2019.09.13. 10:00 – dankógábor

Ízelítő az első magyar hardcore-zenekar vinyljéről - Itt a Marina Revue-LP

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marina.jpg

A Marina Revue eddig csak kazettán terjengett, mint a többi, 80-as évekbeli zenekar felvételei, de most végre bakeliten is be lehet majd szerezni Sikoly a mából címmel. Az anyag nagyrészt megegyezik az 1994-ben, Trottel Records kiadványként megjelent kazettával, ami a Paks Totál 85-öt és az utolsó próbát tartalmazza. A zenekar egyesek szerint az első magyar hardcore formáció volt. Meglehetősen rövid életű volt a karrierjük, mint sok más magyar underground csapatnak abban az időben, és csak ez a két valamire való felvétel maradt fenn utánuk. A 85 őszi feloszlás után a tagok szétszéledtek, Papp Gyuri a Tizedesbe, Boli a VHK-ba ment, Lörke Revue 86 néven futott még egy kört majd az A.M.D.-t erősítette. Rupaszov pedig újra megalakította a Trottelt. A felállásból Boli és Lörke már elhunyt. 200 példány készül belőle szövegkönyvvel, amit először az idei Independent Label Fair / Független kiadók vására alkalmával lehet majd beszerezni szeptember 21-én, a budapesti Eiffel téren. 

(x) A vinyl lemezeket a Pro-Ject Audiosystem lemezjátszóin hallgatjuk.


marina revue



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása