2019.11.07. 17:00 – Lángoló

Biztosan kihajt - Itt a Sign új dala és videója

sign.jpg

A Biztosan kihajt a Miskolcról induló, 2012-ben alakult Sign eddigi legérzelemdúsabb szerzeménye, ahol a zene alapoz az emocionális szövegnek. Czinke Máté, a zenekar frontembere elárulta, hogyan is született aszöveg és dallam: 

A Biztosan kihajt komoly kérdéseket feszeget, az emberi élet értelmét az elmúlással összefüggésben vizsgálja. A hasonlat tárgyát ebben az esetben egy szirom adta, ami elhull, ahogyan az emberi élet is elmúlik. A kép talán ismerős lehet Petőfi Sándor Szeptember végén című verséből, amiben így szerepel: „Elhull a virág, eliramlik az élet”- ezt a gondolatot vittem tovább.

A számhoz klip is készült, amelyet Kollár Ábel a zenekar dobosa rendezett.

Nagyon sokszor írtunk már dalt, és emlékszünk, milyen volt az első ötletektől eljutni addig, hogy a színpadon eljátsszuk a kész verziót. Ezt a folyamatot szeretnénk bemutatni a klippel, ahogy a jegyzetfüzetbe firkált sorokból összeáll a kész dal Máté fejében.

És akkor a klip:


the sign



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.