2019.06.17. 10:37 – dankógábor

Ma este hétkor indul a Dalfutár új évada

dalfutar_1.jpg

A Samsung és az Artisjus támogatásával indul újra Hajós András egyedülálló könnyűzenei műsora, a Dalfutár. A legújabb évadot 2019 június 17-től, a YouTube videómegosztó oldalon lehet majd nézni. Az első részben a szokásos négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, Hajós közvetít. A zeneszerző most Lovasi András, a szövegíró Kőhalmi Zoltán, a producer Linczényi Márkó, az énekes pedig Dallos Bogi lesz. 

A Dalfutár 2016-ban indult, Magyarország egyik legnézettebb kereskedelmi csatornáján. A június 17-én, a Dalfutár YouTube csatornán folytatódó különleges sorozat nyolc héten keresztül, a hétfőnként, 19 órakor megjelenő új epizódokban betekintést nyújt az alkotói folyamatba, a nézők megismerhetik, hogy mennyi munka és szervezés áll egy-egy zenei produkció létrejötte mögött.

A műsor minden részében, Hajós András és Jeli András producerek kreatív koncepciója mentén, egy-egy énekes, zeneszerző, dalszerző, szövegíró és producer egymástól függetlenül, és egymásról mit sem tudva kezd neki a feladatnak, melynek eredményeképpen az epizód végén közös munkával véglegesedik az egyedi dal.

Hajós András:

Zenét mindenki hallgat, otthon, kocsiban, élőben, a bevásárlóközpontokban. A zene gyakorlatilag minden ember életének szerves része, azonban csak kevesen tudják, hogy mennyi szakember, pontosan hogyan dolgozik egy-egy, a rádióval is együtt dúdolható dalon. A Dalfutár a művészek számára is izgalmas kísérlet, amellyel a zenészek világát és a műalkotás folyamatát szerettük volna közelebb hozni az emberekhez.

Hajós András és a műsor fő támogatói, a Samsung Magyarország és az Artisjus a 2019-es Music Hungary konferencián, a könnyűzenei színtér egyik legjelentősebb eseményén jelentette be a műsor új évadát.

A Dalfutár tökéletesen illeszkedik a Samsung fő irányelveihez: olyan embereket hoz össze, akik nem feltétlenül ismerik egymást, de a saját területükön mind valami emlékezeteset alkottak. A technológia és saját látásmódjuk, egyediségük erejével pedig olyan különleges műalkotást hoznak létre, amelyet csak együtt képesek. Ez az egyszeri és megismételhetetlen eredmény az, amely a Samsung filozófiáját is meghatározza – éld át, örökítsd meg és oszd meg a pillanatot és annak egyediségét.

– emelte ki Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője.

Az Artisjus képviselője, dr. Tóth Péter Benjamin hozzáfűzte, számukra azért volt fontos a Dalfutárt támogatni, mert

a produkció a dalszerzőkre irányítja a reflektort, miközben megmutatja, hogyan születik egy dal, milyen tehetségre, tudásra és kitartó munkára van szükség ehhez. Az Artisjus a dalszerzőket képviseli, a dalok elhangzásai után jogdíjat fizet ki nekik, ezzel biztosítva, hogy mindig szülessenek új dalok - a Dalfutárban, és azon kívül is.

Az első rész ma este hétkor itt alább élesedik, előzetest itt lehet nézni:


dalfutár



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.