2019.11.03. 17:18 – Dankó János

A Kill Bill kamaszverziója - Elolvastuk az Orgyilkos osztály képregényeket

orrgyilkos.jpg

Most, hogy az Orgyilkos osztály képregénynek már a harmadik kötete jelent meg, érdemes összefoglalni, miért is kötelező mindenkinek belekezdenie, aki vonzódik a lendületes akció-képregényekhez. A szuperhősök nélküli képregény még annyira nem elterjedt Magyarországon, pedig például az Image rengeteg rendhagyó és sziporkázó sorozatot futtat Amerikában, amiből most már több is eljutott a magyar olvasókhoz (lásd még: Saga). Az Orgyilkos osztály ráadásul egy vérbeli kultképregény, ami már akkor elérte ezt a státuszt, amikor az első szám megjelent.




2019.11.02. 15:36 – dankógábor

Feloszlott a Prophets Of Rage

por_2.jpg

Végül is minek, ha lesz helyette Rage Against The Machine. A Prophets Of Rage volt gyakorlatilag az a zenekar, amit a RATM hangszeresei azért hoztak létre, mert Zack de la Rocha énekes nem akart újra a RATM élén állni. De Zack de la Rocha énekes most mégis újra a RATM élén akar állni, így nincs szükség Prophets Of Rage-re. A két frontember, B-Real és Chuck D el is köszönt szépen a rajongóktól, és lezártnak tekintik a három évig, benne egy nagylemezig tartó fejezetet, szóval nekik most újra csak a Cypress Hill és a Public Enemy van. Kicsit amúgy olyan a két nyilatkozat (a nevekre kattintva olvasható), mintha keserű szájíz lenne bennük, de lehet ezt csak én látom bele. Egyébként ez a hír talán azt is jelenti, hogy a Rage Against The Machine nem csak erre az öt koncertre áll majd össze, de ez majd kiderül jövőre.


rage against the machine prophets of rage



2019.11.02. 14:00 – Lángoló Gitárok

Túl a gyászon - Itt a Nulah debütáló dala, a Buried in Waves

nulah_02_50_bw.png

Az atmoszférikus doom metal világszerte rétegzenének számít, még az undergroundon belül is, hazánkban meg tényleg ritkább a fehér hollónál. A felvezetésből már kitalálható, hogy a Nulah, melyben a Thy Catafalque lemezeiről, a Watch My Dying, vagy a Niburta koncerjeiről is ismert Horváth Martina, és a jelenlegi Reason, korábbi Conan's First Date-gitáros, Vándor Erik egyesítették erőiket, ebben a stílusban alkotnak. A zenekar első nyilvánosságra hozott szerzeménye, a Buried in Waves egy majd' nyolc és fél perces, melankolikus hangulatú, rétegzett hangszerelésű darab, melynek szövegét egy családi tragédia ihlette. A dallal, ami tökéletes filmzene egy ködös, hideg, késő őszi napra, és amelyhez szöveges videó is készült, a folytatásban ismerkedhettek meg.


premier magyar magyarország hír metal reason doom új dal atmospheric conans first date szöveges videó nulah horváth martina #hangfoglaló2019



2019.11.01. 17:28 – dankógábor

BRÉKING! Újjáalakul a Rage Against The Machine

ratm.jpg

Úgy tűnik, hogy most ilyen újjáalakulós napok vannak. A My Chemical Romance után most a Rage Against The Machine-ról derült ki, hogy jövőre elkezdenek koncertezni, ilyet pedig már 2011 óta nem csináltak. A tagokat amúgy évek óta kérdezgeti egy lehetséges reunionról, de ha voltak is biztató nyilatkozatok, végül konkrétum nem lett belőle, majd megalakult a Prophets Of Rage is, ami a RATM hangszereseiből, plusz Cypress Hill- és Public Enemy-tagokból állt, így nem is számított senki rá, hogy megtörténik. Most viszont a zenekar Instagram-oldala tett fel öt 2020-as dátumot, amiben ott van a két coachellás hétvége is. Hogy ennél több is lesz-e, nem tudni, egyelőre ezen kívül a zenekar sem szólalt meg, de lehetséges hogy a feltámadásnak köze van a jövő évi amerikai elnökválasztáshoz. A szociálisan nagyon érzékeny zenekar ugyanis szereti politikai mondanivalóval összekötni a tevékenységét, és erre utal az is, hogy a fesztiválbulin kívüli másik három koncert is a mexikói határ közelében lesz, ami elég érzékeny téma Donald Trumpnál, aki ugye nem azonos oldalon áll a RATM-tagokkal. (FRISSÍTÉS: Közben az eddig ellenőrizetlen Instagram-fiók ellenőrzött lett, szóval ez a dolog most már minden kétséget kizárólag hivatalos.)


rage against the machine



2019.11.01. 13:35 – Lángoló

Magam adom: Carson Coma - Itt a Hangfoglaló Program friss lejátszási listája

hangf_spoti_magam_adom_11.jpg

Már egy jó ideje Spotify-fiókkal is bővült a Hangfoglaló Program felületeinek portfóliója. A kilenc tematikus lejátszási listával felállt oldalon minden szempontból a magyar könnyűzene és a dalok állnak a középpontban. Legutóbb már írtunk ezekről a lejátszási listákról, úgyhogy mi most csak a picit kakukktojás listával, a Magam adom új részével foglalkozunk, amibe most Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, a Platon Karataev, a Mörk és Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Somló Dani és Horváth Renátó, a BUSH - Budapest Showcase Hub szervezői, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese után a Carson Coma zenekar hozott dalokat, akik természetesen pár kérdésre is válaszoltak. 


magam adom hangfoglaló program carson coma #hangfoglaló2019



2019.11.01. 13:26 – dankógábor

Újjáalakul a My Chemical Romance

mcr.jpg

A My Chemical Romance még úgy is elég váratlanul állt földbe 2013-ban, hogy előtte már majdnem egy évig csend volt körülöttük. Azóta csak best of lemez, meg újrakiadások jelentek meg, illetve külön külön zenélgettek. Ezen kívül, Gerard Way frontember annyira sikeres képregényszerző lett, hogy még a Netflix is sorozatot csinált az egyikből, amiről amúgy itt írtunk. Szóval szó sem volt arról, hogy újjáalakulna a My Chemical Romance, ezért amilyen kellemetlen meglepetés volt a rajongóknak a feloszlás, olyan kellemes lehet most az, hogy december 20-án újra színpadra áll Los Angelesben a zenekar. Többről egyelőre nincs szó, de szinte biztos, hogy tartós lesz a reunion, valószínűleg lemezzel, turnéval, ilyenekkel. Szóval örülhetnek az ex-emósok (bár a zenekar utálta ez a műfaji besorolást).


my chemical romance



2019.10.31. 20:00 – Lángoló

Sok nyár és még több rock and roll - Itt az Indeed új videója

Lángoló Premier

indeed_1.jpg

A nemrég megjelent live sessionök, az Angel és a Wire Mesh után az Island egy teljes értékű klip lett az Indeed zenekartól. A felvételeken látni, hogy az alkotói élvezték a forgatást, de a szavaikkal élve, nem vitték túlzásba a dolgot. Hamisítatlan DIY életérzés-videó, sok nyár és még több rock and roll. Aktívan koncertező, főleg garage-grunge-rock műfajban alkotó, klubzenekarról van szó, zenéjükben nagyon sok stílus és inspiráció találkozik, a Beatlestől, a Nirvanán keresztül egészen Bonamassáig, de nem idegenkednek a stoner vonaltól sem. Az itt bemutatkozó dalról így beszéltek:


premier indeed #hangfoglaló2019



2019.10.31. 13:00 – Lángoló

Tucatsenkik - Dalról dalra a Stifler Mamája bemutatkozó anyaga

Lángoló Premier

tucatsenkik.jpg
Ritka az, hogy 40 körüli felnőtt férfiak fiatalkori lendülettel alapítsanak zenekart. Éppen ezért lehet érdekes a Stifler Mamája bemutatkozó anyaga. A 90-es években élte meg zenei szocializálóját a mai 40-es korosztály, így szinte természetes, hogy egy ebből a generációból sok zenész merít ihletet 20-30 évvel ezelőttről. Ők is. Három éve alakult meg a zenekar, akik elsőként csak amolyan pop-punk coverbandként léptek fel, de hamar megváltozott a helyzet. A zenekar tagjai a sima feldolgozásokat leváltották az Amerikában komoly kultusszal rendelkező punk goes pop-ra, ami a nagy világslágerek punkosítását jelenti.


stifler mamája #hangfoglaló2019



2019.10.31. 10:17 – Rácz Mihály

Káros szenvedélyek – Elolvastuk a Hellblazer képregényt

3130353_big.jpg

Garth Ennis, a kiváló észak-ír képregényíró két fő támasza munkásságában - ahogy ezt jellemzően még a szócikkek is szóba hozzák az újságírókon kívül - a férfibarátság és a szuperhősök gyűlölete. Természetesen jóval szélesebb spektrumból merít, ráadásul harmadik pillérként a valláskritikát muszáj felhoznunk, hiszen elég csak tán leghíresebb alkotására, a Preacherre (Prédikátorra) gondolni. Az most eleve terítéken van, nemrég ment le a belőle készült sorozat harmadik, egyben záró évada, és idén a Kingpin kiadó belekezdett a teljes képregényszéria kötetenkénti megjelentetésébe. Ennis persze a nagy szuperhős gyűlöletét felülírva dolgozott a két legnagyobb kiadónak a DC-nek és a Marvelnek, és nemcsak a felnőtteknek szánt Vertigo és MAX címkékbe, de írt Pókember, Szellemlovas, Hulk és Thor történeteket is. Persze az igazán fontos munkái képregénytörténeti mérföldkövek: az említett Preacheren kívül a Hitman, a Dredd Bíró, a Megtorló, a The Boys, és jelen írásunk tárgya, a Hellblazer.