2019.05.19. 19:00 – Lángoló

Möbius - Itt a Darknet Surfer első dala és klipje

Lángoló Premier

darknetsurfer.jpg

Az ismert magyar rockzenekarokból érkező tagokból összeállt Darknet Surfer 2017-es megalakulása után tavaly télen nekiállt dolgozni, és idén több dallal, valamint a közeljövőben egy koncept-nagylemezzel fog jelentkezni. A elkészült dalok közül az első, a MÖBIUS, ami egy érdekes, és talán eddig még rockzenekar által nem feldolgozott téma köré szerveződő és több meglepetést ígérő nagylemez első hírnöke és ízelítője. Innentől kéthavonta jelentkezik majd a zenekar a lemez dalaival és vizuális alkotásaival. Alább az első dal premierje:


darknet surfer



2019.05.19. 12:14 – Á.Sza

Itt egy új Raconteurs-dal, jön az album

the-raconteurs.jpg

Hamarosan érkezik a Jack White és Brendan Benson vezette The Raconteurs legújabb, sorban a harmadik nagylemeze, amit egy újabb beharangozó kislemezdallal vezet fel a White és Benson mellett Jack Lawrence és Patrick Keeler (a The Greenhorns nevű garázsrock-blues zenekar ritmusszekciója) alkotta retro-rockcsapat. A tizenegy év után, idén június 21-én Help Us Stranger címmel érkező vadonatúj albumról a Help Me Stranger dalt osztotta meg a zenenkar, amit már meg is tudtok hallgatni:


jack white the raconteurs



2019.05.17. 12:00 – Á.Sza

"Hiányoztam, bébi?" - visszatért a Hives!

hives18-5.jpg

Stílusosan I'm Alive címmel, új dallal tért vissza az energikus, fekete-fehér egyenruhás svéd rockzenekar, hét évvel a legutóbbi albumuk (Lex Hives) és négy évvel a legutóbbi kislemezdaluk (Blood Red Moon) után. A koncerteken folyamatosan magas fordulatszámon pörgő, Budapesten a Sziget fesztiválon a 2000-es évek második felében háromszor is fellépő fagerstai garázsrockerek tovább menetelnek a több mint huszonöt éve kitaposott zenei ösvényükön, amiről az új szám hallatán ti is meggyőződhettek:


the hives



2019.05.17. 09:55 – Lángoló

Miksa: Every Day - Itt a Ladánybene 27 frontemberének első szólódala

Lángoló Premier

miksa.jpg

Zenei kísérletbe kezdett a Ladánybene 27 frontembere, László M. Miksa. Szólóprojektjében az elektronikusabb reggae-hangzások irányába mozdul el, dalszövegei személyes és társadalmi kérdéseket boncolgatnak. Debütáló, Every Day című dalához a Tucanproject filmes csapatával készített klipet, és ezt most a Lángoló olvasói láthatják először.


premier lb27 miksa



2019.05.17. 09:11 – dankógábor

Ismét győzött a rockerösszefogás a Nagyszínpadon, nyert a Useme

usemensz.jpg

Idén is három zenekar jutott a Nagyszínpad tehetségmutató döntőjébe. Ahogy csütörtökön, még a döntő előtt írtam, a papírforma szerint a Follow The Flow-nak kellett volna nyerni, lévén sokkal nagyobb rajongói bázissal rendelkeznek (legalábbis az interneten), mint a Useme vagy a Bluebay Foxes. Viszont míg az alter-indie rajongók nem híresek a nagy összefogásról, addig a rockerek igen, így esélye csak a Useme-nek volt legyőzni a Follow The Flow-t. A Useme pedig meg is nyerte a versenyt, miután a Tankcsapdától kezdve a Roadon át a Fatal Errorig egy rakás rockzenekar posztolta, hogy szavazzanak rájuk. Így aztán ugyan egy popzenekar nyert, de a metálos hangzásuk és a tagok előélete miatt örülhetnek a rockerek is. (Tavaly ugye az Apey & The Pea nyert ugyanígy.)


nagyszínpad



2019.05.16. 17:25 – Lángoló

Hazai hangszerkészítők találkozója Győr underground központjában

Szombaton egész nap szakmai programok A Betonban

beton_git_er_tal.jpg

Szombaton már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Hazai Gitárerősítő Készítők Országos Találkozóját Győrben. Az eseménynek, mely garantáltan érdekes lehet bárkinek, aki érdeklődik a zene, a hangszerek világa, illetve kifejezetten a hazai hangszermanufaktúrák iránt, a város underground műhelye, A Beton ad otthont. A rendezvény ingyenes, és a reggeli óráktól egészen estig szabadon látogatható. További információk a hajtás után!


gitár underground programajánló hír győr szakma hangszer erősítő hangszerkiállítás a beton



2019.05.16. 15:34 – Gnosis

Unsainted - Itt egy vadiúj Slipknot-dal

slipknot2019.jpg

Az augusztus 9-én megjelenő új Slipknot album (We Are Not Your Kind) első dala és klipje ma jelent meg hivatalosan. Az Unsainted című számban van minden, amit már jól ismerünk a bohócbrigádtól: titándobok, üvöltés/kiabálás, nagyívű refrén, szkreccs, súly. A dalhoz készült klip szintén a szokásos habkönnyű képsorokkal meséli el a fájdalomszőtte dalszöveget. (A zenekar pedig fellép a Volt fesztiválon, Sopronban.)


Slipknot



2019.05.16. 15:21 – Szponzorált Tartalom

Kulisszatitkok a jubiláló Open Road Festről

szuletesnapi_torta.jpg

Idén júniusban már huszadik alkalommal rendezik meg Alsóörsön a Harley-Davidson Open Road Fest fesztivált. A jubiláló rendezvényen az idei sztárvendégek, a Europe és a Deep Purple klasszikusokkal érkező Glenn Hughes mellett a hazai rock élvonala is képviselteti magát, a Karthagotól az AWS-ig. A korábbi évekhez hasonlóan idén is egy valódi Harley gazdája lehetsz, és persze ezúttal is lesz kaszkadőr show, légi parádé, meg persze motorok és szabadság minden mennyiségben. További információk a hajtás után! 


motor fesztivál hír edda szponzoráció alsóörs harley davidson europe karthagó glenn hughes open road fest



2019.05.16. 13:47 – dankógábor

Szia Nyuszi! - Rendhagyó visszatekintés a Nagyszínpad fellépőire Muraközy Péterrel

murak.jpg

Ma este Nagyszínpad-döntő lesz az Akváriumban, ahol fellép a Bluebay Foxes, a Useme és a Follow The Flow. A számok törvénye alapján az utóbbi kerül ki nyertesként, lévén magasan nekik van a legnagyobb rajongói bázisuk (majdnem háromszor annyi, mint a második Useme-nak, és több mint tízszerese a Bluebay Foxesnak, és akkor a youtube-os nézettséget még nem is számoltam), és mivel itt csak a közönség szavazata számít, így maximum egy tavalyihoz hasonló rockerösszefogásban bízhat a Useme, hogy boruljon a papírforma. (Amúgy itt van hogyan kell voksolni, ha valaki szeretne.) Mi viszont most fogjuk magunkat, és rendhagyó módon visszatekintünk mind a nyolc produkcióra, méghozzá azért, mert az egyik zsűritag, Muraközy Péter, aki ezeket az előadókat három különböző oldalról, klubosként, fesztiválszervezőként és magánemberként is jól ismeri, sajátos nézőpontból írt szigorúan szubjektív egyperceseket mindenkiről, amik már-már irodalmi alkotásnak is beillenek.


nagyszínpad