2020.02.07. 11:22 – Nihil_AK

Tired of Tears - Itt a második ízelítő szöveges videóval a My Dying Bridge tavasszal érkező lemezéről

my_dying_bride_2020.jpg

Ha elfogultság, ha nem, a nemzetközi underground egészét tekintve is kevés örömtelibb esemény lesz idén a My Dying Bride új lemezének megjelenésénél - különösen ha tudjuk, miért kellett öt évig várnunk erre az anyagra. A The Ghost of Orion március 6-án érkezik a Nuclear Blast gondozásában, és a Your Broken Shore után itt a következő nyilvánosságra hozott dal, a Tired of Tears, melynek szövege közvetlenül az albumot megelőző történésekre, Aaron Stainthorpe énekes kislányának betegségére utal. A zenéről elég annyi, hogy legalább olyan mélységekbe hatol, amit a szöveg, a Your Broken Shore némileg világosabb árnyalataihoz képest ez bizony száz százalékosan a zenekar kezdeti időszakára jellemző hangulat, hegedűvel, meg a szokásos, mélabúsan is gyönyörű ikergitáros harmóniákkal. Van szöveges videó, meg némi további olvasnivaló is a hajtás után!

Aaron így beszélt a most debütált szerzeményről:

Ez a dal egész életem legfélelmetesebb, legfeszültségtelibb és leginkább szívszaggató időszakát eleveníti fel - azt, hogy majdnem elveszítettem egyetlen gyermekemet. Voltam már korábban is mélyen, de ilyen fájdalmat még sosem éreztem azelőtt. Igazi sötétség borult rám, és nem voltam benne biztos, hogy fel tudom dolgozni. Az egész világom összeomlani látszott, de elszántam magam arra, hogy minden lehetséges módon harcolni fogok. És pontosan ez volt amit éreztem: belefáradtam a könnyekbe, amelyek hónapokig megállíthatatlanul folytak elő belőlem, ahogy a korábbi önmagam árnyéka letem. Szomorú, hogy sokan továbbra is így vannak ezzel. Megannyi könnyekbe belefáradt, ártatlan ember.

Mivel időközben a Your Broken Shore-hoz is készült egy hivatalos videóklip, a csellista Jo Quail vendégszereplésével, nézzétek meg ezt is, érdemes.


hír death metal gothic videóklip egyesült királyság doom my dying bride új dal szöveges videó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.