2019.09.07. 14:00 – Lángoló Gitárok

Ízbomlás és a szerelem első arca A Kutya vacsorája új videójában

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akvzenekari2019.jpg
A Kutya Vacsorája a magyar underground fényezetlen sarokköve, egy exkluzív zenei labor. A Varga Livius vezette zenekarnak 2018-ban jelent meg harmadik stúdióalbuma, A szerelem hétszer címmel, melyről megjelenésekor nálunk is részletesen olvashattatok. Ezen az albumon szerepel az Ízbomlás, mely az első olyan szám, amit Vastag Gábor Vasti gitáros énekel, és amelyhez klip is készült, amit mai premierünkben meg is mutatunk nektek.

A zenekar így mutatta be a dalt és a hozzá forgatott videót:
A Kutya Vacsorájánál a dalszerzés egy gyors, organikus közösségi folyamat, ahol az a szereplő veszi át a karmesteri pálcát, aki a legjobban magáénak érzi a számot. Így fordulhatott elő, hogy az Ízbomlással megszületett az első olyan dal, amit Vasti énekel.
A klipet Bátori 'Jim' Gábor rendezte. Nem ez az első A Kutya Vacsorája klip, amit a zenekar rábízott, hiszen az ő munkáját dicséri a Hinta videója is, de ellentétben a korábbi közös munkával, ahol a történet közös munka eredménye volt, Jim itt teljesen szabadkezet kapott, Livius rendezőasszisztensként dolgozott a keze alá.
A forgatás egészen 'sufni' körülmények között zajlott, Liviusszal és Jimmel hárman csináltuk az eszközbeszerzést, és Livius műhelyében forgott a klip 90%-a. A zenekartagokon kívül a klipben egyedül Tatár Bianka színésznő szerepel.
A videó pedig hűen önti képekbe az Ízbomlást, hiszen olyan, mint maga a dal, amihez készült: nem túlbonyolított, mégis érdekes ötletekkel teli, okosan felépített és emlékezetes. 

A zenekar jövő csütörtökön lép fel a Barba Negra Trackben. További információk a koncerthez kapcsolódó eseménynél, és a zenekar Facebookján

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


premier magyar pop rock videó magyarország hír klip alternatív varga livius a kutya vacsorája gerdesits ferenc vastag gábor #hangfoglaló2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása