2020.04.28. 18:00 – Lángoló

Depresszív zombisereg ellen karanténklippel harcol a LongStoryShort

lss_credit_festyartkicsi.jpg
A LongStoryShort! vicces videóval harcol a karantén komorság ellen. A bulis Stay-t a zenekartagok a családtagjaik és barátaik segítségével – szigorúan távvezérelve – forgatták és bár a szám jóval korábban íródott, a kialakult helyzetben nem is lehetne aktuálisabb. (Fotó: Festyart)

A pop-punk LongStoryShort! 2017-ben alakult, első kislemezük 2018-ban jelent meg My Summer címmel, idén beválasztották őket a Hangfoglaló Program induló előadói közé, ősszel pedig Egyedi Péter produceri segítségével érkezik az első nagylemezük. A Stay története azonban még a zenekarnál is régebbi: a zenekart alapító két gyerekkori barát, Marschall György és Kovács Tamás első tinizenekarában játszották először és ez volt az egyik első szám, amit már az LSS-el is játszottak. A szöveget és az összhanghangzatot a Red Widow énekese, Kirchknopf Matyi írta, aki azóta a zenekar jó barátja lett és koncerteken szokta őket fotózni.

A régi számból gyakorlatilag már csak a szöveg maradt meg, az instrumentális részt pedig felturbózták, így mára koncertsláger lett:

A Stay egy tipikus partyszám, ami nagyon jól szól fülessel hallgatva, de igazi esszenciáját a koncerteken mutatja meg

– mondta Marschall György, a zenekar frontembere.

Bár eredetileg egy másik számukhoz terveztek tavaszra klipet, az a kijárási korlátozás miatt nem valósulhatott meg:

A mostani helyzet miatt egyértelmű volt, hogy ez a dal az, amire kell csinálnunk egy pofás, szerethető, vicces low budget produkciót. A következő klipünket már az első magyar nyelvű számunkra fogjuk forgatni, az a nyár végén fog megjelenni remélhetőleg.

A videót végül családtagjaik és barátaik segítségével forgatták le:

A klip azt sugározza, amit mi is igyekszünk kimutatni a karantén alatt, előtt és után: mosolyogjatok, legyetek vidámak, próbáljátok meg élvezni az élet minden apró örömét, hiszen csak így tudjuk kibírni ezt a helyzetet, másképpen az egész ország őszre egy depresszív, komor zombisereg lesz

– üzeni a zenekar.


premier longstoryshort



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.