2019.09.03. 10:33 – Kovács M. Norbert

„Nyomjad még, Jézus!!!” - Néhány dolog a 2019-es SZIN-ről

p1280882.JPG

Afrojack látványos best of 2010s megamixet, a Clean Bandit hibátlan csajpopot, Alvaro Soler tét nélküli vidám dalokat, Salvatore Ganacci okos ökörködést hozott Szegedre. Idén is elmentünk megnézni a nyári utolsó zenei fesztiválját, most pedig elmondjunk, milyenek voltak a nagyszínpados sztárfellépők.

SZERDA: Afrojack

Az első este húzóneve a holland származású Afrojack volt, akinek dj-szettjét a szervezők úgy harangozták be, hogy a SZIN történetének leglátványosabb show-ját láthatja majd a közönség. Persze, az ilyesmiket eleve fenntartásokkal kell kezelni, de azért ez még úgy is viszonylagos túlzás volt, hogy ahhoz kétség sem férhet, hogy Afrojack műsora alatt tényleg nagyon szép vizuált toltak le azok, akiknek ez a dolguk. Közben a holland sztárdídzsé lényegében egy „best of 2010s megamixet” játszott le a színpadon: az elmúlt évek összes nagy diszkóslágere elhangzott valamilyen formában, ez a valamilyen forma pedig leginkább az EDM-veretések közé beékelt kiállásokat jelentette, a dropok után ment tovább a vinnyogós, sújtós csapatás, ahogy az a hozzá hasonló dj-k esetében lenni szokott.


Ami meglepő volt, hogy bár Afrojack és a mellette a pulton álló, mikrofonba üvöltöző, közönséget hergelő mc mindent elkövetett, hogy a frissen felújított Szegedi Partfürdőn a fesztivál után az összes munkát elölről kelljen kezdeni, a közönség viszonylag lassan akklimatizálódott. Legalább háromnegyed óra kellett ahhoz, hogy a többség igazán átadja magát a bulizásnak, és feltett kézzel menjen a veretés. Na, meg az, hogy a holland sztár az újabb és kevésbé ismert zenéi helyett már az említett slágereket tolja sorban egymás után. Így a végére belejöttek az emberek a bulizásba, és egészen jó hangulat alakult ki az utolsó fél órára a nagyszínpad előtt, ahol még a körülmények is ideálisak voltak a kényelmes szórakozáshoz: az előtte fellépő Majkához képest sokkal kevesebben voltak, aki akart, pár perc alatt simán leghátulról az első sorokba tudott kerülni, és én is tudtam úgy állni a tömeg közepén, hogy másfél méternél ne álljon közelebb hozzám senki. Ez alapján azt lehetne gondolni, hogy kevesen voltak, de ez mégsem igaz, inkább csak egy kicsit szellősebb tömeg jött össze, ami kifejezetten kellemes volt ezen a meleg nyári éjszakán.

A fellépés egy vicces bakival zárult: a látványos vetítések után az utolsó szám végén egy „THANK YOU SZEGET”-felirat íródott ki a ledfalra. Így, D helyett T-vel, a magyar zászló színeiben. Többen nevettek, volt, aki fújolt, de a lényegre valószínűleg egy mellettem álló lány tapintott rá, aki csak annyit mondott, „a gesztust kell nézni, és legalább tudta, hogy nem Romániában van”.

CSÜTÖRTÖK: Clean Bandit

A második este sztárjának számító Clean Banditet tíz éve a Cambridge-i Egyetemen alapította néhány brit fiatal, akiknek az élet akkor jött be igazán, amikor 2014-ben megcsinálták Jess Glynne-nel közös Rather Be című dalukat, amivel pillanatok alatt világhírűek lettek, azóta pedig ontják magukból a rádióslágereket, amiket általában ismert vagy kevésbé ismert vendégénekesekkel készítenek. Jess Glynne mellett az utóbbi években énekelt nekik Demi Lovato, Marina, Ellie Goulding, Rita Ora, Sean Paul és a Despacitóért felelős Luis Fonsi is, a lista pedig ezzel egyáltalán nem teljes. Az, persze, nyilvánvaló volt, hogy Szegedre nem velük, hanem turnéénekeseikkel fognak érkezni, a kérdés mindig csak az az ilyen produkciók esetében, hogy ezek az énekesek mennyire tudják visszaadni az eredeti dalok hangulatát. Ezt a kulcskérdést a Clean Bandit remekül megoldotta: fogalmam sincs, mióta dolgoznak ezekkel az énekesnőkkel, akiket a csütörtöki koncerten láttam, de hogy én a helyükben egy életre a produkcióhoz láncolnám őket, az biztos. És most itt nem csak arról van szó, hogy a két énekesnőnek remek hangja van és kifogástalanul énekeltek, hanem hogy frontemberként is tökéletesen működtek. Az első pillanattól fogva uralták a színpadot, és azt is érezték, hogyan kell bánni a szegedi közönséggel. Leszámítva azt a kis bakit, amikor a koncert elején kedvesen elmondták, hogy nagyon örülnek, hogy újra Budapesten lehetnek. De ezen lendüljünk is gyorsan túl, főleg, mert kicsit később már tudták, hogy Szegednek hívják a helyet, ahol éppen fellépnek.


De nem csak a két énekesnő volt kifogástalan a Clean Bandit csütörtök esti koncertjén, hanem az egész produkció úgy, ahogy van. Egy komplett zenekar állt a színpadon, akik az előtérbe tolt énekesnők vezetésével egy hibátlan csajpop-koncertet adtak a Partfürdőn, ahol úgy záporoztak egymás után a slágerek, mintha a Clean Bandit eddig életműve csak listavezető dalokból állna. De persze nem, mert bár van vagy fél tucat jól ismert slágerük, azért játszottak másoktól is, naná, hogy igazi csajzenéket (például Destiny's Child-ot). A kereken egy órás koncert egy pillanat alatt repült el, köszönhetően a zenekar mellett annak is, hogy a közönség az első perctől fogva imádta az egészet, folyamatosan ment a bulizás, ami ez esetben nem kizárólag magasba emelt kezeket, hanem ringatózó csípőket és fenekeket, meg széles mosolyú férfiakat jelentett. Utoljára ilyen jó csajpop-koncertet a Sugababes adott a SZIN-en, úgy kb. tíz éve.

PÉNTEK: Alvaro Soler

A harmadik nap sztárfellépőjéről, a barcelonai Alvaro Solerről fogalmam sem volt, mire lesz képes Szegeden. Egyetlen igazán nagy slágerere, a Sofia egy időben annyit szólt mindenhol, hogy hátralévő életemben már simán meglennék nélküle, amikor viszont elkezdtem hallgatni a srác dalait a YouTube-on, rájöttem, hogy egy SZIN-típusú nyári fesztiválon, ráadásul vízparton simán jól működhetnek, pláne, ha jól adja elő őket. Na, ez utóbbival aztán tényleg nem volt gond: a srác hozott magával egy szép nagy zenekart (nem számoltam, de tízen biztos voltak a színpadon), akikkel valószínűleg számtalanszor léphetett fel az utóbbi években, mert láthatóan nagyon érezték egymást a produkció minden egyes pillanatában. Sugárzott róluk, hogy élvezik, amit csinálnak, ez pedig általában átragad a közönségre is, ahogyan az most is történt. Ráadásul, viszonylagos meglepetésemre kiderült, hogy sokan vannak, akik nem csak Sofiát ismerik ettől a sráctól: a körülöttem álló emberek közül egész sokan énekelték más dalait is, és valószínűleg nem csak azért, mert véletlenül pont az egyetem spanyolszakos bölcsészlányai közé keveredtem. Ennek az egésznek a hatására néhány szám után már azon kaptam magam, hogy elkezdtem kifejezetten élvezni a koncertet, pedig az a fajta latin pop, amint a Alvaro Soler játszik, finoman szólva sem áll közel hozzám. Sőt, a műsora közepe környékén már azon gondolkodtam, hogy ha ilyen szép férfi lennék, és Barcelonában születtem volna, szerintem én is pont ilyen teljesen súlytalan, tét nélküli, de nagyon vidám dalokat énekelnék szerte a világban.

A koncert a közepén ugyan leült egy kicsit, köszönhetően a lassú daloknak, meg annak, hogy szegény Alvaro több szám között is megpróbálkozott azzal, hogy hosszabb gondolatokat fejtsen ki a közönségnek angolul, amiből a többség láthatóan szinte semmit sem értett. Szerencsére innen azért sikerült felállni, sőt, a koncert második fele volt igazán jó: az utolsó fél órában a zenekar igazi örömzenélésbe kezdett, amiben az is kiderült, hogy Soler valamennyire még gitározni is tud, amitől nyilván sorra olvadoztak a tinilányok. Azok a tinilányok, akik amikor legutolsó dalként megszólalt a Sofia, egy pillanat alatt világossá tették: velem ellentétben ők ezt a dalt valószínűleg soha nem fogják megunni, és nagymama korukban is ezt fogják vele bizonygatni az unokáiknak, hogy micsoda remek zenékre buliztak régen. Engedjük el, hogy tévednek, a hangulat kifogástalan volt, és csak ez a lényeg.

SZOMBAT: Salvatore Ganacci

Az utolsó este fő fellépője az olaszosan hangzó nevű, valójában bosnyák, de Svédországban élő Salvatore Ganacci volt, aki az elmúlt években azzal vált híressé, és lett például idén a világ egyik legnépszerűbb elektronikus zenei fesztiváljának, a Tomorrowlandnek nagyszínpados fellépője, hogy a dj-pultban lemezlovaskodás helyett leginkább az ökörködéssel, önmaga folyamatos produkálásával van elfoglalva, kis túlzással nincs egy komolyan vehető mozdulata sem. Fellépései, a videók alapján úgy tűnt, csak sokadik sorban szólnak a zenéről, így alapvetően szinte mindent megtestesít, amitől egy magára valamit is adó lemezlovas a világból kiszaladna, ugyanakkor mivel az egész Ganacci-produkció egyfajta paródiaként is értelmezhetőnek tűnt, kíváncsi voltam rá, mit fog csinálni a SZIN-en. És már csak azért is, mert idén egyértelműen ő volt a fesztivál legaktuálisabb fellépője, hiszen lényegében tavaly vált világhírűvé idióta viselkedésével.

Ganacci fellépése végül nem okozott csalódást, de nem pontosan azért, amire számítottam. Az ökörködés megvolt: volt kézenállás, a dj-pulton twerkelés (vagy valami olyasmi), folyamatos grimaszok, a közönség énekeltetése, és időnként még „focizott” is a színpadon, legalábbis néha dekázgatni próbált egy labdával két keverés között. És bár a közönség soha nem tudhatta, mi fog történni a következő pillanatban – például, mikor állítja le a zenét teljesen váratlanul, akár percekre, amíg ő kiszalad a színpaddal szembeni hangpulthoz húzódzokodásokat csinálni –, kb. hetvenöt perces fellépése mégsem mondható, hogy csak ezekről az ökörködésekről szólt volna. Korábbi fellépései alapján úgy gondoltam, hogy Ganacci valójában nem is dj, csak egy showman, ezt viszont át kellett értékelnem szegedi fellépése közben: showmannek persze showman, de Ganacci közben abszolút dj is, ráadásul semmivel sem rosszabb, mint nagyjából bármelyik manapság felkapott EDM-huszár. Sőt, valójában egészen okos és ügyes, amit csinál. Az ökörködést ugyanis az első pillanattól fogva arra használja, hogy szimpátiát keltsen a közönségben, akik így akkor is színpad előtt maradnak, ha pusztán a zene miatt, amiket játszik, ezt nem feltétlenül tennék meg. És mivel tényleg nem teljesen kutyaütő lemezlovas, csak időre van szüksége, amit ha megkap, képes a zenék fokozatos adagolásával az embereket hangulatba hozni és rávenni őket a bulizásra. Ezért kell az ökörködés: szimpátiát kelteni és időt nyerni. Mert Ganacci egyáltalán nem csak slágereket játszott, sőt, nem is csak azt a fajta EDM-vonalat hozta, amihez a szélesebb közönség füle már szokva van, így akkor is elbulizik rá, ha nem a legnagyobb slágerekről van szó. Olyan felvételeket is előszedett, nem is keveset, amiket eddig elképzelhetetlennek tartottam a SZIN nagyszínpadán. Acid technót, technót, sőt, hardcore technót is, voltak részek, amik kis túlzással simán megállták volna a helyüket 1994-ben, egy rotterdami gabberuliban is. Márpedig ezekre a zenékre a közönség jelentős része először csak forgatta a szemét, majd ugyanezek az emberek háromnegyed órával később, néhány sláger, nem várt zenei poén (például Bon Jovitól a Livin' on a Prayer, stb.) és egy csomó baromkodás után az ugyanilyen stílusú zenékre már feltett kézzel, mosolyogva ugráltak, miközben azt ordították egymás fülébe, hogy „teljesen beteg ez a csávó, bazmeg!!!” Közben pedig pörögtek a tényleg teljesen bolond animációk, mémszerű Ganacci-poénok a kivetítőn, amik csak tovább fokozták az emberekben a hangulatot, hogy akit hallgatnak, persze teljesen hülye, de a szó jó értelmében.


Azt hittem, a dj-kultúrát kell majd temetnem Ganacci fellépése kapcsán, de pont ennek az ellenkezője történt: ha teljesen máshogy is, mint mondjuk a detroiti nagyok, vagy akár Carl Cox, de Ganacci abszolút érzi, hogy mi a dj-zés egyik lényege a szimpla szórakoztatás mellett. Újszerű, korábban nem tapasztalt élményt adni a közönségnek. Ezt pedig, azt hiszem, maradéktalanul megtette. A kérdés már csak az, mire lesz képes öt vagy tíz év múlva, amikor már jól ismertek és valószínűleg unalmasak lesznek az ökörködések. De talán akkor majd nem kell már időt nyernie.

Ganacci fellépése előtt nem sokkal az egyébként príma SZIN-alkalmazás küldött egy üzenetet arról, hogy hamarosan kezdődik a nagyszínpadon a fesztivál záró show-ja. És bár korábban arról, tudtommal, nem volt szó, hogy szervezők a mostanában (például az utóbbi években a Szigeten is) divatos endshow-ként kezelik Ganacci fellépését, nagy része akár annak is betudható volt: a pirotechnika, a konfettizápor és egyebek nagyjából megvoltak hozzá. Azt viszont nem tudom, Salvatore mennyire volt tisztában azzal, hogy kéne valami kis pátosz, grandiozitás a fellépése végére, mert az pont egy kicsit gyengére sikerült. Egyrészt mivel már korábban is eljátszotta, hogy leállította a zenét és elbújt a pult mögött, majd egyszer csak hirtelen előugrott és újra ment a veretés, ezért a show végén a közönség percekig nem tudta, számíthat-e még valamire tőle, másrészt ezt a fura befejezetlenség-érzést csak fokozta, hogy negyed órával kevesebbet játszott, mint amennyi a programban írva volt, így sokan joggal gondolták, hogy valamire még számíthatnak. Aztán jött a kicsit zavarba ejtő felismerés, hogy nem, már nem lesz semmi, vége. Mellettem néhány srác még hosszú percekig kántálta bele az éjszakába, hogy „nyomjad még, Jézus!!!”.

De Jézus már nem nyomta, a nagyszínpadon így ért véget a SZIN, ami több szempontból is szintet lépett az idén. A Szegedi Partfürdő felújítása miatt valamivel tágasabb helyen lehetett bulizni, és bár idén nem kellett kitenni a megtelt táblát egyik este sem, a tavalyi két telt házas este után idén új helyszínekkel, szórakozási és kényelmi lehetőségekkel bővült a fesztivál. A Tisza-parton felállított, városra néző óriáskerék látványos volt, de drága, a Borsodi Malátabár a nagyszínapd mellett jó ötlet volt a koncertek utáni bulizás azonnali folytatására, a szintén a Tisza-partjára rakott Aldi áruház – amiben ugyanúgy szólt a csapatás a hangszórókból mint odakint (és ez a kasszások szerint egyáltalán nem volt nekik zavaró, sőt, így könnyebb volt ébren maradniuk) – pedig egy csomó fiatalnak jelentett akár életmentő megoldást is hajnalban vagy nap közben, amikor mondjuk viszonylag tűrhető áron kellett enni valamit gyorsan.

A szervezők, ahogy véget ért a fesztivál, rögtön bejelentették a következőt: 2020-ban augusztus 19. és 23. között lehet majd újra önfeledten szórakozni az ország egyik legszerethetőbb nyári fesztiválján.


fesztivál szin



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.