2019.10.03. 13:00 – Lángoló Gitárok

Hajnalban érkező szerelem - Itt a Belvilág új dala, az Ötharminckettő

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

new_project_1.jpg
Akik vevők az olyan zenekarokra, akik a pop, a rock és az indie metszéspontján elsősorban az emlékezetes, könnyen felidézhető, magyar nyelven írt dalokra koncentrálnak, minden bizonnyal szívesen fogadják majd a Belvilág Ötharminckettő című új szerzeményét, és a hozzá készült sztorizós videót. Premier a hajtás után! 

Bár zenekar tagjai tizenpár éve ismerik egymást, és több formációban is játszottak együtt, a Belvilág végleges felállása tavaly év végén állt össze. Azóta felléptek már a The Carbonfools előtt, és a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon is. A Juhász Soma énekes-gitáros, Berezvai Tamás basszusgitáros és Dumbovich Péter dobos / sampleres alkotta zenekar klasszikus trió felállásban dolgozik, ugyanakkor a hagyományos rockhangszereket sampleres billentyűszólamokkal színesítik, ami egyéni hangulatot kölcsönöz dalaiknak. A Táncolj és a Katica után ez a harmadikként közzétett stúdiófelvételük - a tervek szerint 12 számot tartalmazó első albumukat, amire már most gőzerővel készülnek, 2020 nyarán szeretnék megjelentetni.
A zenekar a következőket mondta el a dalról és a klipről: 
A szám címe a hajnali 5 óra 32 percre utal. Ez egy szerelmes dal, ami arról szól, hogy az ember nem is sejti, mikor találja meg a társát. Hajnali fél 6-kor az ágyban fekve rájössz, hogy minden jó, és megtaláltad amit kerestél. A felvételek Nóniusz Gábor vezetésével készültek a Bresaola Studios Budapestben, a klipet Bikali Sándor rögzítette és vágta.
A forgatás érdekessége, hogy az a lány, aki eredetileg a főszerepet játszotta volna, sajnos épp a forgatás napján került kórházba vakbélgyulladás gyanújával - hála istennek, azóta már jól van - , így nagyon gyorsan szükségünk volt egy lányszereplőre. Végül a dobosunk szomszédját, Hegyesi Arankát sikerült átcsábítani, aki végül eszméletlen profin oldotta meg a feladatot a kamerák előtt, a másik szereplővel Katula Bencével egyetemben. Ezúton is nagy köszönet nekik!

A zenekar idén még egy koncertünk ad novemberben, aminek pontos részletei még titkosak, csak annyit lehet tudni, hogy nagy meglepetésre készülnek. További részletekkel kapcsolatban keressétek a Belvilág Facebook-oldalát

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


indie premier magyar pop rock hír videóklip új dal belvilág #hangfoglaló2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.