2020.05.08. 10:00 – Lángoló Gitárok

Crocodile Nerves - Hallgasd meg az Angertea ma megjelent EP-jét dalról dalra!

angertea8.jpg

Crocodile Nerves címmel friss gyűjteményes EP-t jelentett meg az Angertea. A nyolcszámos anyagon egy friss stúdiófelvétel, és a tavaly készített Faith No More-feldolgozás mellett koncertfelvételek, illetve saját dalok akusztikus változatai hallhatók, de olyan is előfordul, hogy ezek közül mindkettő teljesül. A Lángoló Gitárok mai premierjében a Crocodile Nerves teljes hosszában meghallgatható, a zenekar pedig be is mutatja nektek a lemezt dalról dalra. 

A zenekar énekes-gitárosa, Mihály Gergő így beszélt a kiadványról:

Utoljára 2016-ban jelent meg teljes értékű nagylemezünk, ha az akusztikus Ep-t nem számítjuk, szóval ideje volt valamivel jelentkeznünk. Persze ez az EP sem teljes értékű nagylemez, de sok olyan dolgot tartalmaz, amilyet még nem adtunk ki korábban. Például élő felvételeket, saját dalok átdolgozott verzióit, meg egy feldolgozást, vagyis inkább átdolgozást egy kedvenc bandánktól. Az élő felvételek érdekessége, hogy mindet más-más keverte. Számunkra fontos emberek, barátok. És ezek tényleg élő koncertfelvételek. Nem volt utólagos rájátszás, javítgatás. Emiatt persze kijönnek kisebb hibák, de hát emberek vagyunk, nem gépek. Az EP-t saját kiadásban toljuk ki, és ingyenes. Ha valaki támogatni szeretne minket például a következő nagylemezünk miatt, az a Bandcamp-oldalunkon meg is vásárolhatja a lemezt digitális formában, vagy vehet az új pólóinkból. 

Chris

Ez az egyetlen új dal az EP-n, és úgy érzem, hogy rendesen előrevetíti, milyen is lesz a jövőre esedékes nagylemezünk. Egy igazán komplex tétel, amiben fullra járattuk az effektezést a bőgőn és a gitáron. Kb. benne van minden, amiről az Angertea szól. Igazi zenekari produktum amúgy. Totál közösen írtuk. A szövege meg igen… Érintőlegesen foglalkozik azzal az emberrel, aki az egyik legnagyobb példaképünk. A klipje kint van a Youtube-on, érdemes csekkolni.  

Death March

Ez egy Faith No More dal, amit rendesen átírtunk, és saját képünkre formáltunk. Billy a FNM bőgőse meg is dicsérte, ami nagyon jólesett. Eredetileg egy amerikai jótékonysági FNM Tribute lemezre készítettük kedves barátunkkal Pallagi Lazzal, aztán úgy gondoltuk, hogy feltesszük ide is, ha már kiadunk egy ilyen vegyes felvágott Ep-t. A dal közepe-vége nincs benne az eredetiben. Azokat a részeket mi írtuk hozzá. Szóval egyfajta FNM-Teja hibridet hallhat a kedves közönség, közepén egy ősi magyar siratóval.

Interest Song (live)

Ez egy régi dalunk koncertverziója. A Rushing Towards the Hateline lemez egyik húzódala. Nagyon szeretjük élőben játszani, mert az elején mindenki csak kapkodja a fejét a hülye tört ütemekre, aztán beindul, elkezdődik a pogó is, utána meg leáll, mint állat. Igazi közönségszivató szám.

Seeds of Hell (live)

Egy dal a legutóbbi Snakes lemezről. A klipje, meg a fogóssága miatt egyből koncertkedvenc lett, szóval benne van az állandó programban.

Damagebirth (live)

Ha van olyan dal, ami nélkül nincs Angertea koncert, akkor ez az. Az egyik legsúlyosabb és legösszetettebb ősi dalunk. Általában ezzel indítjuk a koncerteket, hogy mindenkibe belefagyjon a szar.

Demons Surfaced (live)

A Nr. 4 lemezünk slágere. Igazi ütős koncertnóta. És érdekes módon sokkal gyorsabban játszuk, mint a lemezes verzión. Az adrenalin dolgozik bennünk rendesen ilyenkor, talán ezért.

Tisza (acoustic version)

Ennek a dalnak az eredetije elég nagy közönségkedvenc, aztán amikor múlt évben csináltunk az akusztik lemezhez egyetlenegy koncertet, mindenképp bele szerettem volna tenni a programba. De az eredeti akkordokkal valahogy nem működött halkan. Szóval totál átírtuk, kapott egy plusz verzét és kb. egy tábortüzes nyári sláger született belőle. Aztán úgy gondoltam, miért ne örökítsük meg stúdió verzióban. Lett időközben egy saját stúdiónk, a TeaPlant, és ez egyike volt az első daloknak, amit saját magunk rögzítettünk. Szóval kísérleti és gyakorlati célja is volt a felvételnek.  

Bonus Track: Seeds of Hell (acoustic live)

Ez egy élőben eljátszott akusztikus verziója a Seeds dalnak. Meghívtak minket múlt nyáron a Soundcity Szeged című akusztikus koncertsorozatra a Miracle Sound Stúdióba, és ott lett rögzítve ez a verzió. Elsőre felment. Elég spontán el is kaptuk a dal lényegét szerintem.

A teljes kiadvány megvásárolható az Angertea Bandcamp-oldalán. További információk a zenekar Facebookján, pólót e-mailben rendelhettek tőlük. 


premier magyar rock magyarország hír metal progresszív ep angertea sludge ezt hallgasd dalról dalra teljes ep



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.