Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A finn Swallow The Sun lemeze fél éve jelent meg, de nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy nem hívjuk fel rá a figyelmet. Főleg, mert a When a Shadow Is Forced into the Light olyan időtlen lemez, amit akár évek múlva is úgy vesz elő az ember, hogy nem lesz poros. A Swallow The Sun olyan formában adja elő a doom/death metalt, ami a kilencvenes évek csúcsalkotásai idején volt jellemző (korai Katatonia- Anathema- My Dying Bride-lemezek), de persze abszolút modern megközelítéssel, hangszereléssel, inkább csak a hangulat nyúlik oda vissza. Lehet olyan okoskodó mondatokat írni róla: hogy olyan ez a zene, mintha az Anathema nem felejtette volna el, honnan jött, viszont megmutatja azt is, hogy mennyire szereti a Pink Floydot, de teljesen felesleges ennyire belemenni a hasonlítgatásokba. A When a Shadow Is Forced into the Light minden dala végletekig kimunkált, telis-tele szívszorító dallamokkal. Egyenként is külön világokat bejáró, letaglózó erejű utazások ezek, ahol a hangszerelés, a dinamikai, hangulati váltások nem azért vannak, hogy nagyot mondjanak, hanem mert kifejezni akarnak vele valamit. A lemez legnagyobb ereje az őszintesége és az önazonossága. Aki nem nőtte ki a doom/death vonalas keményzenét, sőt meg tud barátkozni a kedvenc zenekarai késői, többfelé néző lemezeivel is, annak ez a lemez kihagyhatatlan. Az év egyik legjobbja eddig.
