2019.11.14. 14:45 – Lángoló

Vigasztal - Tha Shudras új klipje

Lángoló Premier

thashudras_1.jpg

A Tha Shudras ismét egy sokszínű dalt írt, amiről a zenekar frontembere, azaz Trap kapitány azt mondja az értelmezése legalább annyira sokszínű, mint az ősz, amikor a klipet készítették. A Vigasztal egy imidzsvideót kapott, mivel a tagok nem szerették volna csak egyetlen történetszállal behatárolni a szerzemény témáját.

Korcsok Renátóval dolgoztunk, akárcsak a „Hívjál barátnak” című videónknál. Többször is átszerveztük a forgatást, először az eső miatt kellett majdnem minden helyszínt fedettre cserélni, másodszor technikai gondok merültek fel, később pedig annyira téli lett az időjárás, hogy muszáj volt újragondolni a ruháinkat. Hála a családias hangulatnak, minden akadályt jól vettünk. Sőt, olyan gyorsan végeztünk a forgatással, hogy még a nagymamámat is felköszöntöttem Szegeden, és a kedvenc hamburgerezőmben is ehettem félig lefolyt sminkben egy finomat.

– emlékezett vissza a forgatásra Trap kapitány. A Vigasztal című dal lett a zenekar december 7-ei Jate klubos koncertjének címadó slágere is, ezért forgattak Szegeden, a frontember szülővárosában.

Itt a klip:


premier tha shudras



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.