2019.10.31. 13:00 – Lángoló

Tucatsenkik - Dalról dalra a Stifler Mamája bemutatkozó anyaga

Lángoló Premier

tucatsenkik.jpg
Ritka az, hogy 40 körüli felnőtt férfiak fiatalkori lendülettel alapítsanak zenekart. Éppen ezért lehet érdekes a Stifler Mamája bemutatkozó anyaga. A 90-es években élte meg zenei szocializálóját a mai 40-es korosztály, így szinte természetes, hogy egy ebből a generációból sok zenész merít ihletet 20-30 évvel ezelőttről. Ők is. Három éve alakult meg a zenekar, akik elsőként csak amolyan pop-punk coverbandként léptek fel, de hamar megváltozott a helyzet. A zenekar tagjai a sima feldolgozásokat leváltották az Amerikában komoly kultusszal rendelkező punk goes pop-ra, ami a nagy világslágerek punkosítását jelenti.

A zenekar gitárosa, Kátai Artúr szerint

ez a típusú alkotófolyamat már jóval közelebb áll a valódi dalszerzéshez, hiszen komplett áthangszerelésről van szó,

így gyorsan felmerült a saját dalok ötlete.

Mindig is volt mondanivalónk, kicsit cikinek is éreztük, hogy coverbandként haljunk meg

– mondja Kerényi Laci, énekes-gitáros. A saját dalok igénye gyorsan cselekvést szült. Az idei év elején indult munka most őszre ért be. A Tucatsenkik című EP-n öt dalt találunk, amit a zenekar tagjai mutatnak be. 

Kommunista szombat:

Kerényi László: A dalban napjaink nagy dilemmáját fogalmaztam meg: munka vagy család? A cím a tavalyi „mini-turnénk” elnevezése volt, amikor Artúrnak sikerült egymást követő 3 munkaszombat estére is bulit szerveznie (nevet). A „kommunista” szónak amúgy is új értelmezést ad a közélet totális centralizációja, mindent fentről mondanak meg, mit gondolj, mit érezz, mi az érték, ki a magyar, ki a hazafi, stb. Gürizz és szaporodj, de lehetőleg ne gondolkozz, a haza mindig számít rád. A dal első sora úgy született, hogy eltöprengtem, minden zenekar ír olyan számot, ahol 1-től 4-ig beszámolnak, a Rammstein Sonne-ja ugyan 9-ig, de az a refrén ugye, szóval, hogy tudnék-e 8-ig számolni – és sikerült.

Kosztolányi János: Sok szempontból az egyik legjobb dalunk. Nagyon szeretem játszani. Különösen bírom a közepén a kiállás utáni újraépülést. Azt látom koncerteken, hogy erre mozdulnak meg először az emberek, és nem is csoda, mert tök jó húzása van. Nem nevezném klasszikus punk, vagy pop-punk dalnak, de azért a gyökerei jól érezhetők.

szAbAdAgAzdA: 

Kátai Artúr: Ez volt az első dal, amit írtunk. Még nem volt meg az elhatározás, hogy lesznek saját dalok, de egy próbán, jammelés közben már egy hasonló dolog kialakult. Ezt dolgoztam ki egy kicsit jobban, aztán a szokásos munkamenet alapján négyen alakítottuk ki a végleges változatot. Van benne valami Blink182-s feeling, nem is akarjuk tagadni. A refrének előtti három szólamos gitárdallam viszont pont azért került bele, hogy ebből kizökkentsen. Nagyon szeretem ezt a dalt, Laci nagyon jó szöveget írt rá.

Kerényi László: Eredetileg egy szakítós számnak írtam meg, az utolsó sor valami olyan volt, hogy „szenvedés ez már, és nem szerelem”. De sokkal jobban szeretem, ha egy dalszövegnek minél több értelmezése, fogódzója van, így a végleges „elfáradtam, elfogyott a türelem” sort lehet a szerelmi drámán kívül egy kamaszgyerekkel való küzdelem, vagy még általánosabb értelemben a sumákolós, félrebeszélős, lapítós kommunikátorok elleni felkiáltásként is értelmezni. Imádom a tempóját, húzós, pörgős szám.

Tedd el!:

Kátai Artúr: Abszolút kedvencem ez a dal. Az eredetileg pop-punk-ként definiált stílusunk emiatt lett alter-pop-punk. :D Erősen a 90-es évek alter hangulata uralja ezt a dalt, aminek az alapjai egy Weezer dal tanulásakor „jöttek ki” a gitáromból. Nagyon furcsa akkordok vannak benne, de összhatásában ez nem érződik. Ha bármelyik gitárt kivennéd, azonnal hallanád, hogy valami nincs rendben, de így minden hangszerrel viszont egy kellemes harmónia. Különösen jó ebben a dalban a kontraszt, hogy egy 25 évvel ezelőtti alapon nyugvó dal egy totálisan aktuális problémával foglalkozik. 

Kerényi László: Kellett egy szám, amivel kitehetjük a „szókimondó” feliratot a lemezre… A viccen kívül, a refrén „heló-helója” volt meg először, ez többé-kevésbé már adta a témát. A három versszakban szerepel egy sor, ami mindig egy kicsit másképp végződik, ez remek móka volt, de nem akarok idegen tollakkal ékeskedni: az ötletet a zseniális Chris Cornell kései akusztikus számából, a „Through the window”-ból csentem, csak ott a bridge-ben történik hasonló. A hangzást egyébként még a hangmérnökünk, Csobi sem akarta sávonként elhinni, elsőre tényleg fura, de összességében nagyon jól szól – neki egyébként ezúton is köszönjük a munkáját, illetve beugrását a dalvégi kiabálókórusba.

Tucatsenkik:

Kerényi László: Életem főműve! A zeneszerzés a Stifler Mamájánál általában úgy kezdődik, hogy Artúr vagy Sipi hoz egy riffet vagy ötletet, és azt elkezdjük kidolgozni. Ez a szám – életemben először – nem csak szövegként, hanem teljes egészként született meg a fejemben, pontosan tudtam, mit akarok hallani. De attól zenekar a zenekar és nem szólóprojekt, hogy mindig van beleszólása mindenkinek, négyen kell összerakjuk a végső változatot, így született meg a bossanovás „táncrész”, ahová eredetileg egy sima rocky-s szólómenetet gondoltam. Így jobb is lett. Ezt a dalt szerettem a legjobban stúdiózni, a szám végi istálló-kórus ott helyben született meg, rengeteg röhögés közepette. A szöveg szerintem önmagáért beszél, egy munkahelyi konfliktus után pattant el bennem valami, de szerencsére tettlegesség helyett sikerült kreatívba fordítanom a negatív energiákat.

Sipos Zoltán: Ez a dal egy tömör szociológiai tanulmány, mentális barométer. Platónba oltott Török Gábor 1:46-ban. Az a fajta dal, amit ha értesz, akkor nem rólad szól, ha nem érted és rólad szól, akkor pedig nem veszed észre, hogy rólad szól. Talán emiatt sem lesz rádiós (tucat)sláger. Egy korai változatában még volt benne egy hümmögéssel leplezett böfögés is, amit sajnos eltűnt. Amúgy ez a számunk hasonlít a legkevésbé korai Katy Perry dalokra, cserébe elrejtettünk benne egy halom jópofa zenei húsvéti tojást.

Teljesült Királyság:

Sipos Zoltán: Az ötletadó nulladik sor így hangzott: …vajon qrva vagy-e Londonban? Azt hiszem, máig nem dőlt el, hogy szeretjük vagy megvetjük a butácska félplasztik lányt, ez a felemásság a dal szerkezetében is megjelenik, de ezzel együtt lett kerek. Egyrészt a túrórudi-elvonással küszködő kintieknek/ről szól, akik ma már minden rendes magyar családban előfordulnak. Másrészt a Messenger szülők, WhatsUp barátok és Skype nagymamák dala, akik a brit sörválogatásokkal tudnak a hétköznapokban a legközelebb kerülni a kintiekhez. Vagy ha esik.

Kosztolányi János: Pihenős dal. Legalábbis nekem, fizikai szempontból. :D Miközben meg nagyon erős dologról szól. Az, hogy az utánunk következő generáció legalább fele már elgondolkodott azon, hogy elhagyja az országot, az ijesztő. Nyilván nem fog mindenki elmenni, többek között amiatt sem, ami miatt a dal hőse majd lógó orral visszajön, és elmeséli, hogy ott sincs kolbászból a kerítés. Szívesen játszanám Londonban a dalt élőben a kinti magyaroknak. Hívjatok, megyünk!

Aki élőben nézné meg a zenekart, az megteheti november 8-án a Mika Tivadar Mulatóban, ahol az Air Actionnel közösen lép fel Stifler Mamája.

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


stifler mamája #hangfoglaló2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.