2019.12.10. 11:00 – Szponzorált Tartalom

Jägermeister Brass Band – Ismerd meg a leendő tagokat! Második fejezet: Tubások

jbb_montage_tuba_20191203_v1.jpg

Javában zajlik a Jägermeister Brass Band projekt közönségszavazása, melyben egy zenei kirakósként is felfogható interaktív felületen a szó szoros értelmében összeállíthatod a számodra legszimpatikusabb felállást, egy-egy poszton akár minden arra jelentkező zenészt meghallgatva. A szavazás menetéről nemrég már olvashattatok a Lángolón, néhány napja megismerkedhettetek a csapat leendő dobosaival, most pedig a tubásokkal folytatjuk a sort. A négy jelölt - Mazura János ’Johnny’, Baracius Nikosz, Tóth Bence ’Csöpi’ és Gál Gergő ’Tuba’ - sok tekintetben különbözik egymástól, hiszen van közöttük olyan, aki már most több évtizedes zenei pályára tekinthet vissza, és olyan is, aki a fiatalabb generációt képviseli. Abban viszont mindannyian egyetértenek, hogy a tuba avatott kezekben jóval sokoldalúbb és változatosabb lehetőségeket biztosít, mint amit a hangszert jó esetben felületesen ismerők fejében élő ormótlan, lomha monstrum sztereotípiája üzen. A most következő interjúban többek között erről is beszélgettünk velük.

Kezdjük egy rövid bemutatkozással! Honnan, milyen zenekarokból ismerhet titeket a közönség?

Mazura János ’Johnny’: Zeneakadémiát végeztem, játszottam szimfonikus zenekarokban, operaelőadásokon. Két évig isztambuli a Süreyya Operaház zenésze voltam, és mivel akkoriban elég sok időm volt, elkezdtem foglalkozni a jazzel is, amit mindig szerettem és sokat hallgattam. A kevés példa okán elég nehéz volt elindulni ezen az úton, hiszen tubásokból azért nincs olyan iszonyatos választék ebben a stílusban, mint szaxofonosokból. Elkezdtem improvizálgatni azokra a zenékre, amiket szerettem, és klasszikus zenei pályám mellett elkezdtem azt is játszogatni. Frizt Józsi klarinétos barátom volt az, aki elsőként belerángatott egy-egy ilyen fellépésbe. De játszottam blues zenét is a Dr. Valter & The Lawbreakers nevezetű zenekarban, és Gál Csaba „Boogie” barátommal - akire talán még a régi Megasztárból emlékezhet a közönség - volt egy Someday Baby nevű triónk is.  Megfordultam külföldi formációkban is, ilyen az osztrák Heavy Tuba Experience például, vagy mostanában sokat játszom a dán blues-gitárossal, Tim Lotharral. Itthon pedig felléptem már Palya Beával, a Budapest Bárral, Presser Gáborral, az LGT-vel és a Quimby-vel is - session zenészként sok zenekarban feltűnök. Jelenleg Lajkó Félix zenekarában játszom rendszeresen.

Baracius Nikosz: Tubásként több zenekarban is találkozhatott már velem a közönség, a PTE Brass Band vezetője voltam két évig, illetve játszottam a PTE Zsolnay Wind Orchestrában is. Jelenleg Kistarcsán és Kerepesen dolgozom részmunkaidős tanárként és karmesterként, emellett másodéves doktorandusz hallgató vagyok Pécsett, a bölcsészettudományi karon. Az ottani művészeti karon csináltam a mester diplomámat, és volt egy nagyon kedves témavezetőm, aki miatt jelentkeztem doktorandusz hallgatónak is levelező szakon, így kéthetente szombatonként utazom Pécsre.

Tóth Bence ’Csöpi’: Én Mosonmagyaróváron születettem, első zenész vagyok a családban. Szerencsére édesapám mindig jó zenéket hallgatott, akár Totot vagy Iron Maident is, az ő hatására szerettem meg a zenét. Elkezdtem festékes dobozokon dobolni, így indult el a zenei pályafutásom, hogy aztán a Mosonmagyaróvári Zeneiskolába növendéke legyek. Olyan nagyszerű zenekarokban játszottam pályafutásom során, mint a Kodály Filharmonikusok, a Nemzeti Filharmonikusok, az Óbudai Danubia Zenekar, vagy a Duna Szimfonikus Zenekar. A konzi alatt volt egy azóta már sajnos megszűnt, de akkor eléggé ismert rézfúvós együttesünk, a Meiner Brass Quintett, akikkel többszörös versenydíjasok voltunk. A könnyedebb vonalon jelenleg a Tülk nevű formációban vagyok aktív, ami a Csík zenekar oszlopos tagjaiból áll, ott ez a balkáni hangulat a fő csapásirány, de mindenféle más műfaji hatással, tehát abszolút vegyes kevert.

Gál Gergő ’Tuba’: Tubásként a Karos Fúvósegyüttesben kezdtem a pályát, ahol a mai napig játszom. Azóta, most már negyedik éve tagja lettem a Nagykanizsai Fúvószenekarnak is. Velük volt a napokban egy Mikulás-koncertünk, ami nagyon jól sikerült, és általában véve is jó a repertoár, vannak kihívást jelentő számok. Emellett alkalmanként kisegítek más együttesekben is, idén nyáron a Balaton M&K Fúvószenekarban és a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekarban játszottam beugróként.

Hogyan kezdtetek érdeklődni a zenélés iránt, illetve miért a tubát választottátok hangszereteknek?

Johnny: A tubát tulajdonképpen nem én választottam. Még gyerekkoromban apukám hozott egy kazettát valahonnan külföldről, amin trombitán szóltak az örökzöld melódiák, én pedig beleszerettem ebbe a hangszerbe. Így aztán tízévesen hazaállítottam egy trombitával és egy csekkel a zeneiskolától, amit ők rendes szülők lévén be is fizettek. Aztán egy nap a tanárom, Sződy László professzor - aki a híres Trombitaiskola könyveket is írta, és trombitás létére több egészen komoly generációt is kinevelt tubásokból, ő tanította például Szabó László professzort is, aki a Zeneakadémián a tanárom volt - rám nézett, és azt mondta: „Ilyen vastag szájjal tubázni kell, nem trombitálni!” Egészen addig folyt köztünk a küzdelem, míg ő vetetett a zeneiskolával egy tubát, és azzal fogadott az egyik órán: „Látod, itt vár rád vár ez a gyönyörűen csillogó hangszer, csak neked vette a zeneiskola.” Így fordult egyet a sorsom, és elkezdtem tubázni.

Nikosz: Én hat évesen kerültem Dunakeszin a ma is létező Bárdos Lajos Zenei Általános Iskolába.  Sokáig ennyi is volt a zenei érdeklődésem: elmentünk kórus versenyekre, furulyáztunk az órákon, de annyira nem érdekelt, mert akkoriban vízilabdásként képzeltem a jövőt, így aztán 4 és 13 éves korom között gyakorlatilag végig vízben voltam. Úgy hetedikes lehettem, amikor édesanyám azt mondta, ha már 7 éve zenélsz, próbáld meg a zeneiskolát! Végül az ő unszolására elmentem a felvételire, ahol a tanárok megdöbbentek, és kérdezték, hogy eddig hol voltam. Ma is 130 kiló vagyok a 195 centimhez, és a fizikai paramétereim már 13 évesen is közelítettek ehhez - gondolták, biztosan elbírom majd a tubát. Tehát a testi adottságaim nagy szerepet játszottak abban, hogy ez a hangszer rám talált.

Bence: 2010-ben kezdtem el játszani a hangszeren, előtte gitároztam és basszusgitároztam. A zeneiskolába tulajdonképpen azért mentem, hogy szolfézst, zeneelméletet tanuljak, és egy látszólagos balszerencse is szerepet játszott a hangszerválasztásban. Dobolni akartam mindenáron, de akkoriban nagyon nagy divat volt az ütőhangszer, mindenki arra jelentkezett. Nem volt hely dob tanszakra, úgyhogy bevittek a fúvós terembe, hátha találok valamit, ami szimpatikus. Megpróbáltam a klarinétot, a trombitát, de egyik sem tetszett. Volt viszont ott egy rozsdás templomkilincsre hasonlító, nagyon régi F-tuba, amin elkezdtem gyakorolni. Nemsokára kiderült, hogy a zenekari próbára nincsen tubás, és mivel jól megtermett gyerek voltam, mondták, hogy akkor majd te!

Gergő: Én sem tubázással kezdtem. Általános iskola harmadik osztályától zongoráztam, egészen nyolcadikig. Az indíttatás édesapámtól jött, aki kerületvezető erdészként és vadászként dolgozik, és emiatt annak idején elkezdett vadászkürtön játszani. A két idősebbik bátyámmal jártak együtt órára. Az idősebbik bátyám tenorkürtös lett, a fiatalabb trombitás, idővel pedig az ikertestvéremet és engem is maguk után rángattak a zenébe. Én magasabb, nagyobb darab lettem, mint ők, ezért inkább valami mély szólamú hangszerben gondolkodtam. Amikor az egyik bátyám bekerült a Karos Fúvósegyüttesbe, én is jelentkeztem, nagydobon játszottam fél évig. Aztán valamiért tubáshiány lett a zenekarban. Pont volt egy hangszer, amit a próba végén megfújtam, azóta tart a szerelem. A tanárom, Tatár Csaba egyből mondta, hogy jól áll a kezemben, és jól meg is tudom fújni. Előtte próbálkoztam a harsonával, tenorkürtöltem pár hónapig, de ez mégis csak más volt. Viszonylag rövid idő, két hónap múlva már tubásként koncerteztem.

Mi az, amit különösen szerettek a tubában, és mi az, amiben kihívást jelent a rajta való játék?   

Johnny: Szerintem nem egy-egy hangszeren nehéz játszani, hanem az a nehéz, hogy valaki általában véve jól játsszon hangszeren. Ez lehet tuba, vagy bármi más. Mindhez kell elhivatottság, mindnek megvannak a maga nehézségei, ugyanígy azok a dolgok is, amiket könnyebb játszani adott esetben. A tubát nem annyira nehéz megszólaltatni, viszont elég nagy légtömeget kell mozgatni, így fizikailag megterhelőbb rajta játszani, mint más rézfúvós hangszereken. De szerintem sokkal több idő, amíg az ember megtanul hegedűn játszani. A tuba nagyon sokoldalú, nagyon flexibilis, nagyon nagy a hangterjedelme, nagyon sokféle színt, karaktert tud, pont ezt szeretem benne. Például az a fajta röfögős, erőszakosabb tubázás, ami a balkáni zenékben van, csak egy arca a hangszernek, ugyanígy lehet vele líraian, elegánsan is játszani. Lehet nagy hangerővel, telten, és lehet egészen finoman is. Funkcionálhat mély lágéban basszushangszerként, de szólisztikusabb részeket, legatokat is játszhatunk vele, alkalmas kicsit líraibb vagy épp keményebb dolgokra, rendkívül sokszínű. Egész életemben küzdöttem azért, hogy azt sztereotípiát, ami a tubáról él sokakban, hogy egy durva, trottyos hangzású hangszer, megcáfoljam, és próbáljam bemutatni, hogy egészen más arca is lehet. Mostanában gyakran játszom Lajkó Félix zenekarában, és az a zene tényleg sokszínű, nagy figyelmet igényel, rengeteg féle dinamikával kell játszani. Ott rengeteg alkalom nyílik arra, hogy a tuba egészen különböző karaktereit megmutassam.

Nikosz: A fizikai megterhelés azért sem elhanyagolható, mert maga a hangszer is 6-7 kilónál kezdődik, ha pedig a katonazenekarokban, vagy meneteléshez használt, kör alakban hajlított változatot nézzük, azok még ennél is nehezebbek. Egy tíz kiló feletti, teljesen rézből készült hangszerhez azért jó kondíció kell, egy átlagos testfelépítésű ember nehezen bírja el. A légtömeggel kapcsolatban teljesen egyetértek azzal, amit János mondott, fontos, hogy megfelelő volumennel, nagy levegővétellel tudjunk a tubába fújni. Ha nem lettem volna vízilabdás, aminek köszönhetően a tüdőkapacitásom is nőtt, biztosan nem a tubát, hanem valamilyen kisebb rézfúvóst választok. Én azért szeretem ezt a hangszert, mert a rézfúvósoknak ez a basszusa, ez adja az alapot. Alap nélkül meg nincsen ház. Jó érzés, hogy amikor elkezdek játszani egy zenekarral, biztos pontot tudok adni a közös zenéléshez - mindenki más játssza a dallamot, én pedig hozom a kíséretet, amire építkezhetnek.  

Bence: A tuba - talán kicsit lesarkítva - mostoha sorsú hangszer. Nagy behemót, mindenki azt képzeli, hogy csak a „dó-szót” hozza a fúvószenekarban, és milyen egyszerű rajta játszani. A valóság viszont egész más. Eleve ez a legfiatalabb a rézfúvósok között, egy 176 éves hangszerről van szó, ami rendelkezik az előtte megjelent rezesek legjobb tulajdonságaival. Mindent meg lehet csinálni rajta, hiszen a legjobbak öt oktávos hangterjedelmet képesek kihozni belőle, ami nagyon sok, rengeteg hang.

Gergő: Én is megkapom rengetegszer, hogy a tuba nem tud többet annál, mint hogy játssza az indulókban az eszt meg a B-t egymás után százmilliószor. Hál’ Istennek van lehetőségem bizonyítani ennek az ellenkezőjét, hiszen a Nagykanizsai Fúvószenekar repertoárján lévő darabok tele vannak olyan tubára írt futamokkal, amelyek más művekben simán játszhatnák a tenorszólam szerepét. Lehet virtuóz módon játszani a tubával.

Tubásként, vagy más hangszeren játszó zenészként ki az, aki hatással volt rátok?

Johnny: Akinek nagyon sokat köszönhetek, az a nemrég elhunyt Sam Pilafian, egy örmény származású amerikai tubás. Nem találkoztam vele túl sokszor, de például Németországban részt vettem egy klasszikus zenei kurzuson, ahol ő is ott volt. Kiderült, hogy Sam, aki Miamiban nőtt fel, és egy nagyon híres rézfúvós együttes tagja volt, ugyanúgy játszott jazzt is, mint klasszikus zenét. Amikor ezt megtudtam, úgy éreztem, itt az alkalom, hogy beteljesítsem régi vágyamat, és elinduljak a jazz zenészi pályán. Addig is gyakorolgattam, de fogalmam sem volt, hogyan induljak el ezen az úton, nem jártam jazz tanszakra. Ő volt az, aki instruált, mik legyenek az első lépések, hogy kezdjek el gyakorolni. Abban az időben, a kilencvenes évek legelején nem lehetett itthon semmihez sem hozzájutni, ő küldött nekem mindenféle CD-ket, kottákat Amerikából, ezen a vonalon gyakorlatilag ő indított el. Amikor találkoztam vele zenei kurzusokon, rendezvényeken, adott egy-egy újabb adagot. Nem voltam állandó növendéke, de az ő inspirációjára indultam el jazz zenészként, és nagyon büszke voltam rá, amikor évekkel később a tanítványaként mutatott be mindenkinek. Néha adott nekem órákat, de nem is órák voltak ezek, inkább együtt muzsikálások, amik rengeteget jelentettek nekem. Ő egy ikon, nagyon nagy tiszteletnek örvend tubás körökben.

Nikosz: A legnagyobb hatással egy norvég tubaművész, Oystein Baadsvik volt rám. Kétszer is volt szerencsém mesterkurzuson részt venni nála itt Magyarországon, egyszer 17, egyszer 18 évesen. Mai napig inspirál az előadása, a tanítási módszere. Amit ő tanított nekem, azt tanítom a növendékeimnek is, fantasztikus módszerei vannak, hogy a levegővezetés és a zenei előadás jobb legyen. A hangszer egyik igazi, vérbeli szólóművésze.

Gergő: Szentpáli Roland és Adamik Gábor munkásságát nagyra becsülöm, és megemlíthetem minden tubatanáromat, akikkel találkoztam, fantasztikusak mindannyian. Annyira egyébként nem jellemző rám, hogy kifejezetten tubás műveket hallgassak, inkább az olyan szólószámok maradnak meg bennem, amiket a zenekarral játszunk.

Bence: Nagyon sok tubást hallgattam, közülük abszolút példakép Szentpáli Roland, aki a Zeneakadémián is tanított, és zeneszerzőként is dolgozik. Ha már itt tartunk, nagyra tartom Mazura Jancsit is, aki kiemelkedő művész a jazz világában. Nagyon szeretem a német nagyzenekarok, a Berlini Filharmonikusok, vagy a Gewandhaus Orchestra tubaművészeit.  Emellett rengeteg basszusgitáros szólistát hallgatok, Jaco Pastoriust, vagy Marcus Miller lemezeit. Ez a két hangszer nálam jól hat egymásra, a basszusgitár mindig felszabadít. Azon többnyire funky számokat szoktunk próbálni, az ember azokban jobban eleresztheti magát, mint egy ilyen komolyzenei koncerten, vagy egy tubás darab eljátszása közben. A tubát meg egyszerűen imádom, és nagyon komolyan veszem, képes vagyok napi 6-7 órát gyakorolni azért, hogy megfelelően menjen egy ütem.

 A személyes hatásokon túllépve általában milyen zenéket hallgattok?

Johnny: Nem szeretem, amikor megkérdezik, hogy mi a kedvencem, mert ha eszembe jut valami, azzal az erővel ugyanúgy mondhatnék kétszáz másik nevet is. Számomra két dolog fontos a zenében: hogy legyen ötletes, és hogy legyen tehetséges. Rengeteg klasszikus zenét hallgatok, jazzt, modern popzenét, vagy akár hiphopot is. Ha valaki százezer féle zenét játszik, rengeteg műfajban dolgozik, akkor ez a tapasztalat ad némi tájékozottságot, az ember érzékei eléggé kifinomulnak ahhoz, hogy megérezze bármilyen zenében a tehetséget. És teljesen mindegy, hogy ez a zene éppen Bach János passiója, esetleg Wagner, Steve Reich, Charlie Parker, Camila Cabello, vagy Pat Metheny munkássága. Klasszikus zenészként egyeseknek talán furcsa lehet, hogy szeretem Gloria Estefan latin lemezeit, de ha egy zenében megvan a tehetség, akkor azt nagyon élvezem. Az igénytelenséget és az ötlettelenséget viszont nem.

Nikosz: Igazából teljesen változó, mindenevő vagyok. Megpróbálhatom lebontani kategóriákra, de ugyanúgy élvezem a popot, a rockot, a diszkót, az elektronikus zenét, vagy a népzenét. Komolyzenét alapból sokat hallgatok, és a jazzt is szeretem. Legjobban nem is hallgatni szeretek, hanem előadni. A PTE Brass Banddel gyakran diszkószámokat is játszottunk, áthangszereltünk különböző David Guetta vagy Martin Garrix-dalokat, de épp a napokban játszottam Dvořák IX. szimfóniájának IV. tételét egy klasszikus fúvószenekarban.

Bence: Nekem nagy kedvencem például az LGT, vagy Lovasi András dolgai, főleg a Kispál és a Borz időszakából, de rengetegszer pörög a Besh o droM is magyarok közül. Külföldről a Dirty Loops, három svéd srác, akik pop és disco dalokat dolgoznak fel funkys, jazzes stílusban. Ahogy ez szóba került már, mindig is nagyon szerettem a Toto lemezeit, már 3 éves koromban azt hallgattuk édesapámmal a kocsiban, és sokat hallgatom őket a mai napig is.

Gergő: Fogós kérdés, mert én is hallgatok mindent, amihez épp hangulatom van. Nagyon szeretem a koncertfúvós darabokat. Nagyon sokat nézem és hallgatom például a Hal Leonard Concert Band Youtube-csatornáját, ahol a lejátszott zenei darabok közben a videó végigmegy a kottán is. Mostanában nagyon rákaptam a Postmodern Jukeboxra, ők egy brit zenekar, akik teljesen modern, mai dalokat dolgoznak fel a harmincas évek swing és jazz stílusában. Szeretem az olyan klasszikus swing és jazz előadókat, mint Frank Sinatra, Sammy Davis Jr. vagy Dean Martin, de amikor van kedvem, ugyanígy hallgatok kemény rockot, AC/DC-t, Guns N'Rosest, magyarok közül a Paddy and the Rats-t, akikre mostanában kaptam rá, vagy akár Billie Eilish dalai is jöhetnek. Mivel harmonikázom is, a magyar nóta és az operett világa sem idegen tőlem. A Metallica Enter Sandmanjét is játszottuk már az egyik zenekarommal, és bár őket nem hallgatom gyakran, azt a számot is nagyon szeretem.

Milyen kihívást láttatok abban, hogy jelentkezzetek a Jägermeister Brass Bandbe?

Nikosz: Két évig voltam a PTE Brass Band vezetője, akkor kezdtem el mélységében foglalkozni ezzel a brass band stílussal, ami egy New Orleansból induló könnyűzenei irányzat. Többnyire fúvós hangszerekből áll, szaxofonból, trombitából, tubából, harsonából és dobokból. Nem kifejezetten komolyzene vagy jazz, gyakran az aktuális, ismert számok átiratai képezik a műsor alapját. Egyre felkapottabb, divatosabb ez a műfaj, Magyarországon is felvállalták már néhányan, de valahogy úgy érzem, nincs igazán megfelelő háttér mögöttük. A Jägermeister segítségével most mi, rézfúvósok egy szélesebb közönségnek mutathatjuk meg, hogy ez a brass band stílus létezik már itthon is. Úgy gondolom - és nem egóból szeretném ezt mondani -, a kvalitásaim alkalmassá tesznek arra, hogy egy ilyen rézfúvós csapatban jól megoldjam azokat a feladatokat, amikre az együttes vezetője felkér. Meg hát mit is lehet mondani egy Jägermeister Brass Bandnél? Pénz és sárm!

Johnny: Már nagyon régen magam is akartam csinálni egy ilyen brass bandet, régi vágyam volt ez. Játszom hasonló utcai zenekarokban, jazz formációkban, ahol ez a menetelős, ide-oda mászkálós zene a fő csapásirány. Nagyon szeretem, mert nincs annál jobb, mint amikor az ember fogja a hangszerét, és mindenféle mikrofon, erősítés, meg monitorládák nélkül, csak úgy bemegy az emberek közé. Nagyon közel áll hozzám ez a stílus pont a közvetlen, akusztikus jellege miatt. Van rengeteg munkám egyébként is, de ezt egy izgalmas lehetőségnek tartom, és olyasmibe nem szoktam belevágni, ami nem érdekel.

Gergő: Tőlem sem idegen ez a vonal, hiszen a nagykanizsai zenekarnak van egy tízfős alakulata, amivel kisebb fellépéseken játszunk, és ott nagyon jó tud lenni, amikor az ember egyedül játszhat, kicsit ki lehet emelkedni a tömegből. Van bennem egyfajta bizonyítási vágy, és persze szeretnék némi ismertségre is szert tenni.

Bence: Először a Facebookon láttam a felhívást, és rögtön mondtam, hogy ez engem érdekel. Próbálkoztam már ilyen irányban korábban, szeretem ezt a műfajt, nagyon-nagyon jó lenne egy ilyen csapatban játszani. Rengeteg Youngblood Brass Bandet hallgattam a konzi alatt, mindig is tetszett ez a vonal, és ha már van egy ilyen lehetőség, gondoltam, érdemes belevágni.

Szintibasszusok fúvósokkal - A zenekarvezető gondolatai

viktor_4.jpg

A tubán és a többi mély szólamot játszó poszton szintén érdekes érdekes feladatok várnak a Jägermeister Brass Band leendő zenészeire. Kapusi Viktor erről így beszélt: 

Mivel a legtöbb mai popzene nagyon basszusközpontú, sok olyan megoldáson dolgozunk most a Jägermeister Brass Band hangszerelésekor, ahol a mélyebb regiszterben játszó hangszereknek, tehát a tubának, a baritonszaxofonnak és harsonának nagyon együtt kell lennie. Ez a három szólam sokszor uniszónóban, voltaképpen együtt adja majd ki azokat a hangszíneket, amelyek az elektronikus zenében szintetizátorok vagy samplerek segítségével könnyen megvalósíthatók, de így, akusztikusan nagyon érdekes lesz reprodukálni őket. Fontos a repetíció, hogy nagyon feszes legyen a dinamika, ugyanakkor az is lényeges, hogy ennek ellenére ne legyen merev a játék, hanem éljen, lélegezzen a zene.” 

Az előválogató után volt egy stúdiófelvétel, amikor mindenki rögzítette azt a másfél perces részletet, ami alapján a közönség szavazhat rá. Ez milyen élmény volt?

Johnny: Ahhoz képest, milyen gyorsan követték egymást az események előtte, és az előválogatón éreztem némi kapkodást, a stúdiófelvétel tök szervezetten ment, az egész felvétel nagyon jó hangulatban zajlott. Mindenki kedves volt, nagyon tetszett, magának az egésznek a hangulata és a légköre. Annál is inkább, mert mindenki jóval fiatalabb volt nálam, és az ilyesmit mindig nagyon szeretem. Jól éreztem magam, és aránylag flottul is ment a dolog.

Nikosz: Többször volt már alkalmam stúdióban felvenni ezt-azt, így tudtam, hogy egy ilyen felvételen általában vannak csúszások. Türelmes voltam, próbáltam kávét inni, amikor éppen sikerült a kávéfőzőből varázsolni. Mindenki nagyon segítőkész volt, a stúdiós kollégáktól a Jägermeister jelenlévő csapatáig, a marketingesektől a fotósokon át a videós stábig. Szerintem tök jó minőségű stúdiófelvétel készült az én szólamomról, és ezt köszönöm is nekik.

Bence: Baromi jó volt a hangulata, nagyon élveztem, és teljesen profin, zökkenőmentesen volt minden megoldva. A stúdió is teljesen pöpec volt, abszolút pozitív élményként gondolok rá vissza.  

Gergő: Nekem ez volt az első ilyen alkalom, nagyon tetszett, hiszen soha nem játszottam még stúdióban. Kicsit olyan volt, mintha valami filmet látnék, ahogy Hollywoodban valaki elmegy egy meghallgatásra. Biztosan játszhattam volna jobban is, hiszen szokatlan volt a közeg, és nem is hallottam magamat annyira, de remélhetőleg azért lesz majd, aki rám szavaz. Tapasztalatnak mindenképpen jó volt, és remélhetőleg a közeli vagy távolabbi jövőben lesz még lehetőségem hasonlóra.

Egy olyan sok zenészből álló zenekarban, mint amilyen a Jägermeister Brass Band lesz, fontos a zenei alázat. Hogyan lehet az ember jó csapatjátékos, hogyan lehet legyőzni a késztetést, hogy a lehető legtöbbször megmutassuk, mit tudunk a hangszerünkön? 

Johnny: Erre azt mondanám, hogy egy kórust sem operaszólistákból kell összerakni. Egy jó együttesnél nem feltétlenül az a fontos, hogy mindenki a legnagyobb virtuóz legyen a hangszerén. Ahhoz, hogy egy csapat jól működjön, mindenképpen kell egyfajta szerénység, nem fér bele az a fajta attitűd, hogy mindenki más elé akarom tolni magam, mindig én akarok szólózni, villogni. A zenekar akkor jó, ha mindenki tudja, mi a szerepe, ha a zenész pontosan akkor lép elő, amikor előre kell lépni, és akkor húzódik hátrébb, amikor hátra kell húzódni.

Nikosz: Ez nem egy egyéni művészkedés, hanem csapatmunka. Együttesvezetői tapasztalataim alapján úgy gondolom, van egy hierarchia: meg lehet vitatni demokratikusan, mi jó, és mit csináljunk másképp, de a döntő szó mindig a vezetőé, hiszen ő tartja a hátát a csapatért. Az alázat úgymond beugró. Ezt a stílust nem lehet szólóművészként eljátszani. Aki az akar lenni, kezdjen szólókarriert, és akkor úgy alakíthatja, sőt, akkor kötelező úgy is alakítania a dolgokat, hogy az egyéniségével fel tudja kelteni az érdeklődést. Egy csapatban viszont csapatszellemnek kell lennie, mint bármelyik munkahelyen.

Bence: A tubával az a feladatunk egy ilyen együttesben, hogy egy alap basszus lüktetést adjunk a zenekar alá. Ha vannak olyan részek, mondjuk egy nyolc ütemes tubaszóló keretein belül, ahol meg lehet mutatni bármit, az rendben van, de általában az a jó, ha a tuba gyorsaságban, egyéni törekvések terén inkább háttérben marad. Ez egy brass bandben szerintem fontos, hiszen itt vannak sokkal szólisztikusabb hangszerek, például a trombita, vagy a szaxofon. Fontos, hogy az ember hasznos része legyen az egésznek: legyen pontos, ritmikus, tiszta, megfelelően érthető, eléggé hangos, de tudjon megfelelő teret adni a többieknek is. Tubásként ezzel lehet „megváltani a világot”.

Gergő: Mindenki egyformán számít, aki a színpadon áll. Nyilván a szólistát külön is megtapsolják, de ilyen zenekar nincs dobos, tubás, baritonszaxofonos, vagy bármelyik más poszt nélkül. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, szétesik a dolog.  Lehet, hogy valakinek a szólama azt írja elő, hogy éppen két hangot kell halkan játszani, de  - és sajnos sokan ezt nem értik igazán – ugyanolyan jól kell tudni játszani a kíséretet is, mint egy szólót.

A saját véleményetek szerint mi az, amit emberi és zenei szempontból személyesen ti tudnátok hozzáadni a zenekarhoz?

Johnny: Az első fizetett fellépésemet 15 éves korom körül játszottam, és bár most nem árulom el, hány éves vagyok, az már jó pár évtizede volt. Én ezt a tapasztalatot tudnám hozni, meg azt a féle önbizalmat, ami akkor alakul ki, ha nagyon sokféle zenésszel, sok helyen játszottál már. Egy zenekar összetartásánál rengeteget számít, hogy az embernek mennyire van gyakorlata abban, tudja-e, hogyan működik egy zenekar, hogyan lehet a konfliktusokat rendezni. Ebben biztosan tudnám segíteni a társaságot: helyrerázni a dolgokat, vagy tanácsot adni, ha arra van szükség. Otthon vagyok a rézfúvós hangszerelésekben, ha ilyen téren be kell segíteni. Másrészt alapvetően olyan típusú ember vagyok, akit bele lehet rángatni a hülyeségbe is.

Nikosz: Zenészként és szakemberként is próbálok mindig pontos, megbízható, a problémákkal kapcsolatban pedig a lehetőségeimhez képest maximálisan jóindulatú és belátó lenni. Mindig arra törekszem, hogy a feszültség keltése helyett a megoldásokra fókuszáljak, ami nagyon fontos zenekari közegben. Magánemberként életvidám, pörgős és nagydumás embernek tartanak - szerintem jól illenék a zenekar összképéhez, ahogy fújnám a tubát, miközben együtt bulizunk, és azt hiszem, ezt a közönség is meghálálná.

Bence: Amit az előbb is elmondtam, a zenei alázat kapcsán: pontosság, arányérzék, ritmika, tisztaság – de emellett azért tudok ám bulizni is!

Gergő: Szerintem nem baj, ha a tubás egy jól megtermett figura - én a 195 centimmel és a száz kilómmal pont ilyen vagyok, így talán fogok tudni mozogni is ezzel a nehéz hangszerrel, hiszen fontos lenne az, hogy mozgásban is hozzáadjunk a zenéhez, meg a partihangulathoz. Nem vagyok egy nagy szakmai múlttal rendelkező zenész, nem tanultam konzervatóriumban, egy egyszerű srác vagyok a mindennapokból, akár a közönség bármelyik tagja, ha úgy tetszik, egy közülük. Viszont ha színpadra állnék a csapattal, azzal példát is mutathatnék a fiatalabbaknak, hogy én is el tudtam jutni egy komoly zenekarba. Szeretnék minél több embert inspirálni arra, hogy zenélni kezdjen. Az iskolában én vagyok a diákönkormányzat elnöke, most már harmadik éve tartok vadászkürtös foglalkozásokat is, és remélem, egyszer eljutok majd odáig, hogy esetleg tanárként másoknak is átadhassam a tudásomat.  Hiszen egy ember addig él, amíg emlékeznek rá - én pedig azt szeretném, hogy emlékezzenek majd rám.

tuba_01_mj_sm.jpg

tuba_02_bn_sm.jpg

tuba_03_tb_sm.jpg

tuba_04_gg_sm.jpg

Ahogy erről korábban már volt szó, rengeteg értékes nyeremény vár mindazokra, akik rászánják az idejüket, hogy besegítsenek a zenekar tagjainak kiválasztásába. A szavazók akár minden nap nyerhetnek egy Mojo fejhallgatót, minden héten egy Jägermeister hátizsákot, illetve egy Mojo Ultimate Buzz hangszórót, fődíjként pedig egy kétszemélyes, berlini Jägermeister-túra várja majd a legszerencsésebb szavazót, látogatással a márka wolfenbütteli gyárában, ízelítővel az igazi underground zenei életből Berlinben. Az utazást, a szállást és a belépőket egy az egyben a Jägermeister állja, nektek csak ki kell választanotok a legszimpatikusabb felállást.

Fontos információ, hogy a szavazatok leadására van még egy plusz hetetek az eredeti időponthoz képest, tehát a határidő mostantól 2019. december 19., csütörtök, 23:59.

Szavazás és további információk a Jägermeister Brass Band weboldalán és a Jägermeister Facebookján! A meghallgatásról készült fotókat itt nézhetitek meg.    


jazz pop fúvós experimental jägermeister big band tóth bence brass band mazura jános támogatott tartalom jägermeister brass band baracius nikosz gál gergő



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.