2019.06.05. 14:43 – Lángoló

Szürreál a sivatagban - Itt az IDEGEN zenekar új videója

Lángoló Premier

idegen_01.JPG

Az IDEGEN zenekar a 2017-ben megjelent Borda mint rács albumán megjelent Bölény című  dalához készített most új, szürreális videóklipet, amit a Lángoló olvasói láthatnak először. Ahogy az IDEGEN zenekar, úgy a Bölény című dal is abszolút koncertkedvenc, éppen ezért kívánta meg, hogy szülessen hozzá egy vízió, ami Kurgyis Attila rendezésében látott napvilágot. A zenekar és a rendező is mesél a felvétel élményeiről, és arról, hogy mi is az a furcsa világ, amibe elutaztak együtt.

A zenekar ezt mondja a klipről: 

Mint oly sok dolog, ez is egy telefonhívással kezdődött, és mint oly sokszor, mi egyből nyakig benne voltunk. Atit már ismertük régebb óta, egészen a zenekar kezdeti időszaktól jó barátunknak mondhatjuk. Ez a barátság fontos alapja volt, a közös munkánknak.

A forgatás előtti este a születésnapi koncertünket tartottuk, és kb. onnan folytunk át Nyergesújfalura egy pincébe reggel 8-ra. Igazából azt sem tudtuk mit keresünk mi itt. Hideg volt, nem aludtunk már nagyon rég, és így kezdünk neki egy 2 napos forgatásnak.

Szerencsére Sára gyönyörű sminket vitt fel mindenkire, így elég volt arra rácsodálkozni amikor tükörbe néztünk. Az első nap Olivér küzdött a kamerával, és a dobozból kiálló szögekkel. Az utóbbival sajnos sikertelenül…  A holtponton túl jött Ádi, aki soha életében nem ült még ennyit egyhelyben faarcal. Olcsa hajnalban csatlakozott a csapathoz, ő még letolt egy koncertet a Csalamádé fesztiválon, biztos ami biztos. Domi részeit a dobtól két méterre aludta végig, és csodálkozott, amikor végeztünk az első nappal, hogy hogy nem hallotta.

Amikor már újra láttuk a napot felkelni, beléptünk a másik helyiségbe (ami a barátaink home studiója volt), hogy pihenünk egy kicsit, viszont amit ott láttunk az egészen hihetetlen volt. Amíg mi munkálkodtunk, Ádiék karaoke partyt csaptak, és a Lélekdonor annyira jól sikerült hogy fel is vették gyorsan, és még meg is hangszerelték. Lehet hogy ezt is ki adjuk valamikor.

A második napon Olcsa feltette a kérdést, hogy mégis mit képzeljen el a nagy zöld vászonra mi lesz mögötte. Ati csak annyit válaszolt, „hát mi, hát a Grand Canyon”. Összeségében nagyon boldog két napot töltöttünk ott, és nagyon élveztük a közös munkát. A végeredmény pedig minden perc fáradságot megért.

Kurgyis Attila rendező: 

Egy nagyszerű após, 38 ezer forint és egy csirkeszaros zöld vászon. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik láthatták játszani Tímár Zoltánt önálló bábszínházával. A Vitéz László című bábelőadást mindenki ismeri gyerekkorából, de nem gondoltam volna, hogy egyszer a menyasszonyom a mesélő lànya lesz. Zoli a darabot tehetségével érdemelte ki, Kemény Henriktől kapott engedélyt, hogy játszhassa.

Amikor már többedjére láttam a "vitézlacit", furcsa fantáziák és kérdések támadtak bennem a karakterekkel kapcsolatban, hiszen annyira éltek Zoli kezein. Mi lesz velük utána a dobozban? Ha tényleg élnének, mit gondolnának? Hogy éreznék magukat a sötétben a következő előadásig? Hogy telik nekik a végtelen idő, és ha választhatnának, kijönnének-e a ládából? Ezek a gondolatok inspiráltak, amikor jött a klip ötlete és azonnal összekapcsoltam a Bölénnyel. 

A videó az egyetemi diplomamunkám kidolgozott verziója, amiben sok fantasztikus barát segítségét élvezhettem. Bár pénzünk alig volt rá, - összesen 38 ezer forintból forgattuk - a közös munka összerántotta a csapatot és új barátságok születtek. Persze a low budget műfajnak megvannak a maga szépségei és kiváltképp a kompromisszumos kihívásai, például hol tudsz venni szombat délután négy zsák homokot Nyergesújfalun, vagy tudsz-e majd dolgozni az utómunka során azzal a legolcsóbb zöld vászonnal, ami tele van csirkeszarral?

És akkor a klip:

Itt a teljes nagylemez is a miheztartás végett:


premier idegen



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.