2020.05.22. 14:06 – Dankó János

Majmolás vagy a hatások ügyes felhasználása? - A Trivium és a Lost Society új nagylemezei

whatthedeadmen.jpg

A rockzene nagy öregjei, és a mai fiatal zenekarok között az utóbbi évtizedekben feltűnt egy nagy különbség. Míg az úgynevezett öregeknél előbb jelent meg a tehetség, mint a technikai tudás, addig a mai, fiatal zenekarok előbb meg akarják tanulni a zenélést, és ha hozzá van tehetség is, akkor érvényesülni is tudnak. Persze ez a XXI. század teljesítménykényszeres világában valahogy egyértelmű, hiszen a technikával a tanulás után rögtön lehet villantani, a tehetség pedig még akkor is nehezen tűnik ki ebben a zenei dömpingben, ha létezik. A kommersz metálzenében ez az éles különbség létezik a Metallica és az őket tisztelő (majmoló?) zenekarok, például a Trivium vagy a Lost Society között. Utóbbi kettőnek éppen most jelent meg új lemeze, nézzük melyik kűrje mennyit ér.

Karrier: A Triviumot fiatal zenekarnak nevezni talán igazságtalan, hiszen kilenc lemezzel és megannyi zenei tapasztalattal és kisebb-nagyobb irányváltással rendelkeznek már, de feltűnésükkor ők voltak a csodagyerekek, és ez a címke valahogy nagyon erősnek bizonyult, Matt Heafy kölyökképe miatt pedig ez változatlan maradt. A What The Dead Man Say az előző lemezhez képest stabilitást mutat, nincs most náluk útkeresés. A Lost Society viszont ténylegesen fiatal zenekar. Ők a negyedik lemezüknél tartanak, és az első két album után módosítottak az egyenes vonalú thrash stílusukon, ami a most megjelent No Absulotion dalaiban lett igazán szembeötlő.

Stílus: mindkét zenekar amolyan crossover zenét játszik. Van benne thrash, klasszikus metal, hardcore, death, black. A zenében az izmozáson túl rengeteg dallamos blokk is van, a Triviumban erősebben, ami talán a nagyobb tapasztalatnak is köszönhető.

Dalszerzés: ha zenekarok utolsó két lemezét nézzük, akkor nem nehéz megállapítani, hogy a metálstílus minden elemét betéve tudják. Egy érettségin ez lenne a dicséretes ötös. Tudják, hol kell váltani, tudják, hol kell levágni egy témát, hol kell felezni, hol kell több kórus, hol kell elcsendesedés, hol a blastbeat, egyszóval egészen pontosan tudják, mi működik és mi nem. Itt jön képbe az a bizonyos tehetség. Nem elég ezt tudni, de ott kell lennie annak a megmagyarázhatatlan plusznak, amivel például a Metallica rendelkezik, aminek köszönhetően az egyes elemek működni kezdenek együtt. Ez a plusz mindkét lemezen csak felsejlik, de nem dönt le a lábadról. Többségében persze kurva jó dalok vannak itt, az arányérzék kiváló, a riffek ütnek, a gitárszólóktól sem ver le minket a víz, és tényleg bemutatnak mindent, amit megtanultak a felsorolt alstílusokról.

Hatások: na, itt aztán van pár baj, már ha valakit igazán zavar ez. A Lost Society ráadásul bizonyos fokig még a Trivium megközelítését is másolja, ami akár kiolthatná ezt az egész elmélkedést, de mivel a Trivium még mindig nem tudott a Metallica és a többi „öreg” (Death, In Flames, At The Gates és a komplett Bay Area thrash színtér) szoknyája alól teljesen kibújni, így talán nem sántítunk. A Triviumban nagyon cikis részt már nem nagyon találunk (sőt az előző lemezen az emperoros elemek felfrissülést okoztak), inkább érzés a másolás, mint nyilvánvaló tény. A Lost Society viszont pár dalban olyan szintig majmolja a Slipknotot, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Akit ez nem zavar, az szépen továbblép, de megemlíteni muszáj.

Technika: mindkét lemezen kifogástalan hangszeres játék van. Az ének pedig egyiken sem a technikáról szól, még akkor sem, ha változatos. Mind Heafy mind Samy Elbanna inkább ösztönből énekel. Nincs ezzel baj, pont ez az egyik összetevő, ami miatt nem lélektelenek a produkciók. Egy fontos különbség van még. A Lost Society dobrészei nem rosszak, de teljesen funkcionálisak, míg Alex Bent, aki a Triviumba az előző lemez előtt érkezett, valódi hangszerként használja a dobot. Vannak olyanok, akiknek sok, amit csinál, de egyrészt ez jóval értékelhetőbb, mint ami bármikor is a Triviumban hallható volt, másrészt ha valaki szeret elmerülni a részletekben, annak tényleg öröm hallgatni őt, ahogy Heafy témái alá dolgozik, és kiegészíti azokat.

Végeredmény: két jó lemez, se több, se kevesebb.


trivium lost society



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.