2019.08.10. 20:53 – Lángoló

Erotika, buli, örömünnep - Ez volt nekünk a Sziget harmadik napja

Sziget 2019

tove_lo_001.jpg

Rengeteg ember volt kíváncsi Ausztrália egyik friss reménysége, a Gang of Youth koncertjére az A38 sátorban a délutáni kezdés ellenére is. Meglepően sokan. Én legalábbis nem is sejtettem, hogy ennyire népszerű a zenekar, elvégre a legnépszerűbb YouTube-videóik sem tudnak többet kétmillió kattintásnál, ennyi ma már a sarki zöldségesnek is összejöhet, ha nagyon megerőlteti magát. És a tömeg nem is csak úgy álldogált a színpad előtt, ekkora rajongással nem találkoztam eddig idén a Szigeten Ed Sheerant kivéve. (Fotók: Artlasso, Kálmán Alida)

A showt persze David Le’aupepe énekes vitte, aki simán szerepelhetne a Trónok harcában is, ugyanis körülbelül úgy néz ki, mintha a Jon Snow-t játszó Kit Harrington és a Khal Drogót alakító Jason Momoa eltitkolt közös őse lenne. Le’aupepe táncolt, simogatta magát, crowd surfölt, de leginkább zúzott, a zenekar ugyanis végig nagyon keménynek akarta mutatni magát. Az indie rockban megszokottnál mondjuk tényleg vannak keményebb dalaik is, igazán jó számuk viszont csak kettő van, úgyhogy a tényleg nagyszerű hangulat és a zenekar minden próbálkozása ellenére a koncert nagy része elég unalmas volt. Azt viszont meg kell adni nekik, hogy ezt a kettőt zseniálisan vezették fel: a már amúgy is tűzben lévő közönséget percekig énekeltette az énekes, mielőtt elkezdődött a Let Me Down Easy, és utána egyből a Magnolia következett. Ez a szakasz tényleg nagyon jó is volt, úgyhogy tessék hazamenni, írni még pár jó számot, és visszajönni néhány évvel később.

A bulizásról, az erotikáról és a mellbimbókról szólt a nagyszínpad este nyolcas sávjában fellépő Tove Lo koncertje (ő van a nyitóképen). A svéd énekesnő megvalósította a Disco Tits című számának szövegét, és melltartó nélkül, egy szál rövidgatyában és topban lépett színpadra, szóval pont úgy volt öltözve, mint a legtöbb angol fesztiválozó. Egy kicsit olyan volt, mintha valójában ő is csak egy átlagos fesztiválozó lenne, aki valamiért felszabadult a színpadra, és aztán ott meg akarja mutatni, hogy mennyire szexin tud táncolni. A közvetlensége lehet az egyik ok annak, hogy nagyon jó bulit csinált, de persze a tök jó elektropop dalok is kellettek hozzá, hogy a koncert végére már igazán belelendüljön az amúgy is jó hangulatban lévő közönség. 

A brooklyni experimentális, pszichedelikus rockot játszó Yeasayer utoljára kilenc éve lépett fel a fesztiválon, és akkor remek koncertet adott, azóta pedig kihozott még egy csomó jó számot, úgyhogy sokak számára az egyik leginkább várós koncert volt az övék az idei Szigeten. Gondoltam én, aztán viszont azzal kellett szembesülnöm, hogy öt perccel a kezdés előtt egészen nevetségesen kevesen voltak az A38 sátorban. Pedig ez mégiscsak a Sziget második legfontosabb koncerthelyszíne, és mégiscsak főműsoridőben voltunk, de például a közelben zajló Fran Palermo-koncert mégis sokkal több embert érdekelt. A tömeg pedig később sem lett jelentősen nagyobb, kényelmesen el lehetett lenni közvetlenül a színpad előtt is, és ez nem tett sokat hozzá a hangulathoz. 

Meg igazából a zenekar sem. A trió úgy döntött, hogy szinte teljes egészében eljátssza az idén megjelent új albumát, az Erotic Rerunst, ami bár kifejezetten jó, annyira azért nem az, hogy minden számát hallani kelljen élőben. Hiába a kreatív és egyedi zenei megoldások és az ötletes dalszerkezetek, a koncert hosszú időszakokra fulladt unalomba, és csak rövidebb periódusokra tudott érdekes maradni, jellemzően az új album és a korábbi évek nagyobb slágereinél. Ez utóbbiból mindenképpen több kellett volna (mondjuk egy Silly Me nagyon jó lehetett volna élőben), így viszont minden pozitívuma és a jó dalok ellenére is egyértelműen elszalasztott lehetőségnek tűnik ez a koncert. (má)

És még volt

Olyan, hogy rossz hangulat, Charlie Winston világában nem létezik. Hogy bal lábbal kelt fel, ma épp nincs kedve semmihez, netán beteg, teljesen kizárt. Kezdés előtt néhány perccel még csak néhányan álldogálnak az amúgy sem óriási Volt színpad előtt, de ő felsétál elegánsan, ahogy szokott, az elmaradhatatlan kalapjában, ahogy szokott, visszafogottan, ahogy szokott, aztán belekezd. Rögtön másodikra elsüti az egyik legnagyobb slágerét, a Kick the Bucketet a karrierjét beindító Hobo lemezről. Alig három perc, de a végére a közben mintegy varázsütésre odasereglő, a színpadot és környékét zsúfolásig megtöltő rajongók már rég a tenyeréből esznek. Együtt óóóóóóó-zik mindenki, üvölti, hogy „…in your hands”, meg hogy „I love your smile”, tapsol, mozog, rázza valamijét. Mosolyog a tömeg. Még az elején járunk, de Charlie Winston máris mászik, dobozokon, korláton lépked (security kétségek közt, éberen figyel), és kint is van a nézők között. Egy önkéntes a nyakába kapja, fel-le sétál vele, közben természetesen Charlie Winston énekel, mindenki imádja. Itt nem történhet semmi baj, security is megnyugszik. Aztán újra a színpadon, a teljes zenekar – az énekes, a billentyűs és a dobos – dobszólózik, hárman püfölik egyszerre a cuccot. Charlie Winston amúgy igazi multiinstrumentalista, az éneklés és átmeneti dobolás mellett gitározik, basszusgitározik, zongorázik is. Ez utóbbit nem is akárhogyan, az egyik dalban olyan jazzes futamokat játszik, hogy azt talán Thelonious Monk sem szégyellné. Sőt, multiminden, a ráadásban nem csekély tánctudását is megvillantja. Közben Bobby McFerrin-módra a szájával, a torkával, a nyelvével is zenél, ritmust ad, a loopokkal pedig kiteljesíti a hangzást. Februárban az A38-ra egyedül jött el, azt hittem, most is így lesz, érdekes is lett volna összehasonlítani Ed Sheeran szintén egy szál gitáros nagyszínpados megaprodukciójával, de nem baj, hogy nem így történt. Pár éve Charlie Winston már csapott itt a Szigeten egy akkora házibulit, hogy szinte kipúposodtak a sátorfalak a táncoló tömegtől, ez most csak azért nem lehetséges, mert szabad ég alatt vagyunk. Így aztán a koncert alatt többször is távolabbi tűzijáték látványát és hanghatásait élvezhetjük, ami kicsit zavaró, de a legvégén felröppenő színes rakétákat felfoghatjuk úgy, hogy Charlie Winstont ünneplik. Nyilván nem láttam a Sziget összes helyszínét, pláne előadóját, de szinte biztos, hogy az egyik legkisebb színpadon az egyik legnagyobb koncertet ő adta. (SCS)


fesztivál sziget sziget2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.