2020.01.28. 07:11 – dankógábor

Meghalt Reed Mullin, a Corrosion of Confomity dobosa

reed-mullin.jpg

53 éves korában elhunyt Reed Mullin, a C.O.C. dobosa, közölte rövid üzentben a zenekar a Facebookon. A halál okáról nem írtak semmit. Mullin sokat betegeskedett, több turnét is kihagyott, de ezek hivatalosan a hátfájása miatt maradtak ki a legtöbbször a 2000-es évek környékén. 2016-ban viszont alkohollal összefüggő rosszullét miatt kellett koncertet kihagyni, és akkor Mike Dean basszusgitáros-énekes azt nyilatkozta, hogy Mullin nem fog visszatérni a zenekarba, amíg rendbe nem teszi az életét. (A Download fesztiválon is helyettesítővel játszottak pár éve.)

Mullin alapítója volt a Corrosion Of Confomitynek, ami 1982-ben indult útnak, mint hardcore-punk-zenekar, és nem csak, hogy ő volt a dobos, de stílusilag is ő volt a meghatározó a korai években. Második lemezük már inkább crossover thrash volt, a harmadikkal viszont elindultak azon az úton, ami (nagyrészt) ma is jellemzi őket. Itt ugyan még ott volt a thrash, de bejött a képbe a sludge, és ez az 1994-es Deliverance albumon teljesedett ki, némi stonerrel és southernnel keverve. Egyébként attól függött milyen stílusban zenélnek, hogy Pepper Keenan énekes-gitáros velük volt-e, akihez leginkább köthető a sludge-os, stoneres doom vonal.

Mullin egészen 2001-ig a zenekarral volt, de akkor egy hátsérülésre hivatkozva kiszállt. 2010-ben ment vissza a csapatba, a lemezeken ő játszott, de a koncerteken gyakran hiányzott. 2014-ben megalapította a Teenage Time Killerst, ami amolyan gigantikus supergroup volt, ahol olyanokkal zenét együtt, mint Dave Grohl, Corey Taylor, Randy Blythe, Jello Biafra stb.

Sokan egyébként a rockszíntér egyik legszerethetőbb figurájának tartották, nagyjából Dave Grohlhoz hasonlóan, csak ő soha nem lett olyan híres. Budapesten egyszer koncertezett, 2011-ben a Dürer Kertben léptek fel a hardcore-os C.O.C.-vel.


gyász reed mullin corrosion of confomity



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.