2019.04.26. 12:31 – Lángoló

Fejben Prága - Itt egy új Pedig-klip

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pedig_fullhd_praga.jpg

A most bemutatkozó Pedig zenekar 2006 óta létezik és alternatív funk-rockot játszik. Ez idő alatt összejött három nagylemez, egy EP, rengeteg koncert Budapesten, meg néhány azért vidéken is. Tavaly ötéves szünet után vettek fel egy négyszámos kislemezt Köge (Autopilot) vezényletével. Mind a négy dalhoz külön klipet forgattak, melyekből hármat már megosztott a zenekar, most pedig itt az utolsó is, a Fejben Prága.


premier pedig



2019.04.26. 12:12 – dankógábor

Újabb Rammstein-klip az új lemezhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Gőzerővel folyik a Rammstein május 17-én megjelenő nagylemezének promóciója. Ugye volt a sokakban visszatetszést kiváltó első videó Németország történelméről, aztán egy rakás dalrészletet szivárogtattak, most viszont itt az új mérföldkő, a Radio című dal klipje. Egyébként a kivillanó női mellek, levágott fül és hasonló dolgok miatt korhatáros a klip, bár az elején még nem gondolná az ember, hogy ez lesz belőle.


rammstein 18+



2019.04.25. 16:00 – Lángoló

Nem, nem, nem - Új dal Ember Márktól, a Vígszínház színészétől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

embermark.jpg

Ember Márkra korábban már a színház és filmkedvelők korábban felfigyelhettek, hiszen a Vígszínház fiatal színészéről szerepei által régóta tudható, hogy énekesként is megállja helyét. Önálló előadói – dalszerzői munkássága során azonban a most bemutatásra kerülő Nem, nem, nem még csak a második a sorban. A lírai hangvételű dal zeneszerzője és szövegírója is Márk volt, hangszerelését a Follow the Flowból ismert Furák Péter készítette. Ember Márk:

Szerintem nem szerelmes dal. Azt a furcsa állapotot fejtegeti, amikor azt érezzük, hogy valami/valaki, amit/akit állandónak hittünk, eltűnni látszik, de mi nem tudunk semmit sem tenni azért, hogy ez ne így legyen. Azt gondolom mindenki tapasztalta már ezt a tehetetlenséget. Az is, akit mondjuk elhagyott a szerelme. Neki biztos szerelmes dal lesz. És ez így van jól.


premier ember márk



2019.04.25. 15:25 – Kovács.Attila

Próbálok minden olyan dolgot kiírni magamból, ami lelkileg megérint - Interjú Pély Barnával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pelybarna2sm.jpg

A közönség számára a United és a B The First zenekarok mellett tehetségkutatós zsűritagként ismert, egyetemi zenetanárként is tevékeny Pély Barna januárban Blue Heart címmel jelentette meg új szólóalbumát, melynek lemezbemutatója ma este lesz a budapesti Orfeumban. Az angol és magyar nyelvű dalokat egyaránt tartalmazó, változatos zenei világú anyag egyik különlegessége mindenképpen az, hogy az énekes ezúttal szólóművészként dolgozott, sőt, élőben egyszemélyes zenekarként adja elő aktuális dalait. A koncert előestéjén sikerült elcsípnünk egy interjú erejéig, a beszélgetés során pedig a friss album mellett olyan témák kerültek szóba, mint a tinédzserkori lelkesedés újrafelfedezése, vagy a művészi szabadság.


interjú jazz magyar pop pély barna blues singer-songwriter



2019.04.25. 15:20 – [MTI]

Hét napra kilenc headliner - Sziget 2019

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sziget.jpg

A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak költeni, mint tavaly, és két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő, headliner jut. (Fotó: Rockstar Photographers)


fesztivál sziget



2019.04.25. 14:00 – Lángoló

A megsajnált dinamó - Új klip a Zaporozsectől

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zaporozsec.jpg

Új videóval jelentkezik a Zaporozsec zenekar, amit a Dinamó című dalukhoz forgattak egy februári akváriumos bulin, és amit a Lángoló olvasói láthatnak először. Varga Bence, a zenekar frontembere ezt mondta róla:

A Dinamó egy igazi rockandroll nóta, a szám hallgatása közben nekem új hullámos zenék villannak be, ettől még jobban szeretem. A dal egy elragadóan együgyű hasonlatból született: „tested akár a dinamó”. A szöveges füzetem egy elhagyatott lapján láttam felkörmölve a „dinamó” szót, már régóta várhatott, megsajnáltam. Úgy gondoltuk, a dal energiáit csak egy nyüzsgő-pezsgő élő felvétel adhatja vissza igazán. Erre tökéletes alkalmat szolgáltatott a már hagyományszerűnek mondható, évkezdő Akvárium-koncertünk. Vigyázat! Felkavaró képsorok!

A zenekar büszke arra, hogy milyen energiával játszanak élőben, úgyhogy aki az alábbi videó mellett erre is kíváncsi, megnézheti őket május 11-én az Instatntban.


premier zaporozsec



2019.04.25. 12:38 – Lángoló Gitárok

Betölteni az űrt – Ma indul a Budapest Park idei szezonja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bp_sajtaj_2019_web_0008.jpg

Nyolcadik szezonját kezdi meg a mai nappal és a Fővárosi Rapcirkusszal a Budapest Park. A főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelye idén a Planet 8 fantázianevet viseli, ezzel egyidejűleg megújult arculattal, friss helyszínekkel, hazai és nemzetközi sztárfellépőkkel vágnak neki a nyárnak. Részletes ajánló és évadnyitó sajtóközlemény a hajtás után! 


budapest sajtóközlemény programajánló koncert hír évadnyitó budapest park



2019.04.25. 10:26 – dankógábor

Nagyszabású klipet is kapott Madonna új dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja jött ki Madonna új dala, a kolumbiai Malumával közös Medellín, és már akkor bejelentetták, hogy hamarosan jön hozzá a videó is. A klip természetesen nem csak egy sima imidzsvideó, Madonna nem adhat ki a kezéből ilyen semmiséget. Történet van benne, misztikum, lakodalom, latinos tánc, ilyesmi. Mindezt Madonna a titokzatos Madame X-ként éli át, ami most éppen az énekesnő új alteregója. Madame X amúgy egy titkosügynök, aki járja a világot, néha egy táncos, egy anya, egy gyerek, egy énekesnő, egy szent vagy egy prosti képébe bújva. 

Madame X egy kém, a szerelem házában.

Ok.


madonna



2019.04.24. 15:00 – Lángoló

A Bulinegyedről énekel A Ló - Titokzatos premier a Lángolón

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

alo1.jpg

A Ló. Titokzatos, két lábra ágaskodó arc a pesti éjszakából. Sokat üget, keveset markol. Merít és nyerít. Kincsem oldalági leszármazottja. A lóvá tett popsztár. Gyaloggalopp.
A Ló. Akinek előre köszönnek az újpesti Gogo Hamiban, a Keleti pályaudvar mellett a Burger Kingben, a Király utca-körút sarkon a Pizza Me-ben. Az Ellátó Kertben. A Károly-kertben. A Bartók Béla úton a kávézókban. A Köki Terminálban. Az Örs vezér téren a HÉV-megállóban. A Nyugatinál a nagypostán. Pesterzsébeten és a Csepeli Szabadkikötőben.
A Ló. Aki most megjelentette első dalát. Egy arcátlanul nyerítésszaggató slágert, ami annyira olyan, hogy mi másról is szólhatna, mint a gyűlölt-imádott Bulinegyedről. A címe is ez:


premier a ló



süti beállítások módosítása