2020.05.11. 15:17 – Dankó János

Újjászületett szomorkodás - Ilyen a Katatonia új nagylemeze

katatoniacity_burials.jpg

Jonas Renske, a Katatonia énekese az utóbbi lemezeiken valószínűleg elhitte magáról, hogy bármiről is szomorkodik, az hatásos lesz és az jónak minősül. Mert hát végülis erről szól a Katatonia: a nyomorúságot ilyen sokféleképpen még talán senki nem énekelte meg. Aztán mintha csak ők (vagyis ő, hiszen Renske az utóbbi időben kvázi egyszemélyi dalszerzője a zenekarnak) is érezték volna, hogy valami nem stimmel, pihenőre mentek. A szünet után pedig most kijött a City Burials, ami minden fanyalgást felülír.

A lemez nem szól olyan vastagon, mint az utóbbiak, de nem is olyan egysíkú. A hangzás mondhatni (dark) rockosan szellős, az elektronikus kikacsintásokról már nem is beszélve. Mindig is sokra becsültem a Katatoniában rejlő bátorságot, mert hát ki merne egy triphopos stílusgyakorlatot kihozni az új lemezéről első dalként? De amennyire furcsának tűnt, ennél logikusabb nem is lehetett volna, hiszen a Lacquer még úgy is messze kimagaslik a lemezről, hogy a többi szám is bivalyerős.

Köszönhetően mindez nagyban a tényleg új életre kelt Renskének, aki az összes Katatonia-lemezt figyelembe véve itt nyújtja a legkimagaslóbb teljesítményét. Nyilván nem énekel sokkal tágabb tartományban, viszont azt változatosan és rendkívüli dallamérzékkel teszi. Így még az is megbocsátható, hogy vannak lemezen kiszámíthatóbb, gótos darabok, mint például a City Glaciers. Ez viszont olyannyira apró hiba, hogy az izgalmasan hullámzó lemez még így is az év egyik legjobbja eddig. (5/5)


katatonia ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.