2019.10.10. 12:00 – Lángoló

Titkod vagyok én - Új videó az AŽURtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

azur3.jpg

Titkod vagyok én című dalához készített videót az AŽUR, akik 2016-ban megnyerték az Öröm a zene tehetségkutató versenyt, majd olyan fesztiválokon létek fel, mint a VOLT vagy a Sziget, de játszottak már az Akvárium Nagyhallban a Bagossy Brothers előtt valamint ké éve járják az ország klubjait többek között a Lóci Játszikkal, és a Müller Péter Sziámi & Friendssel. A dalról ezt mondja Baka Rebeka énekes:

A szöveg három évvel ezelőtt a legjobb barátomnál, Chrisnél született meg. Ő szakdolgozatot írt, én pedig ezt a dalt. Mindenkinek vannak titkai és nem csak egymás elől rejtünk el dolgokat, hanem sokszor magunkhoz sem vagyunk őszinték. Ez a dal számomra egy vallomás, amit sosem mondhattam ki annak, aki a szöveg születésekor épp nagy hatással volt rám. Egy be nem teljesült és egyben titkos szerelemről szól a dal, amit mi tudunk.

A szöveg és a zene könnyedén talált egymásra, mesélte Bakos Zita, billentyűs:

Volt egy zongoratémám, ami már régóta kereste a helyét. Megmutattam Rebekának, aki gyönyörű szöveget írt hozzá. A producerünk, Kirschner Péter (Bródy János, Sziámi AndFriends) tanácsolta, hogy foglalkozzunk vele, mert a szerzemény egy zenekarral tudna igazán kiteljesedni, végül annyira megszerettük, hogy ez lett az első lemezünk címadó dala is.

A dalhoz egy animációs videóklip készült, amit a MOME grafika alapszakos hallgatója, Veress Nikoletta alkotott meg, aki kedvenc technikájával, a frame-by-frame eljárással dolgozott.

Adott volt egy be nem teljesedő szerelmi történet, melyben a két szereplőt a hóvirág jelei kötnek össze. Első körben készítettem a zenekarnak egy moodboardot, illetve egy animatikkal készültem az első találkozóra. Nagyon pozitívan fogadták és szinte minden zöld utat kapott. Ezt követően folyamatos eszmecsere mellett megszületett a lány karaktere is. Maga a gyártás augusztus végén kezdődött el és körülbelül négy hétig tartott. A mozgatás, a hátterek (amiben Khor Fruzsina is részt vett) illetve a clean up és a színezés párhuzamos ütemben haladt.

És akkor a klip:

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


azur #hangfoglaló2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása