2020.02.24. 20:17 – Lángoló

Egyedül a magány ellen - Megjelent a Jolly Jackers legújabb klipje

Lángoló Premier

jollyjackers_2.jpg

Az Európa-szerte népszerű Jolly Jackers zenekar Alone címmel adta ki legfrissebb szerzeményét, amihez a patinás ipari épületben forgattak klipet.

A Jolly Jackers az elmúlt néhány évben az ország egyik legerősebb exportzenekarává nőtte ki magát. Ezt jól mutatja, hogy 14 országban léptek fel és több száz fellépést tudhatnak maguk mögött, havonta pedig 15-20 ezer hallgatójuk van Spotify-on a világ minden tájáról. A rengeteg koncert mellett nagyon termékeny a csapat: új számmal és klippel indítják az évet, amit az idén megjelenő új lemezük előfutárjának szánnak.

Rimár Izabellával, a Vígszínház táncművészének főszereplésével készült az Alone c. videóklipjük. A vizuális élményeket Máhr Szilvia textil dizájner különleges ruhakölteményei adják. A szám szövege sokféle értelmezést sejtet, ebből a kavalkádból ragadta meg az egyiket Szepesi Viktor, a zenekar vezetője, amikor megálmodta a klip történetét:

Sokszor szoktam ábrándozni meg azon gondolkozni, hogy „mi lenne, ha”. Néha nyomasztó dolgok vesznek körül bennünket, amelyek elől egy helyre tudunk menekülni újra és újra: önmagunkba. A Jolly Jackers vidám zenéje és tartalmas szövege videónk hősnőjét is merengés közben egy ilyen fiktív világba repítik, amiben végig nagyon izgalmas és érdekes ingerek érik. Aztán ezeknek a rövid képzelgéseknek mindig ugyanaz a vége: egyszer csak visszatérünk a jól megszokott világba. Jobb esetben pedig megújulva térünk vissza és élményekkel töltődünk fel.

A történethez a Kelenföldi Erőmű ódon, mégis patinás ipari épületét választották, a felvételeket Váradi Máté készítette, akivel nem először dolgoztak együtt. A stáb pedig többnyire jól szórakozott, de ahogy ez ilyenkor lenni szokott, nem ment zökkenőmentesen minden:

Nem kisebb problémával küzdöttünk, mint a hideg. Nulla fok körüli időjárás uralkodik az évek óta üresen álló ipari épületben és olyan méretű terekben forgattunk, hogy esélyünk se lett volna felfűteni. Így hát meg sem próbáltuk. Egy egész napos forgatás és fotózás során néha végeláthatatlannak tűnt a fagyos várakozás, de a végeredményt látva megérte végig dideregni a napot 

– mondta Molnár Bálint frontember.

A Jolly Jackers tavaly szinte alig adott Magyarországon koncertet, mégis az eddigi legsikeresebb évet hagyták maguk mögött. Tavaly megjelent új számukkal megkezdett ösvényen haladnak tovább, ugyanis ősszel jelenik meg a negyedik nagylemezük. Februárban a Paddy and the Rats zenekarral járják az országot, 28-án pedig Budapesten a Robotban lépnek fel. Márciustól külföld felé veszik az irányt, ugyanis meghívást kaptak a The O'Reillys and the Paddyhats zenekartól, hogy kísérjek el őket néhány fellépésre. Az öt országon átívelő koncertsorozatot május közepén zárják.


premier jolly jackers



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.