2019.12.20. 20:33 – m.adi

Pontosan így kell múltat idézni – A Quimby Ékszerelmére 20-bulija

koncertbeszámoló

kvimbi.jpg

November végén húszéves lett a Quimby most már jó hosszú történetének legjobb lemeze, az Ékszerelmére, a zenekar pedig ebből az alkalomból el is játssza az egész albumot az év végi koncertjein. A turné végállomása Budapesten volt, illetve még lesz is, mert összesen három teltházas koncertet ad a Quimby a karácsony előtti napokban az A38-on, az elsőn pedig mi is ott voltunk. Szerencsére.(Fényképek: sinco)

Halhatatlan vagy, gyönyörű android

Szerencsére, mert ennél jobb dolog talán nem is történhetett volna a Quimbyvel, mint hogy néhány koncert erejéig feleleveníti a hőskorát. A kilencvenes években még messze nem voltak olyan népszerűek, mint most, abszolút underground zenekarnak számítottak, de már tök jó lemezeket csináltak. Az 1997-es Diligramm is kiváló, ennek a korszaknak a csúcsára pedig két év múlva, az Ékszerelmére kiadása körül értek fel. És hát hiába írtak nagyobb slágereket az elmúlt húsz évben, és lettek sokkal-sokkal népszerűbbek, azóta is nagyon sokan ezt tartják a legjobb Quimby-albumnak. Például a zenekar több tagja is, amennyire tudom.

Az Ékszerelmére egy ötvenperces zsigeri, megalkuvásmentes kreatív orgia. Úgy tud spontánnak, kaotikusnak és pszichedelikusnak hatni, hogy közben az is látszik rajta, hogy az utolsó hangig végig van gondolva. Abszolút könnyen befogadható, annak ellenére, hogy közben azért egyáltalán nem lehet rádióbarátnak nevezni. Egy olyan zenekar alkotása, ami a kreativitása csúcsán van, és pont annyira csapja szét magát az állandó koncertezés közben, hogy az még egyértelműen támogatja a művészetét, és nem kezdi el hátráltatni. Az Ékszerelmére talán ilyen értelemben is csak a hiperkarma első (két?) albumához mérhető a hazai alternatív zene elmúlt húsz évéből.

kvimbi_3.jpg

Ami egyszer volt, újra nem jön el?

Ezen az estén pedig a Quimby pontosan ebbe az időszakba vitte vissza a nagyrészt középkorúakból álló közönségét. Nemcsak alibi volt az időutazás, tényleg szinte egyáltalán nem játszottak új dalokat. Az első 45 percben konkrétan egy olyan szám sem volt, ami ebben az évezredben jelent meg, de utána is csak néhány a Káosz Amigosról, és a Magam adom meg a Don Quijote ébredése a Kilégzésről (na meg a Nice Day, de ha jól tudom, az egy régi dal, csak később jelent meg). Az országosan ismert és rádióbarát Quimby legtöbb slágere tehát kimaradt az Autó egy szerpentinentől a Kivándorló bluesig. Bár ezek is nagyon jó számok, nem illettek ide, úgyhogy nem is erőltették őket. Volt viszont több elfeledett Diligramm-dal, a Taxit például szerintem még sosem hallottam élőben. Az Ékszerelméről pedig az összes.

A lemez dalai húsz évvel megjelenésük után is frissnek és karakteresnek hatottak élőben, a sok dzsemmeléssel együtt, ami persze mindig is jellemző volt a Quimbyre, na meg a jó pár számban közreműködő DJ Bootsie is hozzátett a hangzáshoz. A közönség pedig élvezte ezt az egészet. Az emberek annyira azért nem ugráltak, de énekelték a szövegeket, és örömmel élték át a régi emlékeiket. És élvezték a zenekar tagjai is, akik valami nagyon hasonlón mehettek keresztül, mint a hallgatóságuk tagjai, és teljes természetességgel, mindenféle rozsda nélkül játszották el fiatalkoruk legjobb dalait.

A szűk kétórás koncerten több csúcspont volt, egyet ezek közül érdemes külön is kiemelni: nagyjából mindenki tudta, hogy az Unomnak a műsor legvégén kell jönnie, de csak nem akart. Aztán amikor a második ráadásban elkezdődtek a felvezető dobszólamok, majd egyszer csak tényleg beindult a szám, az egy nagyon szép pillanat volt. Kritikaként talán csak azt tudom elmondani, hogy az Unommal véget is kellett volna érnie a koncertnek, nem volt szükség a műsort végül tényleg lezáró, és igencsak átdolgozott Kávéházra.

A közönségben lévő fiatalabbaknak, meg személy szerint nekem pedig még egy dolgot adott ez a koncert. Mivel én húsz évvel ezelőtt még leginkább a Halász Judit-100 Folk Celsius tengelyen mozogtam, a Quimbyt már befutott, népszerű zenekarként ismertem meg, a régebbi korszakáról maximum az ehhez hasonló, elég gyér minőségű koncertfelvételek voltak meg. Most viszont úgy érzem, hogy megtudtam, milyen lehetett akkor Quimby-koncertre járni, amikor a tehetségkutatókban még senki nem énekelte el a Most múlik pontosant: kurva jó.

kvimbi_2.jpg


koncert a38 quimby koncertbeszámoló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.