2019.10.04. 14:00 – Prieger Zs.

Fakírzene és kiszállás a testből - Burns Katalin-premier a Lángolón

Lángoló Premier

pressmikrofon_1.JPG

Különös név, sokoldalú énekesnő, aki a legnagyobb természetességgel játszik magyar vagy szufi népzenét és Pakisztánba jóformán hazajár. Most éppen egy könnyedebb dal- és klippremierrel debütál a lángolón. Ennek apropóján beszélgettünk vele “női” zenéről, párbeszédről, utazásról, némasági fogadalomról és spirituális “átállásról”.

A te zenéd igazi világzene, hiszen majd minden zenei stílust igyekszel a territóriumod alá vonni és művészileg annektálni.

Igazság szerint két dolog fogja össze a zenéimet. Az egyik a Kelet befolyása, a másik pedig maga a kedv a játékra, a zenei párbeszédre. Minden más ezeknek rendelődik alá. Az, hogy sok mindent kipróbáltam, nem azért történt, mert mindenbe bele akartam kóstolni, hanem mert kerestem az utamat. Persze, csak egy-két dolog van, amiben igazán elmélyültem. Mindig is tudtam, hogy egy, legfeljebb két szóló- vagy zenekar-projektbe kellene tudatosan összpontosítanom az erőimet – de ha valaki kísérletezik, annak nehezebb maga köré gyűjteni a társakat. Nemrégen kitűztem magam elé egy célt: szeretnék egy rituális zenei projektet és egy ehhez kapcsolódó lemezt összehozni. Azt hiszem, minden, amit most csinálok, idevisz. Az új ötlet, aminek az előkészítésébe belefogtam, az utóbbi évek benyomásait gyűjti majd magába, részben saját dallamokkal, különös énektechnikákkal és hangszerekkel és olyan zenészekkel, akikkel megtalálom a közös nevezőt. Izgat, hogyan lehet a nyers, archaikus hangzások mellé modernebb hangszereket tenni, mi történik ilyenkor ezekkel a dallamokkal.

A világzene szabadon kezelhető fogalma mellett, ami eszembe jut a művészetedről, az az utazás. Az életedet az utazásra tetted fel, vagy ez csak amolyan misztikus utazás? Új klipedben is megszámlálhatatlan vendégségben jársz jól láthatóan.

Nem vagyok állandóan úton. Sőt, idén nagyon tudatosan eldöntöttem, hogy nem utazom el, bár egy pakisztáni zenésztársammal így is elkészítettünk egy kis szúfi kollaborációs dalt. Azért nem akartam elmenni, mert a tudatos építkezést, amit az előbb is említettem, folytatni szeretném. Demófelvételeket, videókat kell készítenem. Itt az ideje, hogy amit kitaláltam, eljuttassam még több szervezőhöz, helyszínhez. Hiába jártam egy évet zenei menedzsment iskolába, nekem ez nagyon nehezen megy. Viszont a koncerteken kapott reakciók arra ösztönöznek, hogy készítsek egy stratégiát, és induljak el rajta. Az utazáshoz visszatérve, itthon is “utazásnak” élem meg a történéseket. Az új zenei ötleteket. A párnám mellett ott fekszik egy ektara (indiai egyhúros hangszer), és ha reggel nem kell éppen tanítanom, odanyúlok érte, és folytatom az agyalást.

Kevesen tudják, hogy gyökereid vállaltan a magyar népzenéből jönnek. Innen jutottál el egyenesen Ázsia zenéjébe vagy voltak más zenei útjelzőid, állomásaid? Érzed a közös gyökereket is vagy csak mixelsz mindent mindennel, amit szeretsz?

Valamivel érzem a közös gyökeret, de már rég nem keresem ezt. Amikor más nemzetiségű zenészekkel játszom együtt, úgysem ez a fontos. De azért nem szeretek mindent mindennel mixelni. Ha két dalt egymás mellé teszek, kell, hogy legyen bennük legalább egy közös hangulat. Először csak népi furulyákon játszottam, utána elkezdtem énekelni. Mivel mindig is érdekeltek a különleges, archaikus énektechnikák, régtől fogva tanulmányoztam a szibériai és az indiai klasszikus hangképzést. A török népek zenéit is nagyon szeretem, na velük már könnyebb közös zenei gyökereket felmutatni. Előfordult, hogy itt élő nemzetiségek képviselői megkerestek, énekeljek a programjukon. Így lett közöm egy kicsit a tatár zenéhez is.

Magyar költők sorait ütközteted a keleti szúfi hittel és szibériai dallamokkal. Az extrémet keresed mindenben vagy inkább a költészetet, a spiritualizmust?

A kísérletezés hajt. Persze, szúfi zenébe nem teszek torokéneket, ahogy szefárd zenébe sem. Igyekszem a kulturális határokat tiszteletben tartani. Lehet, hogy kicsit elszálltnak hangzik, de valamiféle varázslatot keresek. A dolgoknak néha prózai okai is vannak: legutóbb egyedül léptem fel egy kiállítás megnyitóján az Ars Sacra Fesztivál keretében. Szécsi Margit és Nemes Nagy Ágnes verseit énekeltem, ektara kísérettel. Ha sikerült volna kísérőzenészt vinnem, olyan műsort adtunk volna, ami egy megnyitó közönsége számára megszokott: gitár és ének, akkordok, harmóniák. Így fakírzene lett, hiszen az ektara fakír hangszer, és én nem tudok gitározni.

Ha már spiritualizmus, akkor a szefárd, bengáli, szufi zenékhez kell a hit, az Istenbe vetett bizalom, vagy a zenédről “csak” esztétikai kategóriákban gondolkozol?

Szeretem hinni, hogy minden mindennel összefügg, és a spiritualitásban a különböző hitek képviselői egyek tudnak lenni. A magyar népzenében érzelmi és drámai mélység van. A keleti zenében az élet iránti szenvedélyes, misztikus szerelem a fő motívum, a zenész minden mosolya, minden arckifejezése ezt tükrözi. Aki ezzel azonosulni tud, az rálát a dalok mélységére is.

Mi a különbség és mi a közös hajtóerő a projektjeidben, vagyis a Kati Burns Ntettben, a Hajnában és a Kati Burns Acoustic-ban? Milyen alapjelzők, fogalmiság, lelki térképek illenek rájuk/hozzájuk?

A Hajna a legrégebbi zenekarom, itt szinte csak archaikus népzenét vagy gitáros népdalfeldolgozásokat játszunk. Az Ntett ritkán találkozik, mert egyikőnk Szlovákiában él. Ez inkább egy bulizós, jammelős együttes, sok színnel, négy erős személyiséggel, rengeteg jó pillanattal, de amire igazán vágyom, az az alkotómunka, és itt nem valósulhat meg. Az Acoustic név alá próbálom besűríteni mindazt, amit a szefárd zenében vagy a versek megzenésítésével kísérletezek. Az angol nyelvű dalaim mellé – ezeket külföldi közönséghez is szeretném eljuttatni – csak a Katalin Burns nevet írom.

Mennyire női zene a te zenéd? Van egyáltalán neme a zenének?

Ez mindig nagyon érdekes felvetés. A színpadon abszolút tudatában vagyok a nőiségemnek. De ha azokra a dalokra gondolok, amiket kifejezetten én írtam, szerintem a nőiség nincs annyira előtérben.

Mi inspirálta az új dalt és hozzá az indiai útifilmet? Hova utazol legközelebb, mik a legnagyobb kalandjaid, nagy tapasztalásaid, közös együttműködéseid?

Korábban említettem, mennyire fontosnak tartom, hogy stratégiát építsek, és hogy ehhez fontos volna egy fő irányra összpontosítani. Ehhez képest, ez a könnyű műfaj már megint valami más a palettámon. Tavaly elmentem egy meditációs elvonulásra, sok kérdéssel a szívemben. Mint általában, az is foglalkoztatott, hogyan találjak utat a közönségemhez. Egyik nap a táborban, ahol egyébként némasági fogadalom alatt éltük napjainkat, egy kelta hangzású dallammal a fülemben ébredtem, ráadásul szövege is volt. Amikor hazajöttem, megírtam a dalt, és Gyarmati H. Gáborral fel is vettük. Nem sokkal később jöttek újabb dalok, ezek közé tartozik a Where is home is. Amikor a képanyag készült, dalról még szó sem volt. Legutóbbi művészrezidens időszakomban készültek a kis videók, és egy kedves fiú, Kajal dokumentálta kamerájával a fontosabb pillanatokat. A dalban ő az, akihez szólok, sőt, néha látszik is a képeken. Egy iszonyú hosszú vonatút alatt, ahogy leszállt az este, megkért, meséljek az életemről. És én elmondtam neki sok mindent. De egyelőre nem tervezek utat, csak ötletelek. Eddig négyszer jártam Pakisztánban, kétszer Indiában. Nagyon sokat tudnék mesélni, de az egyik legemlékezetesebb kollaborációm a legelső volt. Népdalokkal érkeztem Iszlámabádba, a Pakisztáni Magyar Nagykövetség meghívására. Öt zenésszel léptem színpadra, akikkel egy fúziós műsor keretében magyar népzenét és hindusztáni klasszikus, illetve szúfi zenét játszottunk. Az ő hosszadalmas improvizálásukhoz képest az én népdalaim négy-öt versszakkal nagyon rövidnek tűntek, elegendő próbára viszont nem volt idő. Aztán a színpadon ülve valami átállt bennem. Ahogy az első számunk elkezdődött, mintha kiszálltam volna a testemből, meglepve hallottam meg saját magamat, ahogyan imprózom, a népdal hangsorára alapozva. Valahogy úgy, ahogy az ottani zenészek is szoktak. Vagy majdnem. Ők is meglepve néztek egymásra. Attól kezdve a műsor haladt a maga útján, és amikor a helyi énekesek megint rám néztek, tudtam, hogy megint impróznom kell valamit. Így ment végig a koncert. Mélyvíz volt, de egyben beavatás is. Tényleg találkoztunk azon a színpadon, zeneileg és kulturálisan. Nekem nagyon meghatározó volt ez a pillanat. Azóta is ezt keresem minden közös zenélésben: a párbeszédet, a kísérletet.


premier burns katalin



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.