2019.08.05. 16:31 – Lángoló

Meg kell élni a pillanatot - új dal készül a Budapest Park és a Margaret Island közös műhelyében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

margaret_island_x_budapest_park.jpg

Rendhagyó meglepetéssel készül a zenekar ötödik szülinapja alkalmából közönségének a Margaret Island és a Budapest Park: egy közös dalt dedikálnak annak a felszabadító életérzésnek, ami az élő koncertek igazi ajándéka. Az új dal szeptember 27-én a szezonzáró nagykoncerten debütál élőben, a dal háttérmunkálataiba pedig már most bepillanthat a közönség. További tudnivalók a hajtás után. 

“Annyi minden történt már, hogy a szívben épp elfér” - így fogalmaztak az alapító-dalszerző tagok, Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint a harmadik Margaret Island album egyik visszatekintő dalában a korábbi élményeikről egy évvel ezelőtt. Impulzusokból persze azóta sincs hiány, az örökmozgó popzenekar ezt az évet is megtöltötte maradandó emlékekkel: ötödik évükben egy világörökségi helyszíneket is bejáró országos turnéval örvendeztették meg magukat és közönségüket a nyári szezonban. Az i-re azonban még csak ezután kerül fel a pont: az áthangszerelt koncertek után a pannonhalmi levendulamezőkről, a szigligeti várfalak mellől és az Aggteleki cseppkőbarlang mélyéből végül a Budapest Park színpadára térnek haza egy óriási szülinapi ünneplésre szeptember 27-én. 

A buli azért is különleges számukra, mert ez lesz egyben az ötödik önálló nagykoncertjük ezen a helyszínen. Viki, a zenekar énekesnője így emlékszik vissza erre: 

Első alkalommal még 2015-ben a Punnany Massif előtt játszhattunk a Parkban. Ekkor még nagyon kicsik voltunk, borzasztóan izgultunk, nem is tudtunk igazán feloldódni. Sok időbe telt, mire el tudtunk lazulni és élvezni tudtuk a nagyszínpadokon való zenélést is. Tulajdonképpen a Parkkal együtt nőttünk fel.

A szülinapi koncertre közös dal is készül, amiről Bálint a következőket mondta el:  

Az elképzelés onnan jött, hogy a Budapest Park is épp ugyanazon dolgozik nap mint nap, mint mi, hogy felejthetetlen emlékeket szerezzen a közönségének, így nagyon örültünk, hogy egy ötletelésre invitáltak minket, hamar megtaláltuk a közös kapcsot.

Törőcsik Kristóf, a zenekar basszusgitárosa ezekhez annyit tette hozzá: 

Minden koncertünk tulajdonképpen a valóságból való kiszakadás, egy olyan dimenzió, amiben kiengedhetjük a feszültséget, elfelejthetünk mindent és csak a pillanatnak élhetünk, tulajdonképpen a ‘valóság kint hagyása', ahogy a Park mottója is fogalmaz.

Lábas Viki a következőket árulta még el a közös projektről: 

Eddig is fontosnak tartottuk annak a hangsúlyozását, hogy meg kell élni a pillanatokat, és minél több élményt kell gyűjteni, amelyekre jó visszaemlékezni. Ez egy kimeríthetetlen téma. Ebben a dalban azt az életérzést próbáljuk megfogalmazni, amit együtt élhetünk át a közönségünkkel minden alkalommal a koncertek során, főleg a Parkban, ahol igazán rólunk szólhat egy teljes este.

Aki ennél többre kíváncsi, az pedig máris bepillanthat az alkotóműhelybe, illetve a zenekarral együtt tekinthet vissza az elmúlt varázslatos öt esztendőre. Egy ötrészes videósorozat dokumentálja ugyanis a Park-dal születését, illetve a Margaret Island és a Budapest Park különleges kapcsolatát.

A koncertről további részletek a Facebookon - jegyek a Budapest Park honlapján kaphatók! 


magyar pop programajánló rock koncert hír alter margaret island budapest park közös dal



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása