2019.12.27. 11:00 – Prieger Zs.

A Tejút, az Androméda és a mélynyomó - pHLaT: Doktor Monoton-albumpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

phlat.jpg

Itt a Lángolón debütál a Mulató Aztékok oszlopos tagjának, pHLaT-nek az új albuma, a Doktor Monoton II. Ahogy azt megszokhattuk a hazai hiphop-élet oszlopos tagjától: humor, okosság, meglepetés, spiritualizmus, utcaköltészet és egy mélyreásó track by track.

Milyen körülmények között keletkezett az album, kérdeztük a hiperaktív szerzőt.

Az hogy Doktor Monoton II lesz az anyag címe, értelemszerű volt, annyira az első DM-lemez tematikája gördül benne tovább. Értek persze időközben újabb hatások, mégis, mivel a két lemez dalainak legtöbbje évekkel ezelőtt együtt kezdett el kisarjadni, számomra nem is igazán különülnek el egymástól. Az első lemezre azok a dalok kerültek rá , amiket tavaly nyárig le tudtam zárni. Nem mellesleg sokáig úgy nézett ki, hogy ez a lemez is 19 számos lesz, aztán mégsem így történt; volt két-három dal ugyanis, amit semmiképp sem akartam összecsapni, játékidőben azonban már nélkülük is majd egy óránál jártam, szóval úgy döntöttem, azok majd csak később kerülnek napvilágra - ha bizonyos közreműködőket hiányoltok esetleg, annak is ez az oka.

Miben tér el az előző, nagy sikert arató albumoktól?

Ami(k)ben eltér az előző(k)től: a Témák egy variációra erős szándékból, ugyanakkor lázas hozzá nem értéssel született, a kezdő felhasználó teljesen ad hoc ‘technikai' megoldásaival, ám mivel főleg hangminta-alapú zenék alkották, ez annyira nem ütközött ki. Az első Doktor Monoton-anyagot - ami nagyobbrészt MIDI-alapú zenékből állt - talán okosabb dolog lett volna hagyni csúszni pár hónapot, hogy ne én legyek a végemaster, hanem Ákos - a (vagy a Mulató Aztékok szerzője és harmadik tagja: emekajji) , de nem akartam várni vele, éppen eléggé egységesnek éreztem. Persze minden hiányossága ellenére nagyon szeretem azt az anyagot, amit bele szerettem volna foglalni, az hiánytalanul been is van. Mindebből értelemszerűen következne, hogy a harmadik anyagot Ákosra bíztam, mégsem így alakult. Amikor el kellett kezdeni, ő épp más projektekben volt, én pedig - egyrészt a temérdek felgyűlt és kiadás alá rendezésre váró további anyag miatt, másrészt, mivel közben azért mégiscsak gyakorlottabbá váltam magam is - úgy éreztem, elég tisztességesre és az elsőnél lényegesen jobbra meg tudom mostmár csinálni egyedül is, úgyhogy végül maradtam az önjáró verziónál.

Maradt a szöveges videós menet is, szövegértésből tehát nem lehet most sem panaszunk.

Bizonyos befogadói hozzáállást elősegítendő és erősítendő a szöveges videós megjelenés is maradt, ismét a teljes album végigkövethető ilyen módon az Aztékok YouTube-csatornáján. Az első DM borító Varga Balázs barátom képével szinte organikus úton adta magát, a második anyaghoz viszont már nem volt ilyen értelemszerű a választás, mígnem a Mengyán Gergő által készített darkos, metálos borító a napfogyatkozással és a kilengő metronómmal elsőre meg nem vett.

Lássuk akkor az albumot track by track:

01. MEG KELL SZÜLETNÜNK

/Doktor Monoton nem először lép ugyanabba a folyóba/

Gondolatébresztő jelleggel Feldmár Andrással indul az album, akit hallgatni és akire jól figyelni rendkívül meghatározó volt számomra abban az időszakban, mikor  Doktor Monoton megszületett, és megtette első önálló lépéseit.

02. BÁRKA

/Sok Doktor Monoton kis helyen is elfér/

Olyan vagyok, amilyen; bizonyos dolgokban, tudom, további fejlődésre szorulok, de a sok dologból, ami köt, már tudom, mi a megalapozott, az előrevivő, és mi az, ami idegen a természetemtől, és amit nem vinnék magammal egy lakatlan szigetre.

03. ÉRZI EZT

/Doktor Monoton a műsorváltozás jogát fenntartja/

A cím a 90-es évek egyik nagy rapklasszikusára utal; ezzel is próbálom sunyi módon a Doktor Monotonnak nevezett elvont közösségi térbe és egyfajta kollektívába terelni hallgatóságomat, nem megfeledkezve róla persze, hogy mi mindannyian egyényiségek vagyunk.

04. NINCS MIT

/Doktor Monoton köszöni szépen, jól van!/

Nagyon fontos, hogy tudjunk kételkedni, de még ennél is fontosabb, hogy hinni tudjunk, ha - ne adj Isten - valami bizonyosságra találnánk lelni.

05. MÉLYNYOMÓ

/Egyes emlékmintázatok a  Doktor Monotont alkotó rezgő húrokkal interferálva őt különös mozgásformákra kényszerítik/

Nagyfokú “kitettségemet" igyekeztem ábrázolni, illetve - azt ellenpontozandó - saját főnyeremény-jellegemre felhívni a mindenkori hallgatóság hölgytagjainak figyelmét.

06. MÁS NEM SZABADÍT FEL (közr. Odákovics & Orion)

/Doktor Monoton és a Kamara mentálhigiénés terapeutáinak közös lelki gyakorlata/

Odákoviccsal és Orionnal majd' másfél éve rögzítettük ezt a dalt. Mindketten nagy kedvenceim, szóval hatalmas dolognak tartom, és összetehetem a kezem, hogy volt szerencsém így, együtt elcsípni őket, köszönet és puszi nekik innen is!

07. KŐBE VÉSVE (közr. Gege)

/Gege és Doktor Monoton minden éjjel elhagyja a testét, majd reggelre változatlan formában reinkarnálódik/

Gegének - a közösen felvett anyagok mennyisége alapján -  akár 4-5 közreműködése is lehetett volna az albumon, végül a hangulatában szerintünk leginkább ideillőt választottuk, a többi pedig - és ezt talán már kikotyogtam itt-ott - megy a készülő közös anyagunkra.

08. MOST VALAMI EGÉSZEN MÁS

/Doktor Monoton be kell vallja, történetének előzményei vannak/

Kicsit ráteszem mindenre és mindenkire, de végül magamra vállalom a súlyát, hogy olyan sokáig elszenvedője voltam csupán életem történéseinek.

09. NAGYOBB ERŐ

/Doktor Monoton önerőből a fasorba' se lenne/

Abban az időszakban, mikor minden mást a háttérbe szorítva teljesen átadtam magam a szövegírásnak, néha tényleg úgy éreztem, hogy a ráfordított idő és a koncentráció valójában csak azt szolgálja, hogy lehívjak valamit valahonnan, ahol az már elkészült.

10. DOLGOK MENNEK (közr. Tink)

/Doktor Monotont és a Funkejj Favágót fújja a szél, előredőlve közelednek/

Az alapot a mintákkal, a dobbal és a basszal én írtam, a gitárt pedig - ami nélkül se kerek, se ennyire westcoast nem lett volna - Ákos vette fel hozzá. Misi hozta a tematikát a verzéjével, utóbb ahhoz írtam én.

11. MENET (közr. Tink)

/Doktor Meneten/

Misi úti beszámolója annyira kerek volt, hogy a legjobbnak láttam, ha szólószámként kerül az anyagra, ő pedig szerencsére nem tiltakozott.

12. RAP A SENKIFÖLDJÉN

/Doktor Monoton a porcelánboltban/

A rap ma az a köntös, amiben a lehető legkisebb hozzáadott érték mellett is jól el lehet bármit adni - a megfelelő marketinggel -, ahol te is lehetsz még tizenkettő egy tucat, illetve neked is megéri annak lenni, ha gyorsan és komoly behatást akarsz elérni... de nem vagyok kétségbeesve, természetesen a szervezet kitermeli az ellenanyagot, a szerzői hangok pedig - a megfelelő marketinggel - idővel az őket megillető helyre kerülnek.

13. NULLAHUSZONNÉGY

/Evés közben jön meg a Doktor Monoton/

Valószínűleg azért írok annyi szöveget, mert a nap bármely percében felmerülő gondolatokat, képzettársításokat minden lehetséges alkalommal igyekszem azonnal megragadni és nem hagyni ellebbenni. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen spontán felbukkanó ötletekből bomlanak ki aztán a legjobb dolgok. (Továbbá: azzal, hogy nem szégyellek, pl. - természetesen bizonyos konklúziókra kifuttatva - beolvasni magamnak mindenki előtt, a felszínre kerülő személyességek bőséges és valódi alappal bíró tematikát kínálnak.)

14. MOST ITT VAGYOK (közr. PMK)

/Doktor Monotont, ha kidobják az ajtón, PMK megy be az ablakon/

Csanáddal több közös trackünk is érkezik jövőre; lesznek közte frappáns dolgok, és mindet nagyon szeretem, de mégis, most egy ideig számomra biztosan ez a Fekete Pákó-parafrázisa az, ami mindent visz.

15. A TEJÚT ÉS AZ ANDROMÉDA

/Doktor Monoton még tartozott egy vallomással/

Ez a dal demo formájában már jó ideje hallgatható a YouTube-csatornánkon, és a koncertek programjában is ott szerepel. Volt egy nagy szerelem az életemben, ami mindenre rányomta a bélyegét, ami porrá zúzott, és ami - később, mint emlék, már értve a miérteket - újjáépített. A zenét Ákos írta, és az albumra került végső mixet is ő készítette.

16. TESZEM AZT (THE VÉR ÁR AM)

/Doktor Monoton tudja, hogy nem elég lenni, annak is kell látszani/

Afféle összegzése a lemez egészének; arról, hogy se takargatnivalóm nincs, se  választásom, egy bizonyos értelemben; hogy talán csak "válogathatnék", ami valami egészen mást jelent, és hogy talán mégis a választásnak ebben a hiányában áll a szabadságom.

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


premier mulató aztékok phlat #hangfoglaló2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.