2019.10.06. 16:26 – Lángoló

Kettévált út - Jön az új Turbo-lemez, itt egy dal róla

Lángoló Premier

turbolive.jpg

Aki figyeli a Turbo karrierjét annak ellenére, hogy a rockzenekar 2015 szeptemberében visszavonult, nem lehet nagy meglepetés a csapat mostani mozgolódása. A visszavonulás sem jelentett ugyanis teljes csendet, évente egy-egy koncert erejéig azért összeálltak, idén viszont már két buli is lement, valamint készülnek az első 2019-es önálló koncertre, ami október 18-án lesz az A38-on az ék társaságában. Ez az önálló koncert viszont egy elég jelentős dologban különbözik az előző éviektől: lemezbemutató lesz. Jön ugyanis az ötödik Turbo-lemez Csillagból emberré címmel, ami teljes egészében magyar nyelvű lesz, és egy szám már meg is jelent róla. Most pedig itt a második Kettévált út címmel. A lemezfelvételek a Pannónia Stúdióban zajlottak, az utómunkát pedig - mint a Turbo összes eddigi albuma esetében - Hidasi Barnabás (HLSTUDIO) végezte. (Fotó: Somogyi Lajos / Bands Through The Lens)


premier turbo #hangfoglaló2019



2019.10.06. 11:04 – Rácz Mihály

Fekete Tom Balladája és Bölcsőrablók - Elolvastuk Victor LaValle két közelmúltban megjelent regényét.

vl12.jpg

Victor LaValle mondható thriller, krimi, vagy akár horror írónak is, de talán még jobb megfejtés a mágikus-realizmus. Bár ennek végül is nincs nagy jelentősége, a lényeg, hogy egyedi hangon és gördülékenyen ír nem hétköznapi sztorikat, és ami a legfontosabb, jól ismeri a modern embert kívül-belül. És az ide vezető utat. Merthogy modern alatt most az elmúlt száz évet értjük, két magyarul megjelent könyve közül Fekete Tom balladája (2017, Fumax) című az ezerkilencszázhúszas években játszódik, míg a Bölcsőrablók (2019, Fumax) napjainkban. 




2019.10.04. 14:00 – Prieger Zs.

Fakírzene és kiszállás a testből - Burns Katalin-premier a Lángolón

Lángoló Premier

pressmikrofon_1.JPG

Különös név, sokoldalú énekesnő, aki a legnagyobb természetességgel játszik magyar vagy szufi népzenét és Pakisztánba jóformán hazajár. Most éppen egy könnyedebb dal- és klippremierrel debütál a lángolón. Ennek apropóján beszélgettünk vele “női” zenéről, párbeszédről, utazásról, némasági fogadalomról és spirituális “átállásról”.


premier burns katalin #hangfoglaló2019



2019.10.04. 11:42 – Lángoló Gitárok

A kiábrándulás tánca - Itt a Perihelion új videója, az Erdő

perihelion_03b_cut.jpg

Néhány hét múlva érkezik a Perihelion negyedik albuma, melynek első előfutáraként az Erdő című új dalhoz készített sajátos látványvilágú videót a zenekar, egy francia alkotói csapat, a Matière Noire segítségével. Az Agg címet kapott nagylemez december 6-án jelenik meg, és a felvezető dal alapján kitűnő hallgatnivaló lesz mindazok számára, akik eddig szimpatizáltak a csapat világával. Videópremier a hajtás után! 


premier rock magyarország hír debrecen black post metal videóklip új dal perihelion #hangfoglaló2019



2019.10.04. 11:11 – dankógábor

A megegyezés nélküli Brexit extrém módon megnehezítheti a brit zenekarok európai turnéját

imogenheap.jpg

Hivatalos útmutatást adott ki az Egyesült Királyság kormánya, ami részletezi, hogyan készüljenek a zenei előadók arra az esetre, ha megállapodás nélkül lépnének ki a britek az EU-ból. Gyakorlatilag extrém módon megnehezíti majd a brit zenekarok európai turnéját, egyes szakértők szerint ellehetetleníti azokat, főleg a kisebb előadók esetében.


brexit



2019.10.03. 18:30 – Kovács.Attila

A zenei tisztaság és az együttműködés elsősorban szándék kérdése – Interjú Ávéd János jazzszaxofonossal

somogyi_lajos_20180413_dsc0017.jpg

A közelmúltban indult Jägermeister Brass Band egy itthon merőben új koncepciójú zenei projekt, hiszen ezúttal elsősorban fúvós hangszereken játszó zenészek jelentkezését várják a szervezők, hogy egy formabontó, izgalmas áthangszereléseket előadó nyolctagú fúvószenekarban közreműködjenek, amellyel a tervek szerint később számos rendezvényen és fesztiválon felléphetnek majd. A jelentkezési határidő október 9-én, azaz jövő szerdán jár le, tehát aki szívesen belevágna ebbe az izgalmas kalandba, még szűk egy hétig beküldheti a Jägermeister Brass Band honlapján kért rövid videós anyagot.  A tehetségkutató kapcsán a zsűri egyik tagjával, Ávéd Jánossal, a Modern Art Orchestra szaxofonosával és zeneszerzőjével beszélgettünk, akitől többek között arra is választ kaptunk, miért érdekes kihívás fúvószenekarra áthangszerelni a Gorillaz, a Daft Punk, vagy akár a Prodigy dalait. (Fotó: Somogyi Lajos)


interjú jazz magyar verseny szponzoráció jägermeister fúvósok big band brass band ávéd jános jägermeister brass band zenei projekt



2019.10.03. 13:00 – Lángoló Gitárok

Hajnalban érkező szerelem - Itt a Belvilág új dala, az Ötharminckettő

new_project_1.jpg
Akik vevők az olyan zenekarokra, akik a pop, a rock és az indie metszéspontján elsősorban az emlékezetes, könnyen felidézhető, magyar nyelven írt dalokra koncentrálnak, minden bizonnyal szívesen fogadják majd a Belvilág Ötharminckettő című új szerzeményét, és a hozzá készült sztorizós videót. Premier a hajtás után! 


indie premier magyar pop rock hír videóklip új dal belvilág #hangfoglaló2019



2019.10.03. 11:00 – Lángoló

Jön az új Tudósok-lemez, itt egy választási videó róla

Lángoló Premier

tudosok_2019.jpg

A Tudósok zenekar nem tegnap kezdte a kísérletezést, de nagyon úgy tűnik, hogy sokévnyi tapasztalatát összegezve most végre megalkotta zenében azt, amit Teller Ede a fizikában: sikerült szintetizálva James Brown és Jean Paul Sartre világát létrehozni egy tizenöt számból álló olyan zenei töltetet, amely képes kigyógyítani minden depressziót. Az album dalainak választéka széles: van rajta gumibaba-gyilkos atom-funk, lapp társadalomkritikus pszicho-metál, karagandai diszkó, countrydal a demokráciáról, San Remo-i sláger a lét tagadásáról, párkereső dadaeposz, forradalmi gyermekdal, ellenőr-űző jazz-punk, Karcsi vígeposz és még sorolhatnánk, itt mindenki megtalálja a magáért, s abból a legjobbat.


premier tudósok