2020.05.14. 14:55 – Lángoló

Csaknem kétmilliárd forintot kaptak a magyar dalszerzők

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

majus_nagyfelo_osszes_kifizetett.JPG

1,967 milliárd forint jogdíjat fizetett ki az Artisjus 7477 magyar dalszerzőnek 44 ezer magyar zeneműre május közepén. Ezúttal a televíziókban és rádiókban tavaly elhangzott dalok után utalta a zenei alkotók éves fizetését a jogkezelő. A járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészeknek ezt a jövedelmet most hosszabb időre kell beosztaniuk.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat.

A jogdíj szerepe a zenészek életében

A zenészek bevételeinek átlagosan 25 százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy akár az egyetlen jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az Egyesület évente két részletben folyósítja. Idén május közepén a 2019-es rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. A „nagyfelosztás” második ütemében az Artisjus július elején fizeti ki többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat.

Az Egyesület nemcsak a magyar, hanem a külföldi művek magyarországi lejátszásait is számontartja, kifizetéseit intézi. Ezúttal 3 milliárd 698 millió forintot osztott fel és fizetett ki magyar és külföldi dalszerzőknek (és örökösöknek), 155 ezer különböző zeneműre. A teljes kifizetett összeg 53 százaléka, azaz 1 milliárd 967 millió forint jutott 44 088 magyar dalra vagy zeneműre. A magyar szerzők közül összesen 7477-en részesültek ebből az összegből.

„A szerzői jogdíjak erősen függenek a zenét használó iparágak – pl. rendezvények, vendéglátás, turizmus, média – sikerétől. Mivel a gazdasági szakemberek, ha eltérő mértékben is, de minden területen komoly csökkenést jeleznek előre, a most kapott fizetést a szerzőknek egy év helyett sajnos várhatóan hosszabb időre kell beosztaniuk. A mostani járványhelyzet visszaesése majd jövőre érezteti hatását a kifizethető jogdíj összegében – mutat rá a helyzet hosszútávú következményeire dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója. „Idén külön is köszönöm munkatársaimnak, hogy a hirtelen jött, teljes távmunka nehézségeivel megküzdve nehezített terepen is gondoskodtak arról, hogy a szerzők időben megkapják az éves jogdíjaikat” – tette hozzá a főigazgató.

Támogatás vagy jogdíj?

A mostani jogdíjkifizetés nem támogatás, hanem a szerzők saját jövedelme, melyet műveik 2019-es játszottsága eredményezett. A kifizetett összegek megállapítása pontos elhangzási adatok alapján, a nyilvános Felosztási Szabályzat számítási rendszere szerint, „automatikusan” történik. Ugyanakkor a kifizetett szerzői jogdíjak mintegy 7%-ából az Artisjus idén is szociális és kulturális alapot különít el a szerzők szándéka alapján. Ebből a következő évben történnek majd kulturális támogatások a Nemzeti Kulturális Alap útján, valamint jövedelempótló, nyugdíjkiegészítő és rászorultsági támogatások az Artisjus saját zenei és irodalmi alapítványai révén.

Magyar zene a tévékben

Az Artisjus 54 tévéadó 2019-es adatait dolgozta fel. Ezek közül azonban csak 27 volt olyan, ahol nem szignálként, háttérzeneként stb., hanem „főszolgáltatásként” is megszólalt zene.

A televíziókban elhangzott magyar dalok után 1 milliárd 3 millió forint jövedelem jutott 5248 magyar szerzőnek.

A legtöbb magyar zenét a zenei adók játszották a következő sorrendben: Muzsika TV (egy év alatt 94 456 alkalommal hangzott el magyar dal), Sláger TV (79 574), Zenebutik (70 907), Music Channel (33 623), MTV Hungary (21 296), HIT Music Channel (18 932). Az M2, ahol az esti műsorsávban a Petőfi TV-ben van a hangsúly a zenén, 7 239 magyar dalt játszott le egy év alatt. Érdekeség, hogy az MTV Hungary majdnem kétszer annyi alkalommal játszott magyar zenét 2019-ben, mint a megelőző évben. A Sláger TV-n 14%-kal nőtt a magyar dalok száma, a többi adónál nem volt jelentős változás.

majus_nagyfelo_tv_csatornak.JPG

A jogdíjfelosztás szabályai szerint az egy-egy elhangzás után járó jogdíj nagyon sok tényezőtől függ: az elhangzás jellegétől, hosszától, előfordulási mennyiségétől, a zenemű műfajától, valamint az adott csatorna által befizetett jogdíj mennyiségétől. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus televíziós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.

Magyar zene a rádiókban

Az Artisjus 47 rádióállomás 2019-es adatait dolgozta fel, az elhangzások alapján 648 millió forintot fizetett ki magyar szerzőknek közel 26 ezer dalra vagy zeneműre. A legtöbb magyar zenét játszó rádiócsatorna 2019-ben is az országosan hallgatható Dankó Rádió volt (108 678 alkalommal hangzott el magyar zene). A lista élmezőnyében többnyire helyi vagy regionálisan fogható rádióadók szerepelnek: Forrás Rádió (58 432 alkalommal játszottak magyar dalt), Friss FM (57 925), Méz Rádió (56 486), Gong Rádió (53 832). Az országos lefedettségű adók közül a Jazzy Rádió 49 346 magyar dallal a 14. helyen áll, a Sláger FM évi 48 427 elhangzással 17. a listán a 19. helyen szereplő MR2 Petőfi (46 869) előtt.

majus_nagyfelo_radio_csatornak.JPG

Ahogy a televíziós, úgy a rádiós elhangzások utáni jogdíj is számos tényezőtől függ. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus rádiós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.


artisjus



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása