méghozzá azért, mert az egyik zsűritag, Muraközy Péter, aki ezeket az előadókat három különböző oldalról, klubosként, fesztiválszervezőként és magánemberként is jól ismeri, sajátos nézőpontból írt szigorúan szubjektív egyperceseket mindenkiről, amik már-már irodalmi alkotásnak is beillenek.

The Bluebay Foxes

A legjobban várt koncert, a leginkább hallgatott dalok, legkézenfekvőbb válasz a Nagy-Szín-Pad létjogosulságára. Nálam... Kíváncsi lennék egy olyan kísérletre, amikor minden emberhez eljuttatnánk mondjuk a With Me-t naponta párszor, milyen hatást érnénk el a tagok csajozási együtthatójára. Jah, hogy ez a rádió? Akkor mindegy is, hagyjuk! Viszont ebben az esetben van egy rossz hírem, srácok, végre nyomulni kellene. Kilépni Budapest unásig ismert koncerttermeiből, elengedni az első sorokat megtöltő barátitok kezét, és nincs mese, az országos ismertséget kellene már megcélozni. Ez melós, igen. Nektek és nekünk egyaránt, de ennek az angol szövegek ellenére is működnie kell. Ha mégsem, akkor az közös kudarc lesz, de abban benne lesz a ti részetek is. Deal?

Useme

Nehéz úgy mondani bármit is, hogy ne sirassam közben a Subit, még akkor is, ha tudom, ők sem értenének azzal egyet. Mit keres a Vans az asztalon? Ez egy másik projekt, és pont... Igazuk is van, hiszen gyakorlatilag egy szupergroupról beszélünk, amit nem illik, de nem is nagyon lehet hasonlítgatni máshoz. Minden egyes gitárriff, dobverőlendítés, basszusfutam, mosoly, morcosság kigyakorolt, tudatos és doktori szint. Úgy szól, mint az álom. Ezt így kell kell csinálni - gondolhatnánk. De akkor mi a baj? Miért nem tölt meg parkokat, vagy ha tetszik, miért van, hogy a Subscribe általam látott első koncertjéről (2004) még arra is emlékszem, hol álltam, míg a legutobbi Useme-buli képeit keresnem kell a fiokban? Na tessek, most mégis hasonlítgatok.

Follow The Flow

Úgy érzem magam, mint amikor a felső polcról veszem le a zölddióbefőttet tudván, hogy ez egy prémium cucc, azért lehet ott, ahol van. Igyekszem értékén kezelni, nem fennakadni semmin, gondolom, minden azért ilyen, mert ilyennek kell lennie. Az üveg, a címke, az ára, a targetálás és igen, az íze is. Az, hogy én ettem már olyat, – zölddióból is - ami sokkal jobban ízlett, az én bajom. Olyat, ahol az összetevők egy egységet alkottak, és nem éreztem a legérettebb gyümölcsnél, hogy legszívesebben kigurulna az üvegből és diótorta lenne. Olyat, ahol az alkotó mert kockázatot vállalni, és nem a nagymama recepjét rántotta elő a bevásárlókocsival együtt. Olyat, ahol nem elég kétségkívül jó minőségű csapvízzel megtölteni az üveget a diók körül, mert ha a főszereplők elfogynak, marad a korrekt semmi. Olyat, ahol nem csak azert nem zárom vissza a celofánt, mert ennyi ember – köztük több számomra fontos gyakorlott ízlelő - nem tévedhet, és elhiszem, finom lesz ez. Nem volt az, de mondom, ez az én bajom, és csakis azért bosszant a kelleténél kicsit jobban, mert egy magát felsőkategóriásnak pozícionáló igazi ínyencségről beszélünk.

KosziJanka

Számomra a Koszi Janka egy zenekar és nem egy kimagaslóan tehetséges fiatal lány önálló projektje. Ennek semmi jelentősége nincs akkor, ha ő is így gondolja, ellenkező esetben szerintem becsukhatja a kaput. Snitt... Bizalom, szeretet, harmónia, muzsikálás, tánc. Ezek a szavak pörögtek a fejemben a második dal végétől egészen a koncert kétharmadáig. Ekkor még hátra is dőltem, és bár terveztem leírni, hogy örülnék néhány dalnak kicsit mélyebben, egy kicsit több HD-nek a zúzásnál illetve, hogy annyira jól áll és állna egy másik hang Jankáé mellé - végig vártam Zeek mikor ront be -, hogy Q-Cee csak egy van és, hogy úgy hallgatnék picit többet a zenekarból mert annyira jók. Úgy voltam vele ez megvan, szép volt. Snitt... Tv-s rész. Úgy lőtték magukat lábon ahogy azt kell. Megszűnt a játszótér, jöttek az egyforma slágerek, jött a díva és jött az érdektelenség. Az addig szépszámú és aktív közönség balra el, maradt egy stúdió zenekar akik természetesen megoldották a kötelezőt, de látva a koncert első két harmadát szomorúan távoztam, hogy akik csak a televíziót nézték, semmit nem tudtak meg erről a határozottan jó, és sokkal többre hivatott produkcióról.

Nomad

Tartozom egy vallomással: nem ismertem fel Mihalik Ábelt! Ötven felé még érthető is lenne, de ami jobban zavart, hogy a dobolását sem. Így ismeretlenül annyit ”írtam” fel magamnak, hogy az egyik legjobb ami történhet egy zenekarral, ha talál egy jó dobost, -pláne ha zseniálist- ám legalább ekkor öngól ha ez a dobos unatkozik és önálló életre kel. A tagok bemutatása után bár elszégyelltem magam, úgy döntöttem marad a bejegyzés... A koncert maga olyan volt, mint egy rockopera, ahol a főhős két szerepet kénytelen betölteni, ám azt nem tudtam eldönteni, hogy ez őt is zavarja vagy csak engem. Az átkötéseknél láttunk egy kedves, szerethető rockernek kinéző fiút aki tényleg hálás a sorsnak, a családjának, a közönségének mindazért amit elért, és őszintén elégedettnek és boldognak tűnt ebben a szerepben, míg a dalok alatt kaptunk egy macsó rocksztárt frontemberkedni, aki kisebb nagyobb sikerrel próbál megfelelni a siker és a műfaj által támasztott követelményeknek, mindezt úgy, hogy a társai kicsit sem segítették abban, hogy ne őt kelljen figyelnünk a koncert minden egyes pillanatában. Emlékeim szerint a 24. perc történése volt, hogy a gitárosok érdemben először kimozdultak a helyükről, ám ahogy egy jó vonalkapushoz illik, dolguk végeztével rögvest zártak is vissza, lehetőséget adva ezzel észrevenni a hamisabb hangokat, vagy értelmezni a szöveget. Kár volt.

New Level Empire

Szia Nyuszi! Értem és tiszteletben is tartom, hogy a 90-es évek számodra az elektronika fénykora, illetve nyilvánvaló, hogy mivel a legnagyobb sikereid is akkortájt születtek, a rajongóid nagyrésze is szeret nosztalgiával gondolni erre az időszakra, így a zenekar is tudatosan maradt ott. Az is tiszta, hogy nem én vagyok a célközönség, ami amúgy szemmel láthatóan megvan, hiszen rádiók játsszák nap mint nap a slágereiteket. De kérlek, hidd el, nem azért mondom, amit, mert nem szeretem a zenekart. Hogy sárm nélkül egyetlen zenekar sem fog a dalai árnyékán túllépni. Hogy a színpadra át lehetne hangszerelni az éterben amúgy működő számokat. Hogy a kevesebb disco lehet néha több. És azt sem, hogyha már zenekarosdi, akkor több energiát kellene fektetni abba, hogy úgy is nézzen ki a sztori, és nem megelégedni a már meglévő rajongóknak szóló házibulival. Nincs ilyen. Egyszerűen vannak olyan zenei történések, amelyben én személy szerint nem látom meg az okot és a miértet, de én csak egy vagyok a nagyon sok közül, és még én is szeretlek, pláne így, hogy a dobolás full live volt.

Stolen Beat

Így, hogy azóta már tudom, ott van a produkción Alex kezének nyoma, minden puskaporom vizes lett. Mindegy ... Nézem a koncertet és déjà vu-m van. Csillogó szempárok merednek őszinte rajongással egy kisfiúra, akinek a szövegein át vélelmezhető gondolatisága, a felkonfjai, a korát meghazudtoló magabiztos lénye, a látszólag megmagyarázhatatlan sármja, a megosztó inkompetens színpadi jelenléte, a dallamok vezetése, és úgy minden ahogy van, kiköpött olyan mintha a feljebb említett mentort látnám azokból az időkből amikor még mindenki nevetett rajta, de minimum fejét csóválva dünnyögte az orra alatt, hogy ez rém kellemetlen. Légyszi most ne csináljatok úgy, hogy „én nem, meg én már akkor is láttam.” Láttuk a faszt. Segítek, 2013 lehetett. Na, én pont ezért nem merném leseperni egy mozdulattal most ezt a produkciót - még így sem hogy pénteken összekeverték a Nagy-Szín-Padot a talentum pódiummal -, mert egyszer már bebizonyosodott hogy könnyű benézni azt, amit csak szimplán nem értünk. Én bevallom most sem, de az most kevéssé érdekes.

USNK

Szerettem volna döntőben látni ezt a két Legényt, így többszörösen sajnálom, hogy csak utólag sikerül kardot rántanom értük. Na nem mintha egy fikarcnyit is számítana, csak rossz az érzés. Ismerős a jelenség, mikor felelősek vagyunk egy házibuli zenei tartalmáért, és mivel meglehetősen heterogén lett a vendégsereg, bal füledbe Foo Fighters, jobb oldalról Justin Bieber-rajongók oltanak, miközben egy fura fazon a sarokban támaszkodva fejhallgatóval a fején épp posztolja az aktuálisan legmenőbb közösségi felületen, hogy a világ cikije vagy, amiért nincs egyetlen Billie Eilish-track sem telefonodon? Ilyenkor lép életbe az önfenntartó ösztön. Szóljon bármi is, lekevered és elindítod BÁRMELYIK Eminem-slágert! (a műfaji hasonlóság a véletlen műve) Egy csapásra helyreáll a világ rendje, a pulzusod visszaáll a normálisnak mondott értékére, lett időd kérni egy italt, és még azt is elhitted magadról, hogy nagyon nagy vagy. Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem mikor hallgattam a srácokat. Ők a legkisebb közös többszörös, a közös halmaz, az esély, hogy jóérzéssel lehessen közös kedvencünk. Komoly fegyvertény ez szerintem, és vigyázat, a legkisebb közös többszörös nem összekeverendő a legkisebb rosszal, még akkor sem, ha akit mindenki szeret, ritkán válik személyesen legnagyobb kedvenccé.


nagyszínpad



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.