2019.06.13. 11:42 – Lángoló Gitárok

Súly és nemtörődöm lazaság Oregonból - Egy hét múlva ismét Magyarországon a Red Fang

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

red_fang_hd.jpg

Jövő csütörtökön visszatér hazánkba a Red Fang. Utoljára a Fishing On Orfűn láthattuk a portlandi redneckeket, most azonban önálló bulival rengetik meg a Dürer Kertet. Az utóbbi idők egyik legegyénibb és legszórakoztatóbb stoner rock zenekarának koncertjére most induló játékunkban páros belépőt nyerhettek, amihez csak egy egyszerű kérdésre kell válaszolnotok. Programajánló a folytatásban.

A Red Fang egyik azoknak a stoner / sludge zenekaroknak, akik általában még azoknak is szimpatikusak, akik egyébként nem feltétlen hívei a műfajnak. Ennek magyarázata részben abban a hozzáállásban keresendő, aminek köszönhetően a 2005-ben alakult oregoni csapat a zenén kívül semmi mást nem vesz komolyan. Erre a legjobb példa a Wires című dalukra forgatott videóklipjük, aminek gond nélkül ott a helye a valaha késztett legszórakoztatóbb zenei kisfilmek között, de a legutóbbi albumon szereplő Not For You Gróf Balázs által készített klipje is bőven versenyben van a címért. 

Persze félkarú óriás minden olyan, ránézésre rokonszenves tagokból álló zenekar, akik mókás videókat csinálnak, miközben a zene önmagában nem annyira érdekes. Szerencsére az alapítása óta változatlan felállásban működő Red Fangnél itt sem érheti szó a ház elejét. Gyökereiket valahol a Queens of the Stone Age és a Kyuss közelében érdemes keresnünk, de szerencsére bőven hozzátesznek annyit az eredeti recepthez, hogy kitűnjenek a tömegből. Dalaikban bátran keverik a hagyományosabb, fuzzosan széttorzított hangzású stoner riffeket, a hangsúlyos, telt basszusgitáros alapokat, az elszálltabb, alkalmanként billentyűs hangszerekkel színezett, space hangulatú témákkal.

A Red Fang eddig négy nagylemezt jegyez, a legutóbbi Only Ghosts címmel látott napvilágot 2016-ban. A stúdióban nem akárkikkel dolgozott együtt a csapat, Ross Robinson producer neve akár meglepetés is lehet, hiszen őt elsősorban az ezredforduló nu metal lemezeinek fontos közreműködőjeként ismerhetjük, bár azóta igen komoly referencialistával büszkélkedhet más stílusokból is, a keverésért felelős Joe Barresi pedig köztudottan az egyik legrutinosabb róka ezen a színtéren. Az albumot egy évvel a megjelenés után Magyarországon is bemutatta a csapat a Fishing On Orfű fesztiválon, jövő csütörtökön azonban újra klubkörnyezetben, önálló koncerten üdvözölhetjük őket.

Most pedig jöjjön a játék! Aki helyesen válaszol nekünk egy egyszerű kérdésre, és segít egy kicsit a rendezvény promóciójában, páros belépőt nyerhet a koncertre. Kérdésünk így hangzik:

Milyen állat NEM szerepel a Red Fang első albumának dalcímeiben?

a. kutya

b. cápák

c. bálnák és piócák

d. egerészölyvek

NEW BEAT KONCERTEK A KÖZELJÖVŐBEN

Június 14 - As It Is (US/UK) - ROBOT (Sold out!)

Június 17. - Jonathan Bree (NZ) - Dürer Kert

Június 18. - HurricaneParty (Bleubird + RickoLus) - Dürer Kert

Június 20. - Red Fang - Dürer Kert

Június 25. - Disturbed, vendég: Shvpes - Budapest Park

Június 30. - Thievery Corporation, vendég: Anima Sound System - Budapest Park

Július 2. - Turnstile, vendég: Touch - Dürer Kert

Július 3. - Flogging Molly, vendég: Russkaja - Budapest Park

Július 18. - Little Big - Budapest Park

Július 19. - Handsome Furs by Operators - Dürer Kert

Július 19. - Amsterdam Klezmer Band (NL) / Campus Fesztivál 2019

Július 20. - Seafret (UK) / Campus Fesztivál 2019

Július 21. - ZAZ - Budapest Park

Július 22. - Juanes - Budapest Park

Július 23. - Thirty Seconds To Mars - Budapest Park

Július 24. - Iggy Pop, vendég: Cruel Hearts Club, Black Bartók - Budapest Park

Július 24. - Alien Weaponry - Dürer Kert

Július 25. - Architects, WSS, Rolo Tomassi, Loathe - Budapest Park

Július 30. - Ziggy Marley - Budapest Park

Augusztus 6. - Black Tongue - Dürer Kert

Augusztus 11. - PUP - Dürer Kert

Augusztus 14. - Good Charlotte - Budapest Park

Augusztus 20. - Bury Tomorrow - Dürer Kert

Szeptember 2. - Zebrahead - Dürer Kert

Szeptember 3. - Operators "Radiant Dawn Tour" - Dürer Kert

Szeptember 4. - Új időpont! Smokeasac (US) - Dürer Kert "Room 041"

Szeptember 24. - Helmet 30 X 30 X 30 - Dürer Kert

A megfejtéseket szokás szerint a jatek@langologitarok.hu e-mail címre várjuk, Lángoló – Red Fang - játék tárgyú levélben 2019. június 18-án, azaz jövő kedden délig. Közvetlenül utána sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük. A sorsolás után a beérkezett e-maileket töröljük az adatbázisból. Nem kötelező, de megköszönjük, ha megosztod a játékhoz kapcsolódó cikkeket az idővonaladon, esetleg ajánlod kommentben a rendezvényt annak, akit szívesen magaddal vinnél koncertre. A New Beat és a Lángoló Gitárok nyári játékának következő részét július második hetében keressétek itt, a Lángoló Gitárokon!

További információk a koncert Facebook-eseményén, elővételes jegyek a Tixa hálózatában.


játék programajánló koncert hír nyereményjáték stoner sludge dürer kert red fang new beat



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása