2019.09.22. 11:42 – Lángoló Gitárok

Minden ugyanaz másképp - Itt a Fényérzékeny 2019 a Watch My Dying régi-új lemezéről

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wmd_2019.jpg

Néhány hete jelent meg a Watch My Dying Fényérzékeny című második albumának újrakiadása, melynek különlegessége, hogy az anyag teljesen átdolgozott, újragondolt és újrakevert változatban látott most napvilágot. Az új hangképnek köszönhetően az idén tizenhárom éve kiadott lemez dalai azoknak is számos meglepetéssel szolgálnak majd, akik hallották az eredeti felvételt. A kiadvány - melynek megvalósulásában elévülhetetlen szerepet játszott egy működésképtelenné vált merevlemez, meg egy sporttáskányi írott DVD - felvezetéseként a zenekar az album címadó dalának videójából is készített egy új változatot, amit a folytatásban meg is nézhettek. 

A Watch My Dying frontembere, Veres Gábor a következőket mondta el a Fényérzékeny 2019-es változatáról, és a régi-új klipről: 

Idén lettünk húsz éves zenekar. Nem szerettünk volna sokat nosztalgiázni ezzel kapcsolatban, de véletlen események sorozata mégis ide vezetett. Két évtized független DIY-ténykedése után lett kiadónk, a Metal.hu fantáziát látott a régi albumaink újranyomásában. Évek óta elfogytak a fizikai hordozóink, csak a neten futottunk bele a használt példányokba dupla vagy tripla áron hirdetve. Ha már így alakult, akkor gondoltuk, hozzuk ki a legjobbat belőle! Ekkor történt, hogy ...leesett a földre a zenekari winchester. "A kurva anyját!" - ahogy frappánsan összefoglaltuk a helyzetet a sikertelen helyreállítási kísérlet után.

Szerencsére a dicsőséges kilencvenes években nőttünk fel, így "csak" annyi dolgunk volt, hogy a szekrényben hányódó sporttáskából előbányásszuk a több száz írott DVD-lemezt, amin a nyersanyagokat sejtettük. A keresés nem várt eredményeket is hozott. Sajnos csak MAJDNEM mindent sikerült pótolni, de előkerültek olyan dalok és ötletek amikre már egyáltalán nem emlékeztünk, valamint a Fenyérzékeny album tizenéve elveszettnek gondolt sávjai. 2006-ban Jocke Skog, a Clawfinger szintise keverte-masterelte az albumot, ami kapott ezáltal egy hideg, svéd hangulatot. Imádtuk annak idején, de talán hidegebb is lett sokak számára a komfortosnál. A Klausztrofónia album teltebb hangzása után ezzel sokan beskatulyázták a zenekart egy rideg, embertelen gépezetnek, pedig rengeteg érzelmet passzíroztunk a dalokba, amik talán mélyebbre is sikerültek mint a debüt lemez.

Ha már így alakult és ha már újrakiadás, szerettünk volna igazságot szolgáltatni az albumnak. Szabó Viktor gitárosunk - aki civilben a budapesti BMC hangmérnöke - újraproducelte a dalokat, hogy egy kevésbé tüskés, analóg jellegű hangzással könnyebb legyen figyelni a lényegi mondanivalóra, mint tizenhárom éve. Teljesen más hangulatú a mostani változatot, olyan mintha visszamennél gyerekkorod egyik fontos helyszínére, amit időközben alaposan felújítottak. Minden hasonló, és mégis minden különbözik, ismerős, ugyanaz, de mégsem. Fura dolog történik ilyenkor az elmével, nagyon sok elfelejtett gondolatot hoz elő, de mégsem nosztalgia, inkább olyasmi, mint amikor egy régi, visszatérő álom beugrik évekkel később.

Előkerült a címadó dal videoklipje is egy lemezen. Mivel 2006-ban forgattuk, igen messze volt még a technika a mai 4k minőségtől, de még a HD-től is. A lehetőségekhez képest ezt is feljebb skáláztuk, és az új borítóhoz igazítva fekete-fehérben kapott új kontrasztot. Az eredeti pixeles-színzajos képet textúrákkal igyekeztünk simítani. Így vezetett a gravitáció egy teljesen újrakoncepcionált albumkiadáshoz. Ha röviden kellene ezt a pár hónapnyi munkát összefoglalni, elmondhatjuk, hogy ugyanazt csináltuk idén is mint húsz éve mindig - építettünk valami újat a romokból.

További információk a Watch My Dying Facebook-oldalán


premier magyar újrakiadás hír extrém death metal industrial thrash watch my dying remaster



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása