2019.09.30. 14:00 – Lángoló

"Egy BMW nem rossz, nem?" - Hippikiller X Frank Cloudwalker X Varga Livius: sziauram (dalpremier)

Lángoló Premier

_mcs2078.jpg

Két év után ismét magyar nyelvű felvételt ad ki a Hippikiller. Bihari Balázs most sem egyedül dolgozott a dalon, hanem Frank Cloudwalkerrel azaz Baksa-Soós Attilával és a quimbys Varga Liviusszal, a szövegbe pedig Páli Orsi is besegített. A dal címe az, hogy sziauram, és mi nem is mondunk róla semmit, mert elég sok mindent mondanak róla a készítők alább, ahol természetesen ott a dal is premierben. (Fotó: Nagyillés Szilárd)


premier hippikiller #hangfoglaló2019



2019.09.30. 11:01 – -dj-

Nothing - Egybekezdéses ítélet a Korn új lemezéről

kornnothing.jpg

Egy Korn-lemez megjelenése ma már nem olyan zeneipari szenzáció, mint mondjuk a Follow The Leader idején volt 1998-ban. Szépen gyártják a lemezeket, kifejezetten sokat koncerteznek, kiszolgálják az amúgy stabilnak tűnő rajongótábort, de olyan megrázó erejű dolgokat nem tesznek le az asztalra, mint mondjuk a Life Is Peachy volt. Az új lemez is összetéveszthetetlenül Korn, minden összetevőjével együtt: van Davis-nyafogás rögtön az intróban, van sok húzós hip-hop groove, rajta sok röfögő riff, és bődületesen fogós refrének. Ez utóbbi a legfeltűnőbb. A refrének patikamérlegen lettek összerakva, egyszerűen nincs olyan, amelyik ne ütne. A produceri listát látva ez mondjuk nem is véletlen. Több dalszerző segítségével lettek kisimítva az egyenetlenségek, rendbetéve a rakoncátlankodó dallamok. Más kérdés, hogy még ha a tapasztaltabb fül ki is szúrja ezt az alaposságot, még neki is átjön, hogy ez egy szórakoztató lemez. Hibátlansága az egyetlen hibája. (4/5)


korn



2019.09.30. 10:08 – dankógábor

System Of A Down-koncert lesz Budapesten

soad_k.jpg

Tessék, rohadt sokan várták, különböző konspirációs-teóriák is születtek (elvileg az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt, de ezt ténylegesen soha senki nem erősítette meg), hogy miért nem jönnek, de most jönnek. Június 17-én a Budapest Arénában. Az előzenekar a brazil Ego Kill Talent lesz, akik nemrég fejezték be második albumuk felvételeit, és lesz szerencséjük áprilisban a brazil stadionokban turnézni a Metallica és a Greta Van Fleet társaságában. A budapesti koncertre jegyek, valamint limitált számban VIP csomagok október 4-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. A regisztrált Live Nation tagoknak már október 3-án 10 órától elővásárlási lehetőségük lesz.


system of a down



2019.09.30. 10:03 – Szponzorált Tartalom

Indul a Rocktóber, a Hard Rock Cafe és a Dreher tehetségkutató-versenye

rocktoberlogo.jpg

Van zenekarod? Szeretnéd magad megmérettetni? Akkor nincs más dolgod, mint október 13-án éjfélig regisztrálni a Rocktóber honlapján, hogy egyike lehess annak a három fellépőnek, akik október 24-én a Hard Rock Cafeban élőben is összemérik erejüket. Ráadásul egy évre ingyensört is kaphatsz a próbatermedbe, plusz saját estét a Hard Rock Cafeban, fellépést a FEZEN-en, 200.000 forint értékű zenekari merchandise-t, 1 millió forint értékű médiacsomagot és műfajtól függően fellépést a Wacken Metal Battle 2020-as magyarországi döntőjében vagy a Bagossy Brothers Company előtt. Szóval érdekel a dolog? Akkor csak jelentkezned kell.


rocktober



2019.09.28. 14:00 – Lángoló Gitárok

Aktuálfilozófia - Itt a Mindenek új dala, az A kutya fája

Lángoló premier

mindenek_1.jpg

Ismét kifejezetten érdekes dallal jelentkezett a Mindenek, akiknek stílusát leginkább psychobilly-be oltott progresszív rockként aposztrofálhatnánk, de persze ez is csak egy kísérlet ennek a kategorizálhatatlan világnak a leírására. Az A kutya fája című szerzemény mondanivalója legalább annyira nem nyilvánvaló elsőre, mint a zene, amit a fiúk játszanak, hiszen ahogy abban is van minden a hetvenes éveket idéző billentyűszőnyegektől a többszólamú vokálokig, úgy a szöveget is éppúgy értelmezhetjük filozofikus, vagy épp aktuálpolitikai nézőpontból, de lehet, hogy épp a kettő metszéspontján van a megfejtés. Ismerkedési lehetőség a hajtás után!


premier magyar rock magyarország hír progresszív mindenek új dal psychobilly szöveges videó



2019.09.28. 11:54 – Nihil_AK

Új dal a Clawfingertől - Itt a szokásosan politikus hangvételű Tear You Down

clawfinger_2018_1.jpg

Új dallal jelentkezett a rap metal svéd alapzenekara, a Clawfinger. Zak Tell és társai mostanában nem túl aktívak, ha úgy adódik, csinálnak egy-egy lazább turnét, ahogy idén ősszel is, ez pedig egész jó eredmény ahhoz képest, hogy hivatalosan feloszlottak már vagy hat éve. Most pedig kicsit több mint két év után ismét friss szerzemény hallható tőlük. A Tear You Down a csapatnál megszokott társadalomkritikát vegyíti a jellegzetes Clawfinger-hangzással, és bár értelemszerűen nem hat olyan relevációként, mint a Nigger meg a Do What I Say a kilencvenes évek első felében, akik szeretik a zenekart, azok biztosan örüli fognak ennek a szűk három percnek is.


hír svédország rap metal társadalomkritika clawfinger új dal



2019.09.28. 11:08 – Nihil_AK

Lemondta soron következő turnéit a Metallica James Hetfield rehabilitációs kezelése miatt

james_2019.jpg

Lemondta és határozatlan időre elhalasztotta soron következő ausztráliai és új-zélandi koncertjeit a Metallica, méghozzá egy kifejezetten váratlan és kellemetlen okból, a zenekar frontembere, James Hetfield ugyanis a hírek szerint sok évnyi józanság után most ismét egy rehabilitációs intézet vendégszeretetét élvezi. A Metallica tagjai a zenekar Facebookján tették közzé a nem éppen szívderítő hírt.


függőség hír metal heavy metallica rehab egyesült államok thrash james hetfield lemondott turné