2019.08.29. 11:00 – Kovács.Attila

Tudtuk, hogy ez húsz perc most az életünk - Archaic-interjú

anitanagy_com-3410-promo_cut.jpg

Nem egészen két évvel ezelőtt kelt új életre az idén már alapításának tizenötödik évét ünneplő Archaic. A How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? című második lemez, és a mai felállás friss lendületet adott a budapesti thrash metal zenekarnak, olyannyira, hogy azóta megjártak már számos fesztiválszínpadot itthon és külföldön, és a Wacken Metal Battle Hungary hazai nyerteseiként idén kijutottak a világ legnagyobb metálfesztiváljára, ahol a tehetségkutató nemzetközi döntőjében a második helyet szerezték meg. A most következő interjúban a zenekar egyik alapítótagjával, Szabó Csaba Zoltán dobossal beszélgetünk közelmúltról, jelenről, Wackenről, és a magyar thrash jótékonysági célból készült zászlajáról.  

Valószínűleg többen kérdezték már, de a történet teljességéhez talán nem árt, ha távolabbról kezdünk: a tavalyelőtt megjelent második album bő tizenegy év után jött ki. Mi volt az oka ennek a hosszú szünetnek?

2005-ben, mikor felvettük az első lemezt, hatalmas lendülettel indultunk neki a promónak.  Próbáltunk nemzetközi koncerteket szervezni, bejutni nagyobb zenekarok elé. Jó pár évig tudtunk pörögni az undergroundban, játszottunk külföldön, nyertünk tehetségkutatókat itthon és Ausztriában is, volt egy rövid turnénk a Testament társaságában. Ahogy ez lenni szokott, van, aki ezt megunja, kiég, túl sok neki, elmegy a kedve tőle, vagy egyszerűen az élet másfelé sodorja. Velünk is ez történt. 2008 és 2012 között több tagcserénk is volt, aztán úgy éreztük, annyira erőltetjük, hogy talán jobb is hagyni az egészet. Persze ezt így sohasem mondtuk ki, de kicsit lejjebb tekertük a hangerőt. Sokat söröztünk a teremben, ennek hatására kicsit másfajta zenét kezdtünk el játszani, amolyan stonerest, mert azokat a témákat még egészen részegen is el bírtuk nyomni. Meg is éltünk egy koncertet ezzel a felállással. Az akkori gitárosunk a teremből magával hozta a hangulatot, a koncert előtt egy perccel még a wc-ben hányt. De Lacival (Püski László gitáros) majdnem minden próba elején nyomtunk úgy tíz-húsz perces thrasht bemelegítés gyanánt.

Természetesen minden ilyen jammelést felvettünk, és úgy 2015 környékén, egy romantikus estén, amikorra már rengeteg sört megittunk, rájöttünk Lacival, hogy ideje lenne kivesézni az elmúlt öt-hat év próbáit. Végighallgattam az összes felvételt, és jegyzeteltem. Minden próbára menet szépen meghallgattam telefonon az otthon kiválogatott témákat, aztán közösen csiszoltuk őket kész dalokká. Észrevettük, hogy olyan három lemeznyi anyag jött össze. Így a How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? album elkészítésének már tudatosan álltunk neki.

Ez mit takar?

Úgy gondoltuk, hogy ezeket a témákat érdemes lenne profi körülmények között rögzíteni, még akkor is, ha netán a fiókban maradnak. Amikor a teremben összeállt tíz szám végleges szerkezete, azt mondtuk, vegyük fel őket kicsit jobb minőségben, mint amire a próbateremben lévő hangrögzítő képes, jó lesz majd az utókornak. Tudtuk, hogy tíz jó szám van a kezünkben, de hogy nemzetközi szinten ez mire elég, nos, arról fogalmunk sem volt. Felvétel előtt úgy voltunk vele, hogy maximum elmegyünk, és nyomunk majd egy-két koncertet, ha hívnak. Aztán jött Jósa Tamás, aki az új felállás énekese lett, és miközben közösen hallgattuk a felvételeket, egyre inkább kezdett meggyőzni miket arról, hogy ez a lemez kibaszott erős lesz, ne vegyük félvállról! Egyre több és több embernek mutogattuk a nyers változatokat, és szinte mindenkitől csak vállveregetést kaptunk.

Egy ilyen hosszú szünet után érkező második album mindenképpen új kezdetet jelent. Majd’ két év távlatából hogy érzed, sikerült beteljesítenie a How Much... lemeznek azt a szerepet, amit szántatok neki?

Mindig is arra vágytam, hogy ott legyek a színpadon, zenéljek, és egyszerűen hihetetlen, milyen utat járunk be ezzel a lemezzel. Megjelent, és bumm, már jöttek is a pozitív megerősítések, elismerések: az év legjobb stúdióprodukciója, legjobb borítója, sok kiváló kritika, lelkes visszajelzések a rajongóktól, meg persze a friss élmény, hogy kijutottunk Wackenbe!

Nem nagyon lövök mellé, ha azt mondom, álmodni sem mertem volna arról, hogy ilyen messzire eljutunk az anyaggal. Tudjuk, hogy nem a legközkedveltebb stílusban játszunk, ennek ellenére nagyon sokan gratulálnak. Kell ennél több egy zenekarnak?

Nyilván utólag mindig van, amit az ember másképp csinálna, az viszont biztos, hogy elég rendesen visszatett titeket a térképre ez az anyag. Mai füllel mit gondolsz róla?

Természetesen a zene megírása, egy lemez felvétele is olyan, mint egy festmény készítése - mikor nem lehet még egy ecsetvonást húzni azon a képen? A zenével is ugyanez a helyzet. Az idők végezetéig lehetne bármit csinosítani, finomítani. A stúdióban még a leadás előtti napon is komoly változtatásokat eszközöltünk, például a dob overheadeknél. Órákat pöcsöltünk el, hogy melyik beállítás legyen a három esélyesből, majd még több órát azzal, hogy a megmaradt két változatot hogyan hozzuk közös nevezőre. Szerencsére sikerült megegyeznünk, mielőtt a lemez producere, Horváth István elővette volna a kést a tízórányi szarakodásunk után. Biztosan lehetne javítani rajta, de úgy gondolom, az adott pillanatban ezt láttuk a legjobbnak, és ez így van jól. Valahányszor meghallgatom, nem a hibákat veszem észre, hanem amit akkor a legjobbnak tartottunk. Biztos, hogy akkor jó döntéseket hoztunk.

A mostani felállás nagyon egységesnek tűnik színpadon és azon kívül is. Hogy találtatok egymásra a jelenlegi tagokkal?.

Korábban említettem, hogy az Archaic 2010 körül egy kicsit átjáróház volt. Püski Laci fél évre kiköltözött Törökországba a munkája miatt, én meg továbbra is zenélni szerettem volna. Ezért hirdetéseket adtam fel, így találtuk meg egymást az Unscarred együttessel, melyben Jósa Tomi akkor énekelt. Valójában nem is komolyan akartam zenélni, inkább tagokat akartam toborozni, amíg Laci vissza nem tér, így aztán Tomit elég rövid idő alatt átcsábítottam az Archaicba.

Erdélyi Petivel nagyon régóta, több mint tíz éve ismerjük egymást. Nagyon jó gyerek, jó zenész, és már régóta néztük, hogy “ez a srác meg miért nincs még egy elismert nemzetközi bandában?!” A lemezünket kevertük, amikor Vörös Attila szólt, hogy nyomjunk egy közös koncertet a Dürer nagytermében. Teljes zenekari felállás sem volt még, és persze a lemez sem volt még készen, de kellett egy ütős csapat. Ekkor kerestük meg Petit, hogy régi barátunkként ugorjon be gitározni pár dalba. Ez az ismerkedés olyan jól sült el, hogy felkértük, maradjon. Szerencsére igent mondott, és vele együtt lett igazán gyilkos a zenekar! Zseni a srác.

Egy zenekar felállásának megváltozása általában a zenekar hozzáállására is hatást gyakorol. Szerinted miben más az "új" Archaic?

Mindenki elvisz valamit magával, aki megy, és persze mindig hoz az is, aki érkezik. Ez az élet minden területén így van. A mostani felállás elképesztően dinamikus. Peti és Laci nagyon jól kiegészítik egymást, megvan a harmónia. Mindig jó érzés hátulról figyelni őket, hogy mit csinálnak. Néha én örülök a legjobban, hogy a legjobb helyről nézhetem őket, ráadásul ingyen!

Jósa meg kegyetlen jó frontember, jobbat keresve se találnánk. Mozgatja a tömeget, kommunikál, erőt sugároz. Az, hogy a fiúk kiállnak a színpadra és odateszik magukat, az energiát, a látványt, azt nagyon jó estéről estére átélni. Ezen múlik a siker jelentős része. Engem nem érdekel, mit hoz a jövő, csak ez a felállás maradjon még meg pár évtizedig!

anitanagy_com-8253.JPG

A lemezre kapott lelkes reakciók után gondolom, valamennyire tudatosan fordultatok komolyabb célok felé. Hogy jött az ötlet, hogy nevezzetek a Wacken Metal Battle magyarországi fordulójára?

Aki valaha is kicsit komolyabb szándékkal fog hangszert a kezébe, lelki szemeivel legalább egyszer-kétszer odaképzeli magát valami nagyobb fesztivál színpadára. Nos, mi is ilyen álmodozó kisgyerekek voltunk. A testvérem, Miki többször megjárta Wackent, legendákat mesélt arról, milyen hatalmas fesztivál. Mi is évről évre láttuk a jobbnál jobb programokat, meg persze azt, hogy most már hosszú ideje gyakorlatilag egy évvel a rendezvény előtt teltházas a fesztivál.  Biztosan ez a műfaj Mekkája! Úgy gondolom, hiába is próbálkoznánk saját erőből, lehet, hogy soha nem jutnánk el egy ilyen fesztiválra, hiszen több ezer banda áll sorba a még a délután 2 órás időpontokért is.

Úgy gondoltuk, hogy ha magára a fesztiválra nem is tudunk kijutni, azért itthon talán meg tudjuk magunkat mutatni, bár titkon úgy éreztük, Wacken-kompatibilisek vagyunk. De addig még volt egy online előválogató, és egy helyi döntő is. Ezeket túl kellett élni. Láttuk, hogy egyre jobb zenekarok jelentkeznek, de bíztunk abban, hogy sok jó nemzetközi kritikát kaptunk, több nemzetközi fesztiválra is kaptunk már meghívást, szóval úgy éreztük, ha ezen a szinten is megálljuk a helyünket, talán van esély másra is. Nehéz volt a hazai döntő, hiszen a maga módján minden zenekar zseniális volt, a zsűri kiválóan tette a dolgát. Nagyon jó hangulatú döntő volt, és a hab a tortán, hogy végül - még ha centiken is múlott - de mi jutottunk ki Wackenbe.

Arról, hogy mi történt veletek a fesztiválon, már lehetett olvasni itt-ott. Nem akarom, hogy ismételd magad, de azt talán érdemes elmondani, mi okozta azt, hogy tíz perc átszerelés után húsz percet sikerült játszanotok?

Pár évvel ezelőtt villám csapott egy fesztiválba, ahol többen életüket vesztették. Ezért a német állam központilag figyeli az időjárást, és ha úgy ítélik meg, hogy eldurvul a helyzet, akkor egy applikációra küldenek figyelmeztetést. Ez meg is érkezett, pontban délután háromkor. Benne voltunk a vihar kellős közepében. Evakuálták az egész fesztivált, összesen 75 000 látogatót, meg közel 50 000 stábtagot küldtek ki a területről. Mi hivatalosan fél négykor kaptuk volna meg a színpadot. Ám a hostunk, Sonja fülére érkező utasításokból lejött, hogy itt bizony kemény csúszás lesz. Így is lett. Dekkoltunk a buszban és vártunk. Aztán közel egy óra elteltével újraindult a fesztivál. Azt mondták, hogy olyan kétórányi csúszás lesz, menjünk be a backstage-be, és foglaljuk el magunkat valahogy. Úgy húsz perc múlva megérkezett meg a színpadmester, hogy a föntről jött utasítás szerint törölni akarják az egész Wacken Metal Battle-t, úgy, hogy már csak három fellépő volt hátra. Totális megsemmisülés, teljes letargia. Hacsak… nem játszunk húsz percet, és tíz perc alatt megoldjuk az átszerelést. Méghozzá úgy, hogy a várt két órányi várakozás helyett körülbelül tíz perc múlva miénk a színpad!

Hebegni-habogni sem tudtunk. Totál stressz, őrület, kérdeztük, hogy egyáltalán mit vihetünk fel a cuccaink közül? Semmit, jött a válasz, tíz percbe nem fér bele semmi! Hiszen az előttünk lévő bandának le kell pakolnia, neked meg fel... Oké!  De melyik számot vegyük ki, ha húsz percet játszhatunk? Teljes 28 perces műsorral készültünk, felépített, kerek számsorrenddel: gyors, dallamos, lassú, húzós, megint gyors! Amiről úgy gondoltuk, bezabálja majd a közönség. Most ebből mit vegyünk ki? “Ezt? Miért azt? Miért nem ezt? Ez jobb… Nem jobb, az jobb! De én azt játszani akarom! Én meg ezt…” Szóval nem volt sok időnk dönteni. Szerencsére volt két pakolóemberünk, akik segítettek, de persze a főmufti is végig dumált, hogy még 5 perc, 4...3...2...1...GO! És indítani kellett az introt, mialatt még szereltünk! Ők sem szívbajosak, ha le kell húzni bárkit is.

Magát a koncertet hogy élted meg ilyen körülmények között belülről?

A dobon semmit nem állíthattam, cinek, állványok fent voltak, azzal a beállítással kellett játszani, amit kaptam. Lábgépet cserélhettem és pergőt, ennyi. A gitárosok persze feltehették a saját erősítőiket, de beállás annyi volt, hogy ”Szól? Dzsiii!! Szól!! Akkor mehet”. Se kontroll, se semmi. Kicsi kapkodósra sikerült a játék emiatt, és mivel nem tudtam bemelegíteni, kicsit be is savasodtam az első szám felénél. De nagyon élveztem, bár semmit sem hallottam senkiből. Mondtam is magamnak, olyan vagyok, mint egy jó csaj, mindenki engem követ! Amit tudtunk, kiadtunk magunkból. Tudtuk, hogy ez húsz perc most az életünk. Ezek a srácok nagyot tomboltak ott elől. A visszanézett videón úgy látszott, mintha húsz éve együtt zenélő profi banda lennénk. Mindenki headbangelt, szórakoztatott, de mellette elképesztően riffelt és látványos show produkált. Jósa rohangált, látványos volt, csinálta a showt, kiválóan kommunikált a közönséggel, még ha ilyen rövid programba sok minden nem is fért bele. Az egész buli dinamikus volt. Szerencsére egy második helyre volt elég amire egyáltalán nem számítottunk.

Hatalmas élmény volt ott lenni, megélni ezt az egészet. Mindenkinek ajánlom, hogy ha elkezdi, ez legyen a minimum cél, amit el akarjon érni az életében, ha metálzenésznek áll - WACKEN!

Számítottatok-e arra, hogy a második helyen végeztek majd a nemzetközi mezőnyben?

Tudod, úgy voltunk vele, hogy más harminc percet játszott, mi huszat. Tíz perc azért az hosszú idő mialatt jöhet jó pár jó téma, riff, szóló, bármi, amivel megfogod a zsürit. Ráadásul harmadannyi időnk volt átszerelésre, mint a többieknek.Néztük a többi bandát is, láttuk, hogy elképesztően profi csapatok vannak kint. Ez így teker, az úgy ugrik, az fején állva szólózik, vagy egyszerűen csak kibaszott jó zenét nyomnak. Mindenféle zenekar volt. Úgy gondoltuk, hogy már az egy főnyeremény, hogy itt vagyunk. Gondolkodtam közben: „Ha benne vagyunk valahol az első tízben, akkor azt mondom, elég jól szerepeltünk, Ha valahol a 4.-5. helyen vagyunk, akkor örökre emlékezetes lesz az egész fesztivál, és talán nem csak nekünk, hanem otthon is büszkék lesznek ránk.” Jobb helyezésre nem igazán számítottunk, látva a 29 elképesztően profi bandát.

Aztán jött a díjátadó. Kihozták, hogy az 5. a lengyel csapat, ami kicsit le is sokkolt, jött a 4. hely, megint nem mi… Hátra is fordultam, hogy mehetünk kérem, nincs itt semmi látnivaló. Jött a harmadik, a Drunken Buddha, kurva jó kis hard rock zenekar, elképesztően jó zenével. Nem sok reményt láttam arra, hogy a 2. helyen a mi nevünket fogják mondani. És végül egy végeláthatatlan teleshopos időhúzás után kimondták, hogy a 2. helyezett... az Archaic Magyarországról! Hát, az a pillanat... Na, ilyenek miatt érdemes csinálni ezt egészet! A sok befektetett energia, idő, pénz, családtól távol töltött idő, ott, abban az egy ezredmásodpercben megtérült. Világszerte több ezer induló és jelentkező közül, ott voltunk egy pillanatra a legjobbak között. Talán sikerült a magyar zenetörténelem margójára odaírni, hogy volt egy magyar thrash csapat, akik másodikak lettek a világ legnagyobb metálzenei tehetségkutatóján.

archaic_2019_wacken.jpg

Volt és van egy jótékonysági kezdeményezésetek is, ami a wackenes utazáshoz kapcsolódik.

Még itthon elkészült egy zászló, ami testvérem, Miki ötlete volt. Egy zászló, amivel Magyarországot és teljes hazai undergroundot tudjuk képviselni. Valójában az egész ötlet onnan jött, hogy a hazai döntőben ott volt a kis rajongónk, a tízéves Péter, aki hallásjavító cochleáris implantátummal éli életét. Annyira meghatott minket, hogy a zászlóra elkezdtünk aláírásokat gyűjteni. Nagyon sok kiváló zenekar írta alá, csak pár név a listából: Testament, Vader, Schmier a Destructionből, David Vincent, a Dying Fetus, Matt Heafy a Triviumból, a grafikus Eliran Kantor, a Dark Funeral, a Necrophobic, az Unleashed, Sharlee D’Angelo az Arch Enemy-ből a Wacken Metal Battle USA győztes zenekara, a Monarch. Azzal céllal gyűtöttük az aláírásokat, hogy hazaérkezve elárverezzük a zászlót, és jótékony célra, a MACIE (Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete) számára ajánljuk fel az összeget. Természetesen felhívást közöltünk, hogy aki teheti, akár 1 fillérrel is támogassa az Egyesület munkáját. Tudjuk, kihez fog kerülni az összeg, és egy nagyon nagyon szomorú sorsú család történetét ismerhettem meg, miközben egyeztettem az egyesülettel. Minden forint számít, és mindenki biztos lehet abban, hogy megfelelő helyre kerül az összeg, amit erre a célra gyűjtünk.

Aki szeretné támogatni a szervezet munkáját, az a következő számlaszámra közvetlenül is utalhat:

Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete

MAGNET Bank Zrt. - 16200137-18528594-00000000

A közleménybe írjátok oda: Támogatás.

Szerinted van reális esély arra, hogy egy ilyen tehetségkutatón felfigyeljenek valakire nemzetközi szinten? Lett-e azóta valami kézzelfogható eredménye az útnak a nyereményeken kívül?

Mi készen állunk! Természetesen nem dőlhetünk hátra, több millió együttes van a világban, akik ugyanarra a színpadra igyekeznek, amire mi is. Nem hiszem, hogy a szánkba repül majd a sült galamb, hiszen minden fesztiválért és koncertért meg kell küzdeni. „It’s a long way to the top” - ahogy a klasszikus dal mondja. Talán most jobban néz ki a biográfiánk, benne ezzel a wackenes a második hellyel.  Sok ígéretet kaptunk, elhívtak a világ összes pontjára, ám ezeknek akkor szoktam hinni, amikor “ott” lejöttem a színpadról.

Volt valamiféle tanulság, amit Wacken után sikerült leszűrnötök? Nyilván egy ilyen élmény lendületet ad, de sokszor olyan dolgok is történnek, amiket elgondolkodtatják az embert.

Az első és legfontosabb dolog, amit leszűrtünk az egészből: vissza akarunk térni! Szinte bármit képesek lennénk megtenni, hogy újra ott legyünk jövőre, vagy kettő, vagy akár húsz év múlva. Mindegy. Ott akarunk lenni. Tudjuk, hogy a kemény meló még csak most jön. A kis állóvizünkbe a Wacken sziklát dobott, most csaptak magasra a hullámok, jól meg kell lovagolni őket.

Emellett egy kis pihenés mindenkinek jár, mentálisan azért kemény időszakon vagyunk túl. De szeptemberben, októberben komoly munka vár ránk. Próbálunk haladni a dolgainkkal, és számtalan dolgot csinálni egyszerre. Szerencsére idén több hazai és nemzetközi fesztiválra is eljutottunk, látjuk, hogy mennek a dolgok, látjuk, mi megy a backstage-ben, picit látjuk a gépezet működését, és hiszem azt, hogy kemény, és áldozatos munkával, be lehet kerülni a véráramba. Talán jó ajánló ez az eredmény, talán nem. Mindenesetre meg kell próbálni, ha nem próbáljuk meg, biztos nincs siker. Sokszor agyalok azon, mivel és hogyan lehetne még jobbá tenni a produkciót. Sok-sok ötletünk is van, csak még nem tudjuk őket megvalósítani.

A zenekar hozzáállása nem kevés céltudatosságról árulkodik. Szerinted mikor nevezhető egy produkció profinak?

Úgy gondolom, az adott körülmények között mindenki profi, aki úgy gondolkodik, és törekszik arra, hogy a produkciója profivá váljon. Mi szeretnénk profin csinálni, amit csinálunk, és meglátjuk, tudunk-e hatost dobni a kockával. Sok szerencse is kell ehhez az egészhez. De ha amatőr, esetlen lenne minden, amit csinálnánk, akkor az biztos csökkentené az esélyeinket. Egy picit próbálunk tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér, lehetőleg minden területen a legjobbakkal dolgozni, mint Horváth István, Sallai Peti, Vörös Ati, akik tényleg nagyon értik azt, amit akarunk. Sokat beszélünk egymás között is arról, mit és hogyan akarunk csinálni, hogy előrébb jussunk. Minden nap több órát foglalkozunk az együttessel, mindenki kiveszi a részét a melóból. Próbáljuk ezt a szekeret egy irányba tolni. Szerencsére mindenki több együttesben is volt már, így nem kell elmagyarázni neki, hogy nagyobb koncertek előtt miért kell húrt cserélni…

Ha jól gondolom, hamarosan aktuális lenne a következő lemez. Ezen a fronton hogy álltok?

Ha tartjuk az eddigi rendszerességet, akkor még van rá úgy tíz évünk! Viccet félretéve, egész jól állunk a következő és a következő utáni lemezzel is. Az a helyzet, hogy ha lemegyünk Lacival jammelni, akkor főben járó bűn nem elindítani a diktafont. Minden egyes próbán megírjuk 3-5 szám alapját. Aztán csak haza kell menni és otthon szépen lejegyzetelni, fejben összerakni a dolgokat, és legközelebbi próbára már lehet is vinni. Ott általában meghallgatjuk a kijegyzetelt témákat, Laci megtanulja ezeket, aztán én rádobolok valamit. Ezt egészen addig megy így, ameddig el nem készül a dal. Utána meg kidobjuk a felét! Ne tudd meg, mennyi szám nyugszik a fiókban, amit felvettünk, de aztán nem éreztük őket elég jónak! Lehet, hogy majd tíz év múlva felvesszük ezeket is. Sok jó téma van köztük, amiket a lemezkészítéskor valamiért nem éreztük elég. De van, hogy ezekhez nyúlunk vissza, és kiveszünk belőle egy-egy témát, mert “ez éppen ide illik”. Nem szeretnék semmit sem elkiabálni, de ha a Nap, a Hold és a csillagok is úgy állnak majd ebben az évben, akkor hallotok még rólunk!

Holnap játszik a zenekar a Tattoo The Sun Fesztiválon, ott, illetve azután mire számíthat a közönség?

Tattoo the Sun fesztiválon lezárjuk a jótékonysági árverést, és átadjuk a nyertesnek a zászlót, illetve a MACIE képviselőjének az összeget. Utána pedig egy igazi, kemény Archaic koncertet kap a közönség, talán az eddigi legdurvább előadásban. Ezt követően pár állomásos turnéra megyünk kiváló társasággal: Archaic, Over My Dawn, Dirty Dawn, unforeseen, Reason. Azt hiszem, elég erős összeállítás lesz, lebontjuk Pápát, Debrecent, Hatvant, Székesfehérvárt. Aztán kiugrunk Grazba, meg talán picit tovább is. November 23.-án pedig önálló koncertünk lesz a Dürerben, ahol… de ezt majd meglátjátok.

Jövőre viszont szeretnénk még nagyobban játszani, azaz, minél több nemzetközi fesztiválra eljutni. Biztosan megyünk a német RUDE fesztiválra, és Csehországba, az AgressivMusicFestre. De sok-sok fesztivál van még szervezés alatt. Mindenesetre köszönjük mindenkinek a támogatást, akinek van mit - talán elég lesz egy élet, mire meg tudjuk hálálni. Szalai Alexandra, Olivér, Csanád, Miki, TóthB, Pisti, Ati, Sallai Peti, Gyémánt Krisztián, sok-sok név az rengetegből, akik valamilyen formában segítettek nekünk eljutni idáig. Vagy még tovább. 

További információk az Archaic Facebook-oldalán


budapest interjú magyar jótékonyság metal wacken thrash metal archaic wacken metal battle



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.