2019.08.08. 12:48 – Lángoló

A loopok napja - Ed Sheeran és a többiek a Szigeten

Sziget 2019

ed_sheeran_artlasso_002.jpg

Úgy mentem ki a Sziget első napjára, hogy én most ha törik, ha szakad meg fogom érteni ezt az Ed Sheeran-jelenséget. Adott ugye egy zenész, aki nem alkot semmi kimagaslót, oké, patikamérlegen összerakott legalább egy slágert, meg egy csomó jó dalt. Nem mutatott semmi újat a popszakmában, cserébe nem is az a sztáralkat. Nem jó, de nem is bántó az amit, és ahogy csinálja.

Aztán rájöttem, hogy pont ettől a középszerűségtől működik, és már nem akarom megfejteni, mert igazából semmi nagy titka nincs azon kívül, hogy az embernek végig az az érzése, hogy ő egy közülünk. Egy kedves kis átlagember, akit a nők jelentős része azért szeret, mert olyan rendes embernek tűnik, egy cuki tisztességes srácnak a sok nagyképű hülye között, aki szépeket énekel arról, hogy szereti a barátnője testét, meg neki a szerelme a legtökéletesebb, vagyis pont olyan dolgokat, amiket igazából minden nő hallani akar a pasijától. A férfiaknak meg reményt jelenthet, hogy itt egy ember, aki különösebben nem felel meg a korunk férfiideálljának, nincs kigyúrva, nem két méter magas, nem tökéletes a haja, vagyis olyan mint nagyjából minden férfi. És ez pont így jó a társadalomnak mert Ed Sheeran lehet az élő bizonyíték, hogy a férfiak nyugodtan viselkedhetnek normálisan, és nem az az egyetlen módja, hogy kapcsolatuk legyen, ha kéretlenül meztelen képet küldenek magukról, a nők pedig nyugodtan lepattinthatják a bunkó férfiakat, és elfelejthetik, a rosszfiúkra bukom mantrát.

Az más kérdés, hogy ez zeneileg mit jelent, hiszen mégiscsak egy koncertről kellene most beszélni, de Ed Sheeranben az a zseniális, hogy ezt a nem zavar sok vizet attitűdöt a színpadon is tökéletesen tudja hozni. Mindenképpen izgalmas vállalkozás egy szál gitárral kiállni, a legnagyobbak is csak egy 3 számos akusztikus blokk erejéig szokták ugyanezt megtenni, de Sheerannek bejött, legalábbis néhány számig tényleg szórakoztató volt nézni, hogyan loopozza agyon a dalokat úgy, hogy működjön. Vagy hogy tényleg egyedül van a színpadon, mégis valahogy az egészet betölti. Ez persze nem működik ugyanolyan hatással több mint egy órán keresztül, itt is eljöttek a mélypontok, ahol egyértelmű volt, hogy ez a műfaj alapvetően nem több tízezer ember szórakoztatására lett kitalálva, hanem tíz ember tűz körüli esti énekelgetésére, de hát arra elég kicsi az esély, hogy ez bekövetkezzen. Aztán egy jól irányzott csellel elővett egy slágert, és újra azon lehetett filozofálgatni, hogy aki egyedül is el tudja adni ezt az egész produkciót úgy, hogy azt könnyes szemmel nézi emberek tömege, az azért mégsem egy középszerű ember, hanem valahol egy zseni. (edicsek)

És amit még láttunk

Nem volt egyszerű helyzetben Jain, a fiatal francia énekesnőnek kellett valahogy hangulatba hoznia a nagyszínpad közönségét az este (vagy a Sziget) fő koncertje előtt, a közönség pedig egyre csak duzzadt, ahogy közeledtünk Ed Sheeran kezdéséhez. A koncertje elején még úgy tűnt, hogy nem is fog sikerülni neki. Hiába tapsoltatta, ugráltatta folyamatosan az egyébként nem is olyan kicsi tömeget, szinte semmi hatása nem volt a próbálkozásainak. De nem adta fel, és ennek az egy szem lánynak azon a hatalmas színpadon végül csak sikerült magával ragadnia a gondolatban már félig a Shape of You-nál járó embereket. 

Leginkább azért, mert kifejezetten jó koncertet adott. Az énekesnő szinte végig igényes, kreatív, sok forrásból táplálkozó, de alapvetően elektrós és táncolható dalokat játszott, és a kevésbé híres számai is abszolút működtek, úgyhogy a koncert második felére már egész jó hangulat volt a színpad előtt. Aztán a leghíresebb dalánál végleg megnyert mindenkit: lement a közönségbe, és a Come egyik sorát felvette az ott állók előadásában, egy a dalba borzasztóan nem illő, mély férfihangot pedig bele is loopolt a szám hátralévő részébe. Nagyon jó fej pillanat volt. (má)

A tizenkilenc év után tavaly megszüntetett Világzenei Színpad helyére került idén a Global Village, ami műfajilag egyfajta utód és kistestvér, de némileg más koncepcióval (és nyilván anyagi lehetőségekkel). Úgy a legkönnyebb elképzelni a nyitott sátorba helyezett színpad hangulatát, ha felidézzük a régi jó Roma Sátort – ami a korábbi Sziget-éra egyik legjobb koncerthelyszíne volt. A felütés terhe a Hudaki Village Band nevű remek ukrán csapaté lett, de ez a ziccer cseppet sem ijesztette meg őket. 2010-ben egyébként már játszottak a Szigeten, akkor nem láttam, most örülök, hogy velük indult a világzenei hét: az övék még koncerthelyzetben is inkább táncházas jellegű show, így tánctanítással súlyosbítva berántják nyomban a közönséget is a buliba. Igaz, én csak kibic vagyok, inkább a bandát néztem: megnyerő intenzitással rakják bele magukat egy olyanfajta szórakoztatásba, ami közben akár még haknira is vehetnék, ha olyanok lennének, de ez láthatóan bennük fel sem merül – miközben talán rajtam és pár fotós/videóson kívül fel sem tűnne senkinek, a közönség gyakorlatilag magával van elfoglalva a körtáncok és egyéb próbálkozások közben. A Hudaki ritmusszekcióban felettébb erős, dobos, bőgős, ütőgardonos súlypontoz, de néha még a cimbalmos is inkább ritmizál; a gitáros, harmonikás, klarinétos és az énekesek pedig élettel és szívvel töltik meg még a levegőatomokat is a sátorban. Pedig nem szólt a koncert/táncház valami fényesen, de nyilvánvaló, hogy ez a sátor, mint akusztikai tér, ennyit tud és kész. Hudakinak egyébként a máramarosi régióban a zenészeket nevezik, és ezt a sokoldalú, rétegzett világú, és lehengerlő népzenét hallva (ami szláv, román, zsidó és roma folklórból gyúrt sajátos egyveleg), ha oda kell születni legközelebb, remélem leendő szüleim muzsikusnak szánnak. (rm)

Az utánuk következő lengyel Dikanda már szintén játszott korábban a fesztiválon, emlékeztek is rá, az apró termetű, rendkívül energikus dobos/énekesnő meg is említette, hogy a Buena Vistával léptek fel anno, és látszott rajta, hogy igencsak édes az emlék. (Egyébként jó régen, 2003-ban zajlott az említett buli, elképesztő line uppal, érdemes rákeresni.) A Dikanda az a fajta világzenét játszó együttes, akire ez a címke hatványozottan igaz, benne gyökereznek erősen a közép-kelet európai folklórban a lengyel népzenétől a balkáni és a roma muzsikákig, de előszeretettel nyúlnak sok olyan etno-elemhez (egészen az indiai bhangráig), amire a közönség jól bír reagálni, merthogy multikulturális beágyazódásokat mozdít meg. Ha túlzó hasonlattal akarnék élni, akkor azt mondanám, hogy ők a világzene egyik legjobb populista bandája, de nem akarok, mert minden ízében szimpatikus a zenekar, és egyébként is vonzó a világuk. Nem az a fajta együttes, akik magukba fordulva zenélgetnek elszálltan, de nem is az, akiket kizárólag a show érdekel, valahol a kettő közt találjuk őket: ami bennük van, azt kolerikus hévvel szólaltatják meg, így náluk ne a rejtett részleteket keressük, sokkal inkább az egyértelmű zenei egymásra hatásokat. Nem az új ötletek bandája tehát a Dikanda, de amit beforgatnak, azt kreatívan teszik, és nagyon tudnak hangulatot varázsolni. Még a fokozatosan kibomló, lassú drámák is fényesen teátrális érzelmekkel szólalnak meg, a tempós dalok pedig perfekt tánczenék. A héttagú (dobost, bőgőst, gitáros/szintist, trombitást, hegedűst és két énekesnőt magába foglaló), alkalomhoz öltözött banda koncert közben gyakran cserélget hangszereket és pozíciókat a színpadon, én pedig nagyon bírom ezt a fajta kavalkádot és energikusságot. Ne felejtkezzünk el róluk, pár év múlva jöhetnének majd újra. (rm)

Miközben Ed Sheeran több mint 60 ezer embernek játszott a nagyszínpadon, az Of Mice & Men olyan kétezernek tolta a metalcore-t az A38 sátorban. Nagyjából ők képviselik a metal műfajt egyedül a Szigeten, mondhatni nem lesz náluk keményebb zenekar a következő hat napban sem. Szóval ennek örülhetett az a (Sziget méretéhez képest) kevés ember, aki odament az erősen betorzított gitárok és a breakdownok kedvéért. Annak már nem, pláne én, hogy pont egy ilyen sabloncore-t játszó zenekart sikerült hívni, akik annyira unalmasak voltak, hogy első felindultságomban inkább visszindultam az amúgy meglepően jó előadó Ed Sheeranre, de aztán megjött az eszem, és inkább hazamentem. (dg)


fesztivál sziget sziget2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.