2019.10.09. 17:00 – Kovács.Attila

Zenei párbeszédet szeretnék – Interjú Kapusi Viktorral, a Jägermeister Brass Band vezetőjével

viktor_7.jpg

Ha fúvós hangszeren játszol, és szereted az izgalmas zenei kalandokat, na éjfélig még jelentkezhetsz a Jägermeister Brass Band tagjai közé. A Magyarországon most debütáló zenei projektben a szervezők egy nyolctagú, ismert dalokat újraértelmező fúvószenekarhoz keresnek zenészeket, akik szívesen játszanának a következő egy év során az ország számos fesztiválszínpadán, egyetemi rendezvényén. A zenekar vezetőjével és szaxofonosával, a számos kísérleti formációból ismert Kapusi Viktorral készített interjúnkból rengeteg olyan részlet kiderül, amire a jelentkezők is kíváncsiak lehetnek, emellett olyan témákról is beszélgettünk, milyen visszafelé utazni a jazz történetében, és hogyan lehet szintibasszust játszani szordínós harsonával.

Mivel te vagy a leendő Jägermeister Brass Band vezetője, sok tekintetben neked van a legnagyobb rálátásod is erre a zenei projekre. Hogyan merült fel a neved?

Több zenekarban játszom, amelyek általában ilyen kísérleti jellegű zenéket adnak elő. Felléptünk többször is a Dürerben a Tilos Maratonokon, így találtuk meg egymást a Jägermeister Brass Band koncepcióját gondozó reklámügynökség munkatársával, Fodor Gergellyel. Ha jól emlékszem, a The Best Bad Trip volt az a formáció, amelynek a koncertjein járt ő néhányszor. Itt gyakran használunk olyan kortárs zenei technikákat, mint az irányított improvizáció, ami abban a tekintetben elég látványos, hogy kicsit olyan, mintha karmesterkednék a színpadon. Igazából ez egy improvizációs nyelvrendszer, ami arra szolgál, hogy helyben tudjunk rögtönzött, egzakt dolgokat csinálni, de megtetszett neki ez a színpadi jelenlét, ezek után kaptam az e-mailt, hogy érdekelné-e engem a projekt. Mivel ilyen nagyobb szabású könnyűzenei dolgot még nem csináltam, érdekesnek találtam, így kerültem a képbe.

Amikor Jánossal beszélgettünk, azt mondta, hogy magát a brass band kifejezést így, angol változatban ő sem hallotta még túl sokszor.

Itthon elsősorban fúvószenekarként ismert ez a meghatározás, aminek elég nagy múltja van számos műfajban. Valamilyen szinten most divat is az irányzat, ha példát akarok mondani nemzetközi színtérről, a Too Many Zooz jut először eszembe, vagy a Lucky Chops. Ők New Yorkiak, sikerült is elkapnom, amikor elmentem Union Square-re, ahol tulajdonképpen utcazenéltek a metróaluljáróban. Nagyon hasonló hangszereléssel dolgoznak, mint ami a Jägermeister Brass Bandban is lesz, hihetetlen hangulatot csinálnak, rengeteg ember állta őket körbe, és szinte mindenki táncolt. Ennyire sok fúvós hangszer hihetetlenül intenzíven szólal meg együtt, ami mindenképp megmozgatja az embereket.

Bár én más zenei környezetből jövök, sokszor tapasztalok magamon hasonlót, még fesztiválokon is rendszeresen leragadok olyan világzenei, vagy jazz koncerteken, ahol sok a fúvós. Mi okozza azt szerinted, hogy a közönség számára vonzók az ilyen zenekarok?

Már maga a hangszer is érdekes, akár azok számára is, akik zeneileg teljesen laikusnak tekinthetők. De azt mindenki látja, ahogy kinéznek: ott egy érdekes fémszerkezet, csillognak, általában nagyok is, szóval már ez megragadja a tekintetet. Arról nem beszélve, hogy akusztikusan, hangosítás nélkül is hatalmas erejük van, ezzel együtt akár olyan finoman is meg tudnak szólalni, ami kevés hangszerre jellemző. Személy szerint én is azért választottam a szaxofont saját hangszeremnek, mert nagyon sok lehetőség rejlik benne. Eredetileg rock- és metálzene felől jövök, foglalkozom kísérleti zajzenékkel, meg minden effélével. Eleinte gitározni kezdtem el, de hamar rájöttem, hogy mindenki gitározik. Később énekes akartam lenni, viszont nem voltam megelégedve a hangommal, és rájöttem, hogy a szaxofon az a hangszer, ami ha kell, tud olyan nyers és intenzív lenni, mint egy torzított gitár. És tud nagyon finom is lenni, rengeteg olyan technikára alkalmas, amivel akár iszonyú érdekes zajokat, akusztikai jelenségeket lehet létrehozni: állathangokat, madárcsicsergést, de nagyon közel áll az emberi hanghoz is a karaktere. Ez persze nem csak a szaxofonra igaz, hanem az összes fúvós hangszerre, rengeteg lehetőség rejlik bennük.

Ez a megszólaltatás módjából adódik?

Természetesen. Rengeteg jazz zenésznél megfigyeltem, gitárosoknál és zongoristáknál például, hogy miközben improvizálnak, éneklik, amit játszanak. Mozog a szájuk közben, mintha belül énekelnének. A fúvós hangszereknél ez nem is kérdés, hiszen ennél a hangszercsoportnál, akár az éneklésnél, eredendően belülről, az ember testéből jön a levegő, amit a hangszer hanggá formál. A szó szoros értelmében olyan, mintha a tested meghosszabbítása lenne a hangszer.

Zeneileg kik inspiráltak leginkább?

A legnagyobb korai hatásom az amerikai zeneszerző és szaxofonos, John Zorn - az amerikai underground színtér kultikus alakja, aki albumok százain szerepelt, a legváltozatosabb stílusokban, olyan zenekarok tagjaként, mint a Naked City, a Painkiller és még seregnyi más formáció. Ahogy mondtam, rock-metal irányból jövök, aztán elkezdtem mindenféle kísérleti zenéket hallgatni, és Zorn munkássága nagyon jó átmenetet képezett ezek között, hiszen ő csinál akár grindcore, hardcore, vagy punk zenéket is. Hallgattam valamelyik lemezét, és felkaptam a fejem: „Mi ez a hang? Olyan, mintha valaki nagyon hangosan sikítana. Ja, hogy ez egy szaxofon, tök jó!” Tulajdonképpen visszafelé haladtam a jazz történetében, hiszen Zornnal megismertem a késői modern, free jazz szaxofonosokat, mint Eric Dolphy, Albert Ayler, John Coltrane, Ornette Coleman, és ahogy ástam vissza, eljutottam Miles Davisig, Charlie Parkerig. Ahogy mentem vissza az időben, rákaptam a standard klasszikus jazzre is, amit aztán tanultam is, nagyon szeretem, akárcsak a kortárs komolyzenét, ami szintén nagyon közel áll hozzám, és amivel szintén sokat foglalkozom.

A Jägermeister Brass Band viszont, ami elsősorban nagyon ismert popdalokat értelmez majd újra, teljesen másféle zene, mint az említettek.

Teljesen új dolog ez számomra, ráadásul ez a zenekar elsősorban a fiatal célközönségnek szól majd, akiket meg kell szólítanunk, bulit kell csinálnunk. Mindig vágyom a kihívásokra zeneileg, és az például abszolút érdekes lehet, hogyan tudjuk majd megvalósítani a Brass Band leendő tagjaival, hogy valami nagyon intenzívet hozzunk létre ezekből az ismert slágerekből, és meg tudjuk mozgatni vele az embereket.

Mi a legnagyobb kihívás ennyire ismert dalok áthangszerelésében, újraalkotásában?

A legizgalmasabb talán az benne, hogy ezekben a zenékben nagyon sok elektronikus hangszer, hangszín és effekt van, amiket át kell ültetni fúvósokra. Nagyon érdekes lesz, hogyan oldjuk majd meg azt, és ez egy konkrét példa, hogy az egyik dalban van egy acid technos hangszín, amit az eredetiben nyilván billentyűn hoznak, tehát full elektronikus zenei megoldás. Azt találtuk ki, hogy ezt valószínűleg a harsonával tudjuk megvalósítani, szordinóval - amikor a zenész letakarja a hangszer corpusának a végét – így létrehozhatjuk ezt a fajta wah-wah effektet, amivel képesek leszünk hasonló hatást kelteni, pláne ha megtoljuk a szólamot alulról a baritonszaxofonnal meg a tubával, hiszen ezek adnak majd egy extra basszustartományt is. Az ilyesmi szerintem mindenképpen nagyon érdekes kihívás.

Ezzel együtt viszont itthon elég szokatlan az ilyesmi, szóval simán el tudom képzelni azt, hogy egy-egy hagyományosabban gondolkodó zenész akár idegenkedhet is az ilyesmitől.

Ez is előfordulhat, hiszen a fúvósok közül általában valaki vagy klasszikus zenét tanult, vagy jazzt, ez meg ugye teljesen popzene kategóriája. De egyelőre nagyon örülök, mert már most nagyon sokan jelentkeztek, izgalmas emberek nem csak Budapestről, hanem az ország minden részéből, jók a visszajelzések. Eddig bárkinek meséltem róla, mindenkinek tetszett az ötlet, és mindenki legalábbis érdeklődő módon állt hozzá. Nyilván, ahogy az előbb is mondtam, ennek a zenekarnak az a célja, hogy egyetemi rendezvényeken, bulikon, fesztiválokon meg tudjuk mozgatni a közönséget, de bőven van benne továbblépési lehetőség, hiszen idővel, miután elindult a projekt és a zenekar, hozzá fogunk adni a repertoárhoz akár kevésbé ismert dalokat, olyanokat, amelyek a közönség érdeklődési körét is tágíthatják. Például az afrobeat vonal teljesen beleillik ebbe a világba, mert abszolút táncolható, ugyanakkor zeneileg is kihívás. A popdalok is azok abból a szempontból, hogy azokat nagyon meg kell csinálni, hiszen az eredetiket mindenki ismeri, tehát nagyon ott kell lennünk a szeren, nagyon fontos az is, milyen a színpadkép, és így tovább.

Ezek szerint a Jägermeister Brass Band egy hosszabb távú projekt, nem zárul le a pénteki válogatóval, és az azt később követő bemutatkozó koncerttel.

A Jägermeister Brass Band egy hosszútávú projekt, így reményeink szerint ez egy élő, működő zenekar lesz.

Maga a recept nem új, hiszen van és volt Jägermeister Brass Band más országokban is. Milyen mozgásteret enged a projekt zenei és szakmai szempontból?

Alapvetően az volt a koncepció, hogy csináljunk valami mást, mint a brand külföldi zenekarai, vigyük el inkább a berlini underground vonal felé a hangulatot. Valószínűleg ezért is választottak engem, aki nem kifejezetten a popzenéből jövök, hanem ebből a kísérleti irányból. Igazából nem merítettem a többi országban működő Brass Band munkásságából, amellett, hogy nyilván megnéztem, milyenek. Szeretnék valami egyedit kihozni ebből a dologból a rendelkezésre álló keretek között, saját elképzeléseim mentén úgy, hogy azzal mindenki elégedett legyen, legfőképpen a közönség, és persze a zenekar tagjai. Van értelmezési szabadságunk.

Mit mondanál annak, aki kevésbé rutinos, nem annyira tapasztalt, és esetleg emiatt félne belevágni?

Nagyon sokat gondolkodtam azon, milyen is lesz az első nap, amikor majd ténylegesen találkozom az emberekkel, akikkel együtt fogunk dolgozni. Valószínűleg egy megismerkedéssel és egy beszélgetéssel fogjuk kezdeni a zenekari munkát. Szeretném, hogy minden zenész tudjon arról, hogy itt nem elsősorban az indivídum a fontos, hogy ki milyen szinten van, ki mennyire tapasztalt. Sokkal fontosabb, hogy egymást segítsük, hogy ez egy csapat legyen, és aki egy kicsit bátortalanabb, vagy valamit nem ért, ahhoz ugyanolyan türelemmel forduljunk, segítsünk neki, hiszen a közös munka közös érdek, aminek mindenki számára egyaránt fontosnak kell lennie. Ha pedig valaki bármitől tartana, annak csak eloszlatni tudom a kételyeit, hiszen bármikor elismerem, hogy én sem vagyok mindenben biztos. Egy zenei párbeszédet szeretnék - ha valakinek van valami jó ötlete, bármikor előállhat vele. A zenekar vezetőjeként én fogom eldönteni, hogy mi az, ami a végleges változatokban helyet kap, de ha van kommunikáció, akkor mindenki kamatoztathatja az erősségeit, a kreativitását, a személyiségét. Szóval nincs mitől tartani, pláne nem tőlem, vagy az új közösségtől.

Tehát mindenki bátran hozza azt, amit saját magából adni akar.

Engem alapvetően az a zene érdekel, ami őszinte. Azt egyből ki fogom szúrni, ha valaki nem saját magát adja. Ez nagyon fontos – a zene akkor működik, ha tényleg őszintén játsszák.

Hogyan lehet az ilyesmit kiszúrni?

Szerintem ezt érzi a legtöbb ember. Ha valaki megpróbálja eljátszani, hogy „valamilyen” zenész, akkor az egy színészkedésnek hangzik, ami legalábbis az én figyelmemet egyszerűen nem köti le. Nagyon gyakori mostanában az, hogy iszonyat virtuóz zenészek kerülnek elő, ami egy darabig persze érdekes lehet, de kicsit olyan az ilyesmi, mint valami cirkuszi mutatvány. Ha elég időt fordítasz a gyakorlásra, bármit meg lehet valósítani. A Youtube-on négy éves kisgyerekek játszanak iszonyat virtuóz módon hangszereken, de szerintem a zene, mint művészet, nem erről szól. Kevés dologgal is lehet hatalmas katarzist elérni, és az a fontos, hogy azt elérjük, az a hatalmas érzelmi löket valamilyen formában látszik is azon, ahogyan játszol. Itt jön a képbe a karakter, ami kitűnik a megjelenésből, és persze abból, ahogy és amiket játszik a zenész. Ezekből kapsz egy összképet, ahogy látsz és hallgatsz valakit.

Lehet egy nagyon ismert popdallal is katarzist kiváltani?

Abszolút! Az is egyfajta katartikus állapot, amikor valaki elereszti a haját és bulizik. Nyilván egy másfajta katarzis, mint Beethovennél, hiszen egy komolyzenei mű sokkal intellektuálisabb és zártabb állapotban idézi ezt elő. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy imádom a művészfilmeket, David Lynch az egyik kedvencem, vagy említhetem Luis Bunuelt, meg sok hasonló rendezőt, viszont ugyanígy szeretem a szuperhősös filmeket, az összes ilyen Marvel-univerzumos mozit nagyon bírom. És igazából ezeket nem is érdemes összehasonlítani. Az ember szeret néha hullámvasútra ülni, ami nyilván másképp inspiráló, mint egy David Lynch-film, de mind a kettő élmény

Tehát nyitott hozzáállással voltaképpen bármilyen tapasztalat csak gazdagítja a személyiséged?

Igen, legalábbis én így gondolkodom erről.

Ha valaki továbbra is tétovázna, miért érdemes jelentkeznie a korábban elmondottakon kívül?

Szerintem ez sok szempontból egyedülálló lehetőség itthon, szóval ha másért nem, azért érdemes, hogy a jelentkező próbára tegye magát. Sok helyre eljutunk majd, sok emberhez, sok színpadra, és ha valaki nem is feltétlenül ezt a zenei stílust képviseli, abban mindenképpen segíthet a Jägermeister Brass Band, hogy egyrészt új fülek hallgassák meg a játékodat, ezáltal kapj egy szakmai visszajelzést, másrészt, hogy felfigyeljenek rád, és bekerülj egy kicsit a zenei köztudatba.

Aki úgy érzi, hogy egy rövid videóval szívesen jelentkezne a Jägermeister Brass Band tagjai közé, minden információt megtalál a Jägermeister Brassband weboldalán, valamint a Jägermeister Facebookján és Instagramján!x


interjú jazz magyar szponzoráció free jazz gnu experimental fúvósok brass band the best bad trip jägermeister brass band zenei projekt kapusi viktor mordái



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.