2019.10.29. 12:00 – BSZL

Szombat esti fülzúgás - Ilyen volt a Desszert feszt parádé

dessert.jpg

Maratoni este kerekedett a Dürerben a Dopethrone fellépése köré. Az eredetileg is ötzenekaros estén végül nyolc (!!!) csapat mutatta meg magát a közönségnek. Előtte sem hitegettem magamat azzal, hogy fesztiválszezonon kívül képes leszek ennyi fellépőt figyelmesen végighallgatni, és végül nem is sikerült. Emiatt ezúton elnézést kérek az érintett zenekaroktól. Egy ilyen estéhez a megfelelő sorrendet kialakítani kellemes kihívás. Viszont a szombattól függetlenül az első fellépők többnyire áldozatul esnek a folyamatos megérkezés, pulthoz vagy mosdóhoz sorban állás jelenségének. Pedig egyébként a stílusból adódóan egy kifejezetten hű és figyelmes közönségről beszélünk. (Fotók: Bands Through The Lens)

A 18:30-as kezdés egyet jelentett azzal, hogy a Borut és az Ueumot meghallgató emberek egyből egy másik idősíkban érezhették magukat. Főleg az utóbbi esetében éreztem magam úgy, mintha éjfél lenne és már alig látnék az orromig, pedig csak fél nyolc volt. Ebből a zajos merengésből rántott ki a Wasted Struggle tuka-tukája. A zenekar amúgy sem játszik éppenséggel hosszú számokat, de a rendelkezésükre álló kevéske idő miatt azok, ha lehetséges, még rövidebbnek tűntek. Náluk tűnt fel viszont az, hogy a végletekig meghajtott erősítők és hangszerek saját hangereje némileg a koncerttermi hangosítás kárára ment. Lehet, hogy én gondolom túl a dolgot, vagy nagyon hamar kezdett el zúgni a fülem, de néha nem vettem észre, hogy épp két szám között szünet van. Ettől még a tuka-tuka is egy masszává olvadt össze, ami azonban felébresztette a maradék alvó figyelmemet.

grizli.jpg

Épp jókor, mert a negyedikként fellépő Grizzly – amellett, hogy az egyik személyes kedvencem – minden figyelmet megérdemel. Ahogy szokták, most is teljes együttállásban zúgtak a húrosok, bár sajnos az első sorban állva, a fentebb említett hangerő maximalizálás miatt Knapp Oszkár hangját nem igazán lehetett hallani. Pedig az ő hangján főleg van mit hallani. Ha lehet, legközelebb az elején és a végén is felléphetnének, hogy a számaik másik felét is elnyomják. Utánuk a Shapat Terror igazából tisztességesen fenntartotta a hangulatot. Egészen addig, amíg el nem ért az első fáradtság-hullám, és tudván, hogy alig vagyok túl csak a felén, elhagytam a koncerttermet, hogy pihentessem hallójárataimat. Nagyjából a végére tértem vissza, így az átszerelés után teljes erőbedobással nézhettem végig a pozvakowski hang- és képalapú műsorát. Egészen színházi élmény volt, ritkán lát ilyet az ember. A teljesség érdekében: kb. hat darab filmtekercses vetítővel gondosan megkomponált képi világot állítottak az instrumentális zene mögé, hogy a szövegek helyett azok beszéljenek. A vetítőket egy kvázi nem színpadi zenekartag kezelte. A fellépésük egyetlen szépséghibája a korlátozott időkeret volt.

Kárpótlásul utánuk az este főszereplője, a kanadai Dopethrone tarolta le a színpadot. Az ő esetükben nem jelentett gondot a nehézkes hangosítás az énekkel, az arcán is tetovált Julie Unfortunate egyszerre több légkalapácsot is túl tudna kiabálni. Az egész koncert nagyon egyben volt, kevés időhúzással, kitekert hangerővel. Igazi füstös és mocsaras hangulatot teremtettek, amit csak a tipikus „akartok hallani még egy számot?” felkiáltások rontottak el a végén. Azok valahogy kilógtak az összképből. Olyan erősre sikerült a kanadai performansz, hogy szabályosan belefáradtam az estébe. Talán nem is baj, hogy ilyen körülmények között a Woodstock Barbie-t most nem hallgattam meg, mert lehet, hogy nem jött volna át. Őket majd lehet pótolni december 12-én a Robotban, ahol egyébként a Grizzlyből meg repetázni lehet.


desszert feszt



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.