Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az opera annyira valóságos, hogy november 24-én be is mutatják a Hollywood Bowl-ban, Los Angelesben. Az opera Nebuchadnezzarról szól, aki az Újbabiloni Borodalom leghosszabban uralkodó vezetője volt, és West Isten mellett hozzá is szokta hasonlítani önmagát. Bár most ő inkább a világ legnagyobb művésze, akit Isten hozott létre azért, hogy az ő igéjét terjessze. Na mindegy, vissza az operára, amit Vanessa Beecroft rendez a zenét pedig természetesen a Kanye-féle Sunday Service szolgáltatja hozz Peter Colins és az Infinite Song mellett.
Ennél is érdekesebb, hogy a Jesus Is King II lemezen (amit elvileg karácsonykor megelőz még a Jesus Is Born album is) Kanye West nem mással dolgozik, mint Dr. Dre-vel, szóval lehet jobban hallgatható lesz a végeredmény, mint az első résznél. Ők ketten egyébként soha nem dolgoztak együtt, bár állítólag Dre a 2001 című lemeze idején megkérte Westet, hogy legyen az egyik dalának a producere, de végül nem lett belőle semmi. Mindenesetre érdekes a dolog, Dr. Dre nem szokott ócska vagy összecsapott dolgot kiadni a kezéből, ha valamit csinál az mindig nagyot is szól. Kérdés, hogy a kissé hibbant, de régebben kétségkívül kiváló lemezeket készítő Kanye West mennyire kavar be a képbe.
Mindazonáltal a fenti, West által posztolt kép zseniális.