Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A címnek és az alább bemutatkozó klipnek abszolút nincs politikai üzenete, állítja Máté István, azaz Stu, és nem is volt célja, hogy legyen. Ez egy rendhagyó premier itt a Lángolón, ugyanis Stu egy írást is adott a klip mellé, és ebbe mi nem is szeretnénk belezavarni. Alább a klip, az EP, és Stu szavai.
Mindenki migráns! Mindannyian migránsok vagyunk!
Ma ez egy szitokszó, számomra érthetetlenül!
Valószínűleg sokan megutálnak majd ezek után, vagy legalábbis erősen mellőzni fognak.
Azonban, ha valaki veszi a fáradtságot és eljut idáig, és nem hoz (bármiféle) ítéletet már a főcím alapján, akkor neki el tudom mondani, hogy ez a klip és a mondanivalója egyáltalán nem arról szó, ami......
Ez a számomra különleges dal, az én történetem, születésemtől napjainkig.
Mikor teljes egészében papírra vetettem és elkezdetem olvasni, közben hallgatni, akkor értettem meg sok mindent magamról és bevillant.
Mindannyian migránsok vagyunk! Mindannyian egy számunkra ismeretlen utat járunk be. Különböző lehetőségeket ott hagyva, vagy éppen élve vele, megbánva, megélve, mi lett volna ha?, miért pont így? Elindulunk valahonnan és ha most megnézzük éppen hol vagyunk, megdöbbenve látjuk, mennyire távol az egykori énünktől.
A biztosnak hitt, egy életen át tartó pontot, helyet, otthont, (sokszor) akaratunk ellenére el kell hagynunk és el kell indulnunk az ismeretlenbe, bízva abban, hogy egyszer újra otthont találunk.
Számtalannyi oka lehet az utazásunknak: gyermek születése, szülő elvesztése, válás, betegség, hitre jutás, barátság, coming out stb.....
Egyszerűen ott vagy és szinte kényszerítve, ha nem is szó szerint, de az út a lábunk alatt van, menni kell.
Félelmetes a felismerés, mennyire azonosak vagyunk, kortól, rassztól, nemtől, hittől függetlenül.
És akkor ott született meg ez a klip a fejemben!
Embereket szeretnék bemutatni, az érzelmi reakciójukat, akik ott abban a pillanatban hallgatják meg először a dalt. Egy hatalmas fotóstúdióban (Sidelight) voltunk, teljesen besötétítve, egy tompa fénnyel megvilágítva, egyedül egy széken ülve a csendben, ahogy beborít és ahogy mindenkinek elmondtam, nem szégyen, ha az érzéseid előtörnek!, de ami igazán fontos, hogy merj önmagad lenni! Ha röhögnöd kell, tedd azt, ha sírnod, ne tartsd vissza!
És ebben a fantasztikus miliőben csendült fel A CSEND.
Amikor a felvétel készült tényleg nem volt bent senki más, csak az adott személy, elindítottuk és a film forgott.
Így senki nem tudta, kivel mi történt odabent!
A rögzített felvételeket, csak 2-3 hét után tudtam megnézni.
Azon az estén többször kellett felállnom és elmenni sétálni, hogy kicsit ki tudjak szakadni belőle. Félelmetes volt látni az emberek milyen metamorfózison mentek át.
Pici apró gesztusokból, villanásokból, ahogy a szemét lesüti, felnéz, arcához emeli a kezét, lélegzetvételek mind árulkodtak, mennyire komolyan vették és megértették amiről beszélgetünk.
Két óriási dolgot értettem meg aznap este, az egyik, hogy az emberekben mennyi elfojtott érzés(fájdalom, seb) van és ezekkel együtt élnek és viszik magukkal éveken át és ezekkel együtt mennyire szerethető(e)k.
A másik az egy személyes megtapasztalás, életemben először voltam büszke arra, hogy ki az Édesapám és Édesanyám – hogy ennek a két embernek a fia vagyok, hogy Ők a szüleim, minden hibájukkal, szarságukkal, tökéletlenségükkel együtt, másrészt büszke magamra, nem arra amit eddig elértem, vagy tettem, nem tettem, hanem aki vagyok.
A CSEND:
(Tudom) nehéz a csendben lenni, szokatlan, ijesztő és nem tudunk mit kezdeni vele.
Pedig sokszor csak ott lehet hallani, ott tudod megismerni magad, szembenézni önmagaddal és egy idő után észrevenni másokat.
Sokszor a csend beszédesebb, többet lehet kihallani belőle, mint bármi másból.
Manapság, mintha félnénk a csendtől az egyedülléttől, körbe vesszük magunkat minden zajjal, csak szóljon valami, nehogy egyedül érezzük magunkat.Óriási felelősségünk van abban, hogy észre vegyük egymást, hogy képesek legyünk és akarjunk segíteni. Mondhatjuk azt is, hogy elég nekem a saját bajom, családom, de szerintem ez nem igaz!
Az emberi jóság pontosan abban tud kiteljesedni, ha tud adni és segíteni annak is, aki önhibájából, vagy sem, rászorul és szüksége van mások segítségére.
Nem ez a cél hogy bezárj, sokkal inkább hogy megnyílj!
Hogy észre vedd az embert, embereket magad mellett, körülötted, aki éppen válságban van/vannak és hidd el tudsz rajta segíteni!(az év mindennapján, minden hónapban)
A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
