2020.02.01. 13:23 – Lángoló

Magam adom: Harmed - Itt a Hangfoglaló Program friss lejátszási listája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hangf_spoti_magam_adom_2020_01.jpg

2020-ban is folytatódik a Magam Adom, ami egy olyan lejátszási lista, ahol a Hangfoglaló Program felkérése minden hónapban egy-egy magyar zenész, zenekar vagy valamilyen módon éppen aktuális zeneipari ember, emberek állítanak össze, és ami itt a Lángolón szokott először megjelenni. Szerepelt már benne Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, a Platon Karataev, a Mörk, Lábas Viki, Somló Dani és Horváth Renátó, a BUSH - Budapest Showcase Hub szervezői, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese a Carson Coma zenekar is, és volt két rendhagyó adás is a Hangfoglaló Program munkatársaival, és a legutóbbi nyertes induló előadókkal. Most visszatérünk a régi kerékvágásba, és egy konkrét előadó mutatja be, hogy miket hallgat vagy hallgatnak mostanában. Februárban ez a Harmed zenekar lesz, akik most lettek Európa egyik legígéretesebb fiatal zenekara. Alább a lejátszási listájuk egy rövid interjúval kiegészítve.

Miért éppen ezek a dalok kerültek rá a playlistre?

Ezeket a dalokat és lemezeket hallgatjuk manapság a legtöbbet. Úgy érezzük, hogy ezek hatnak ránk és a zenénkre a legjobban, főleg hangulatban, nem feltétlen témákban, vagy szerkezetekben.

Van-e köztük kakukktojás? Miért?

Annak ellenére, hogy egy metálzenekar vagyunk, túlnyomórészt elektronikus előadók dalai kerültek fel erre a playlistre, így mondhatjuk, hogy a metál a kakukktojás nálunk. Aki ismeri a zenénket (főleg itt az újabb kiadványokra gondolunk), az hallhatja, hogy elég sok zajos, elektronikus betétet használunk, ami ebből az elektronikus/filmzenés világból jön.

Mi áll a következő fél évben a Harmed előtt?

Február elején kiadjuk a ‘PROLOGUE’ című EP-nket, amin öt dal fog szerepelni, ezenkívül fogunk még sokat koncertezni, előttünk áll többek között egy európai turné

Mit tartotok az elmúlt időszakban megjelent hazai lemezek közül a legizgalmasabbnak?

A Touch - The Darkness Reflects lemeze lett szerintünk egy olyan lemez, amit érdemes kiemelni minden szempontból.

Ha a zenekarról most filmet forgatnánk, mi lenne a főcímzene?


magam adom harmed #hangfoglaló2020



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása