2019.06.20. 16:34 – dankógábor

Egy hét múlva jön Thom Yorke új szólólemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt már lehetett tudni, hogy a Radiohead pihen, de Thom Yorke nem. Jöttek a morzsák egy esetleges új szólólemezről, most viszont itt van az egész. Mármint a hír, hogy egy hét múlva megjelenik az ANIMA, ami a harmadik rendes sorlemez Yorke szólókarrierjében, ha nem számoljuk a Suspiria című film zenéjét, amit szsintén ő készített. Illetve itt van még az Atoms For Peace is, de azt társakkal rögzítette, még ha ő is volt a zenei agy. Június 27-én csak a kilencszámos alap lemez jön ki digitálisan, fizikai megjelenésre július 19-ig kell várni, aki pedig plusz egy dallal többet szeretne, annak a bakelit verziót kell megvennie. Lesz persze csicsás vinyl verzió is, de csak dizájnban kap többet a vásárló. Június 27-én még bónuszként jön egy kisfilm is Paul Thomas Anderson rendezésében, amit a Netflixen lehet majd megnézni, remélhetőleg nálunk is. Ebben a hírek szerint három új dal lesz majd hallható. Ebből tudunk egy trailert is mutatni alább:


thom yorke



2019.06.20. 14:26 – dankógábor

A Volton és a Balaton Soundon idén nem lesz igazolványszkennelés

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

volt_1.jpg

Olyan gyorsan történtek az események, hogy fel sem tudtunk ocsúdni. Előbb helytelen adatkezelés miatt 30 millió forintra büntette a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Sziget szervezőirodát, (ami ellen az iroda azonnal fellebbezett), majd hirtelen jött egy törvényjavaslat Gulyás Gergely, Kocsis Máté fideszes, és Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselőtől, amiben rögzítenék, hogy kötelező lesz nyilvántartani a jövőben azok személyes adatait, akik 25 ezer főnél nagyobb létszámú zenei rendezvényekre lépnek be. Mindezt a biztonság érdekében, hogy már a belépésnél ki lehessen szűrni a veszélyes személyeket. Magyarán előbb a törvény alapján a hatóság elmarasztalta a Szigetet, majd a törvényt hirtelen úgy alakítják, hogy ne legyen probléma a Sziget Kft. eddigi adatkezelésével.


fesztivál sziget volt balaton sound



2019.06.20. 13:54 – Lángoló

A Necrophobic hozza el a svéd death-blacket az A38-ra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

necrophobic.jpg

A Necrophobic nem mai zenekar, 1989-ben indult útjára, és gyakorlatilag azóta sem tért le róla, ugyanazt a death black egyveleget nyomja, mint a korai időkben. A tavaly megjelent lemezük viszont azért érdekesebb az átlagnál, mert a korai idők énekese, Anders Strokirk van újra a mikrofon mögött. Maga a hajós koncert pedig azért lesz kuriózum, mert a nyáron csak fesztiválokon lép fel a csapat, kivétel ez alól az A38, ahol július 21-én teszik majd tiszteletüket. Az estét az ukrán 1914 nyitja, a második fellépő pedig az ezredforduló utáni hazai death/black metal színtér egyik legnagyobb hatású zenekara, a Sin of Kain lesz, akik négy év után először állnak újra színpadra. A bulira két páros jegyet is lehet tőlünk nyerni az alábbi kérdőív kitöltésével.


játék necrophpbic



2019.06.19. 14:52 – Lángoló

Menj Whitesnake-koncertre ingyen! - Kedden buli a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

whitesnake.jpg

Június 25-én a Barba Negra Trackben ad koncertet a Whitesnake, méghozzá leginkább azért, hogy bemutassák nekünk is a legújabb nagylemezüket. A klasszikus hard rock csapat koncertjére most öten ingyen is bejuthatnak, ráadásul minden egyes nyertes vihet magával még egy embert, szintén ingyen. Mindezért az alábbi kérdőívet kell kitölteni. 


játék whitesnake



2019.06.19. 11:57 – Dankó János

Könnyed nyári szórakozás – Marvel Kapitány- és Deadpool-képregényeket olvastunk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marvelkapitany_1.jpg

A Fumax szuperhősös portfóliója is olyan főszereplőket helyez a figyelem középpontjába, akikkel viszonylag kevesebbet vagy egyáltalán nem foglalkoztak korábban Magyarországon. Fenegyerek mondjuk pont nem ilyen (a Kingpinnél állandó sorozata fut, sőt most egy egyedi füzet is megjelent), de a Sárga című kötet egy különleges sorozat egyik legjobb darabja, és amúgy elég művészi kategóriát képvisel a szuperhősös sztorik között. Én most nem is erről szólnék pár szót, hanem két vaskos könyvről, az egyik a Marvel Kapitány, a másik pedig a Deadpool: Zsémbes Zsoldos. Mindkettőnek vannak művészi értékei is, de azért ezeket inkább a fun kedvéért olvassa az ember, és nem a mély tartalomért.




2019.06.19. 09:46 – Demjén István Tamás

Érdekel még valakit Madonna 2019-ben? - Meghallgattuk az új lemezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

madonnamadammex_edited.jpg

Nehéz a jelenlegi zenei kultúrában öregedő popsztárnak lenni, és ha komolyan vesszük Madonna egy évtizede tartó kesergését, öregedő női popsztárnak lenni a legnehezebb. A popzene nagyasszonya következetesen felhánytorgatja, hogy a rádiók és úgy általában a zenei világ ignorálja jelenlegi munkásságát mert nem tudnak mit kezdeni egy 60 éves női előadóval, miközben az igazság az is lehet, hogy az énekesnő legutóbbi lemezei egyszerűen azért nem keltenek visszhangot, mert zeneileg feledhető és középszerű anyagok. Bárhogy is legyen, 2019-re eljutottunk arra a pontra hogy egy új Madonna-lemez a hardcore rajongótábor kivételével szinte mindenkit hidegen hagy.


madonna



2019.06.18. 16:44 – dankógábor

Bálnavadászat miatt léptek ki szponzorok a Týr dobosa mögül

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tadeusz.jpg

A Týr zenekart szokás feröeri csapatnak titulálni. Ez amiatt van, mert a zenekar jelenlegi felállásnak a fele, a két alapító a szigetekről származik, a másik fele meg történetesen magyar, illetve, hogy pontosak legyünk Rieckmann Tadeusz dobos német származású, de már Magyarországon nőtt fel, itt is játszott zenekarokban, míg 2016-ban bekerült az 1998 óta működő folkmetál Týrbe. Ment is boldogan az együtt zenélés, tavaly Vörös Attila is csatlakozott hozzájuk gitáron (ő a másik magyar), amíg egyszer csak beütött a menykű, már nem először.


tyr



2019.06.18. 10:26 – Lángoló

Ne mondd (hogy nincs remény) - Videó a Bródy János-szerezte Koncz Zsuzsa-dalhoz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

koncz.jpg

Koncz Zsuzsa legutóbbi, Vadvilág  című stúdióalbumán (amely a megjelenését követően pár hét alatt platinalemez lett) szerepel egy dal, amelynek zenéjét és szövegét is az énekesnő egyik legrégebbi és minden bizonnyal legfontosabb szerzője Bródy János jegyzi. A Ne mondd (hogy nincs remény) című számot Koncz Zsuzsa a nemrég véget ért országos turnéján és a tavaszi, 12. telt házas Aréna-koncertjén adta elő először élőben. Sajnos az idén nem készült felvétel a nagy sikert aratott buliról, csak a helyszíni kivetítő képe lett rögzítve. Az énekesnő viszont szerette volna, ha ez az új dal eljut egy szélesebb közönséghez is, ezért egy könnyen megvalósítható baráti ötlet alapján, némi utóforgatással született az a videó, amit a Lángoló mutat be először. (Fotó: Nerpel Nikoletta)


premier koncz zsuzsa



süti beállítások módosítása