2019.03.12. 09:53 – dankógábor

Úgy tűnik a Dillinger Escape Plan alapító-gitárosa beszállt a Suicidal Tendenciesbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mióta feloszlott a Dillinger Escape Plan, azóta Ben Weinman nem csinált saját dolgot, csak beszállt kisegíteni ide-oda. Például játszott a Prodigyvel, aztán turnézott egy rövidet a Suicidal Tendenciesszel (illetve március 8-án is ott gitározott élőben). Előbbi csapat Keith Flint múlt heti halála miatt egyelőre áll (talán örökre), utóbbi viszont működik, annyira, hogy úgy tűnik Weinman a stúdióban is velük dolgozik. Vagy beszállt. Nem tudjuk, mert csak két videó jelent meg az Instagramján, amin elvileg új Suicidal Tendencies-dalt rögzít. Egyébként ezen az oldalon van még több is erről, de ezt csak olyan adomány ellenében lehet megnézni, ami Weinman állatmentő cégét segíti.


suicidal tendencies ben weinman



2019.03.11. 16:00 – Lángoló

Honky Crew új klipje a ’20-as évek fülledt éjszakáit idézi

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

honkycrew_2.jpg

Tamási László és DJ Ordiman electro swing formációja egy modern vintage kisfilmmel szeretné meglepni a műfaj rajongóit.

A klipet, akárcsak a korábbit, mi magunk készítettük. A kreatív, művészeti részét és az utómunkát egyaránt mi csináltuk, csupán a helyszíni felvételben segített minket egy két fős stáb, így különösen büszkék vagyunk az eredményre.

– meséli Tamási László, dobos.


premier honky crew



2019.03.11. 12:53 – Kovács.Attila

Kevéssel sokat - Lovasi András Tűzijáték délben című szólóalbumáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tuzijatek_delben.jpg

Sajnos elszúrtam a dolgot, mert ezt a lemezismertetőt akkor kellett volna megírni, amikor először, a megjelenés napján hallgattam a Tűzijáték délben dalait. Egy csendes szombat délután volt, amikor kizárólag olyan dolgokkal foglalkoztam, amiknek semmi jelentősége, de jól éreztem magam tőlük. Rendet raktam az íróasztalom fiókjaiban, aztán sorba válogattam az összes itt-ott kallódó gitárhúromat, amit már több éve nem tettem meg, és elégedetten nyugtáztam, hogy lett még két teljes készletem ennek köszönhetően. Vannak napok, amikor nem kell megváltani a világot. Közben a Youtube feldobta friss megjelenésként Lovasi András új szólólemezét, ami tökéletesen aláfestette ezt a hangulatot.


lemezkritika pop rock art kiscsillag lovasi alternatív lovasi andrás kispál és a borz ezt hallgasd szólóalbum



2019.03.11. 10:13 – dankógábor

Nicki Minaj-zsal megint kibabrált az a fránya áram

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 9-én Bordeaux-ban lépett volna fel Nicki Minaj, de nem lépett. Ő arra hivatkozik, azért maradt el utolsó pillanatban a koncert, mert nem volt elegendő áram a helyszínen. Ismerős a sztori? Nem véletlenül. Teljesne ugyanezt játszotta el Poszonyban, a turné második állomásán is, ami után a lengyelországi Lodzban ugyan sikerült eljutnia, de a budapesti fellépés megint majdnem dugába dőlt. Itt ráadásul az előzenekarokat is szívatta, egyik sem tudott színpadra lépni a késése miatt. (Juice WRLD nem emiatt volt a buli közepére berakva, valamiért koncepció, hogy a vendégelőadó kettévágja Minaj fellépését.) Na de, a francia közönség nem volt rest, jól megalázta a művésznőt azzal, hogy Cardi B nevét kiabálták. Róla azt kell tudni, hogy ő Minaj 10 évvel fiatalabb klónja, és gyűlölik egymást (leginkább Nicki Cardit, mert utóbbi fiatalabb, sikeresebb), volt hogy egymásnak estek, cipőt dobáltak a másikra, meg hasonlóak, még púp is nőtt Cadri B fején. Az biztos jobb buli volt.


nicki minaj



2019.03.11. 09:45 – dankógábor

Vajon elérhetjük a Napot? - Lemezelőzetes klippel mutatkozik be a nís

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nis_3.jpg

Jelenlegi formájában a nís zenekar 2017 óta működik, tagjai Kleinheincz Zoltán (Pearls of Long Loved Years, Bálnalovas, Doomsday Funk, Zetta Flo) Máris Viktor "Nárcisz" (Dereng, Yornkék, Bálnalovas) és Zsíros Ádám. 
Első lemezüket az egerszalóki Standing Waves stúdióban rögzítették, Sohajda Péter felügyelete alatt. A lemezfelvétel során Pap Dávid "Page" (Antares, Dereng) játszotta fel a dobokat. Ezt a lemezt fogjuk hamarosan bemutatni itt a Lángolón, előtte viszont itt egy klip felvezetésnek:

A dal az Icarus mondakört alapul véve az emberiség visszatérő kérdéseivel foglalkozik: sikerülhet-e elérnünk a "Napot", milyen az út odáig, és mi történik velünk, ha nem sikerül. A gondolatok vizuális megjelenítésére végül Szabó Tamás "Tabi"-t kerestük meg. Tabi stílusa passzolt a elképzelésünkhöz, ötletei pedig még egységesebbé tették azt a hatást, amit szerettünk volna elérni a klippel.

Itt a klip, ami alapján elég ígéretesnek tűnik a nagylemez is:


premier nís



süti beállítások módosítása